Új iskolabuszt kapott az alistáli egyházi alapiskola
2013. március 20., szerdaHolland testvérszervezetek 19 ezer eurós támogatásának köszönhetően szeptembertől egy 34 személy utazására alkalmas kisbusszal szállítják majd az Ekecsről és Apácaszakállasról érkező tanulókat az alistáli egyházi alapiskolába. Az iskola fenntartójának, az egyházközségnek a tanulók létszámának a megnövekedése miatt kellett új kisbuszt vásárolnia.
Az Alistáli Református Egyházi Alapiskolát a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége alapította 20 évvel ezelőtt. A fenntartói jogok két évvel ezelőtt viszont átkerültek az egyházközséghez, de a távolabbi településekről érkező tanulók iskolába jutása továbbra is a korábbi fenntartó által biztosított kilenc személy szállítására alkalmas mikrobusszal történt. Az Ekecs-Apácaszakállas irányából érkező tanulói létszám azonban az utóbbi időben jelentősen megnövekedett, így azok szállítására már a kétszeri forduló sem volt elegendő. A probléma megoldása érdekében az egyházközség pályázatot nyújtott be három holland testvérszervezet által működtetett alapítványhoz egy minibusz kategóriába tartozó gépjármű megvásárlása céljából. A pályázat eredményeként összesen 19 ezer eurós támogatás érkezett egy 34 személy – 26 ülő- és 8 állóhelyű - szállítására alkalmas minibusz megvásárlására, de az összeget az egyházközségnek is ki kellett egészítenie saját forrásából.
A kisbuszt elsősorban a presbitérium elnökségének meghatározott rendje alapján a bejáró tanulók szükségleteit szolgálja majd, vagyis az iskolába jutást és a hazavitelt biztosítja. Ezen kívül prioritást élveznek az oktatási intézmény alkalmai, tanulmányi kirándulásai, szolgálati útjai, amelyekre szintén igénybe vehető az autóbusz. A nyári szünidőben viszont gyülekezeti és más célokra is ki lehet használni a járművet.
Az iskolabusz használatának költségeire az egyházközség megpróbál forrásokat szerezni, adományok, támogatások formájában, de bizonyos mértékben a tanulóknak is hozzá kell járulniuk az útiköltséghez.
Az elmúlt iskolaévben az egyházi alapiskolának 52 tanulója volt, ebből az apácaszakállasiak és az ekecsiek húszan voltak. A többi helyről megoldódott a bejárás a helyi járatokkal, de amennyiben az igény megkívánja, akkor ezekbe az irányokba is indul majd autóbusz – tájékoztatta a Reformata honlapot Édes Árpád lelkipásztor.