Hazai és nemzetközi együttműködés a gondozói képzésben

2017. április 13., csütörtök

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja 2017. március 3-án együttműködési megállapodást írt alá a továbbképzést és átképzést biztosító eperjesi székhelyű VaV Akadémiával.

A két szervezet már a múltban is többször együttműködött. Az eddigi sikereken felbuzdulva döntöttek úgy, hogy kinyilvánítják a további együttműködés szándékát hivatalos dokumentum formájában is. A memorandum preambulumában a diakóniai szolgálatokkal kapcsolatos – a Szlovákiában és külföldön is zajló - képzések közös megszervezésében állapodtak meg. Ezen kívül szeretnének további közös projektek megvalósításán is munkálkodni. Az együttműködési megállapodást a VaV Akadémia részéről Jaroslav Výboštek igazgató, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja nevében pedig Ibos Henrietta igazgató írta alá.

2017. március 24-én a két szervezet együtt indított el egy újabb gondozói képzést, melyen 18 kárpátaljai és 17 felvidéki  vesz részt. Az elméleti oktatás magyar nyelven folyik a Királyhelmeci Református Egyházközség gyülekezeti termeiben, míg a gyakorlati oktatás helyszínéül a Nagygéresben található idősek otthona szolgál.

A hitelesített képzés jó példája a nemzetközi együttműködésnek és támogatásnak az Eurodiaconia nevű szervezettel, mely együttműködés a tanfolyamot elvégzők számára lehetővé teszi a házi gondozói szolgálatba való bekapcsolódást.

Reformata

események továbbiak →