A teremtő Isten nemcsak érző és gondolkodó lényekké alkotott minket, hanem olyan képességgel is megajándékozott, hogy felismerjük a hibáinkat, és tudatában legyünk a bűneinknek. Ezek felismerése arra ösztönzi a hittel megáldott embert, hogy keresse a megoldást, hogyan lehet alkalmassá válni Isten előtt.

A Bibliában és Isten mindenkori népe körében megfigyelhetjük az Istennek megfelelés szándékát. Hogyan lehetek Isten számára szentebb, igazabb, tökéletesebb (12. vers)? Tudjuk, hogy ez egyedül Jézus Krisztus által lehetséges, ezért a református hívő az ő általa elrendelt két szentség – a keresztség és úrvacsora – megtartásával igyekszik a megszentelődés útján járni.

A farizeus és vámszedő példázatában Jézus azt mutatja be, hogy a hitélet gyakorlását meg lehet tenni többféle lélekkel. Két templomba járó ember Istenhez való viszonyát mutatja be. A cél közös, de lelkülete istentiszteletüknek más. Lehet, hogy mi is elvégezzük a megszokott és hagyományos szertartást az istentiszteleten, de mégis kemény marad a szívünk, megmaradunk békétlenségben, kishitűségben.

Jézus példázata is jelzi, hogy mindkét ember úgy gondolja, rendben van az, ahogy ők megállnak Isten házában. Az Úr véleménye, minősítése azonban más. Az egyiket igaznak tartja, a másikat nem.

Az Úr Jézus a példázatot elbizakodott embereknek mondja (9. vers). Ez a lelkület bele van szőve a példázatba is. Az egyik imádkozó fölényesen „lenézi” a másikat, önmagával pedig meg van elégedve. Egyértelműen rámutat a történet, hogy az emberekhez való viszonyulásunk meghatározza az Istennel való kapcsolatunkat.

És az Istenhez való viszonyulásunk is, mert rá is fölényesen tekinthet. Ezt leolvashatjuk a farizeus és a vámszedő testbeszédéből. Ha a templomban így, ahol az ember visszafogja magát, akkor hogyan a templomon kívül?

Nemcsak szembesíteni akar Jézus, hanem tanítani is. A megigazulás tanáról sok reformátor és teológus gondolatait olvashatjuk, de elmondhatjuk, hogy Jézusnak ez a tanítása a legfőbb alap. Sokféle igazsággal állunk szemben. Ezek közt számunkra az első Isten igazsága kell legyen. Ezen nagyon sok múlik: Istennel való kapcsolatunk, az emberekkel való kapcsolatunk, lelkületünk és az, hogy Isten színe előtt igaznak mondatunk-e, vagy megmaradunk hamisságomban.

Hála az Úrnak, hogy tanításában van megoldás is. A példázat alapján ez az alázat lelkülete. Ez ugyanúgy meghatározó Istennel és az emberrel való kapcsolatunknak. A megigazulás útja az alázatosságon és bűnbánaton keresztül vezet Istenhez. A történetbeli megigazuló ember őszintén megvallja, hogy nem méltó Isten előtt megállni.

Az alázatos embernek nem esik nehezére kimondani, hogy bűnös vagyok. Hogy számunkra felragyogjon a Krisztus, ezt az igazságot akarja velünk megértetni és elfogadtatni mennyei Atyánk, az ő szava és Szentlelke által. Hogy bűnös vagyok. A megigazulásunk ezen (is) múlik. Igazat adok-e ennek az isteni igazságnak? „...aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik” (Lk 14,11b) Istentől!

Dukon András