Megújult a tornaljai lelkészlak tetőzete

2013. november 07., csütörtök

8150 eurós költséggel újult meg a közel ötven éves tornaljai lelkészlak tetőzete. A kiadásokhoz hozzájárult a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának egyházépítői kerete, valamint a hívek adományai.

Tornalján  1964-ben építettek a hívek lelkészlakot. Az eltelt időszak alatt a tetőzetén nem történt nagyobb javítás, ezért egyre sürgetőbbé vált annak felújítása, mivel két helyen is beázott. A gyülekezet presbitériuma még 2008-ban hozott határozatot a javításáról. A költségek fedezésére pedig gyűjtést is hirdettek. A szükséges pénzösszeg előteremtésérig pedig  ideiglenesen kijavították a beázott részt, ami viszont nem minősült tartósnak.

Közben a gyülekezeti ház tetőzete is beázott, amelynek javítása szintén sürgőssé vált. Így 2009-ben a hívek külön erre a célra adakoztak, de a perselypénzt is felhasználták a javítás költségére. Még ebben az évben az egyházközség támogatásért fordult az egyház Közalapjának  egyházépítői keretéhez hozzájárulásért a parókia tetőzete javításának költségéhez. Mivel az egyházmegyei közgyűlésen a kérvényük a harmadik besorolást kapta, így 2010-ben 1 000 euró támogatást határoztak meg a számukra. Ebből az összegből csupán a javításhoz szükséges cserép egy részét tudták megvásárolni. A gyülekezet hívei azonban továbbra is adakoztak erre a célra kitett külön perselybe. A szükséges összeg azonban  lassan gyűlt össze, annak ellenére, hogy Tornalja a nagyobb gyülekezetek közé tartozik a gömöri egyházmegyében, egyházfenntartói járulékot viszont a hozzá tartozó szórvánnyal együtt is alig ötszázan fizetnek. Még kevesebb viszont azoknak a száma, akiket foglalkoztat mi történik a gyülekezetben.

Az egyházközség az elmúlt évben ismét kérvénnyel fordult a Közalaphoz támogatás céljából. Az egyházmegyei közgyűlés ezúttal a második helye sorolta be a pályázatot, így az elnyert összeg is magasabb lett, 3 500 eurót kaptak a lelkészlak tetőzetének a javítására.

A munkálatok szeptember 29-én kezdődtek el és a szakemberek október 7-én be is fejezeték a tetőzet cseréjét. A lassan ötven éves pala helyére jó minőségű cserép került. Kicserélték a tartógerendákat is az épület első részében, de az egész tetőt átlécezték és új csatornákat tettek fel.

A javítás teljes költsége anyaggal és munkával együtt 8 150 euróba került.

FA, II

események továbbiak →