Szénási Szilárd esperes

A hálaadó istentisztelet, amelyre szépen megteltek a padsorok, Tücsök Zsuzsanna lelkipásztor köszöntésével kezdődött, majd felcsendült az Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát kezdetű dícséret. Az alkalomhoz méltó vers hangzott el Juhász Izabella tolmácsolásában Az én álmom címmel.

Az ünnepi istentiszteleten Szénási Szilárd esperes szolgált igehirdetéssel, aki az 1Kor 3,16 alapján szólt a megjelentekhez, melyben többek között kifejtette, hogy a templomokat emberek építették, ahová gyarló és bűnös emberek járnak, mégis áhítat támad bennünk.

„Így gondolhatnának nap mint nap a dunaradványiak is a Duna-partján ékeskedő kis ékszerdobozra, a református teplomukra is. Hiszem alig párnak adatott meg, hogy főútvonal mellett épüljön fel és elkerülhetetlenül vonzza nap mint nap a tekintetünket“ – mondta az esperes, majd a textushoz visszatérve utalt arra, hogy ugyanez az áhítat és csodálat ritkán támad bennünk egy élő embert látva.

dunaradványi református templom

„Pedig a Biblia szerint az ember eredetileg Isten temploma, akiben az ő Szentlelke lakozik. Nekünk pedig némely emberre jó ránézni, mert barátságos és mosolyog, a másikról meg bosszantó dolgok jutnak eszünkbe, a harmadik egyáltalán nem is érdekel. A templomnak kijáró áhítatot ritkán érezzük emberrel kapcsolatban. De miért???“ – tette fel a kérdést, majd arról beszélt, hogy talán magunkat, saját életünket sem tekintjük templomnak, így másokról is nehezen tudjuk elképzelni, hogy a belsejükben nagyszerű dolgok történhetnének!

Mint mondta, a mai ünnepi hálaadó istentiszteleten az ige vezetése szerint nincs más mondanivaló, üzenete, mint az: legyen az emberszív újra templom, lakjon abban Isten Szentlelke! Ha ez megtörténik, akkor ez az épített templom is újra elnyeri méltó küldetését és szép, felújított épületből, ismét lelki otthon lehet mindenki számára. Akkor lelki templomok járhatnának a kőtemplomba.

Szénási Szilárd esperes

„A templom a lelki átalakulás helye is. Bejövünk beteg szívvel, s gyógyszert ad az ige. Érkezünk fáradtan, és erőink megújulnak. Bejövünk szégyenkezve, és a végtelen kegyelem megtisztítja szívünket, odahaza újra bele merünk nézni a tükörbe. A lelki átalakulás, ha valóban végbemegy, az komoly, nem csak múló hangulat vagy hullámzó lelkesedés. Nyoma marad, életre szólóan! Ahogy az idő az elmúlt 100 évével belemarta fogát a radványi templomba is, még ha az újítások, javítások palástolják is ezt, mégis csak száz év.  De küldetésén, lényegén nem változtatott semmit. A templom még ma is szent hely és maradjon az továbbra is“ – összegezte igehirdetésének lényegét Szénási Szilárd esperes.

Igei szolgálatát Süll Kinga egyházzenész rövid orgonajátéka zárta, majd a gyülekezet lelkipásztora, Tücsök Zsuzsanna a templomépítés történetét foglalta össze.

‚A mai nap egy kis gyülekezet nagy ünnepe. Itt vagyunk a dunaradványi templomban, amely jelen formájában száz éve szolgálja az itt élő reformátusok lelki erősítését, növekedését. Ez nagyon hosszú idő, sok minden változott azóta. Nem is a templom, hanem azok, akik miatt és akik számára a templom építtetett“ – mondta bevezetőjében, majd a jelenből visszament egészen a 15. századig, hogy felidézze miért erre a helyre, az országokon átfolyó Duna partjára épült a dunaradványi református közösség temploma.

A hagyomány szerint ezen a helyen született 1440 február 22-én V. László király. Édesanyja, az akkor már megözvegyült Luxemburgi Erzsébet ennek emlékére egy kis kápolnát emeltetett, ami ugyan a háborúk alatt elpusztult, de a megmaradt kőfalakat kijavítva az itteniek egy kis református templomot építettek. A dunaradványi gyülekezet létezéséről az első biztos adat 1650-ből származik, egy felsorolásból kiderül, hogy lelkésze Szűts András. 

„Ez arra utal, hogy 1650-ben Dunaradványon már szervezett egyház volt. Feltételezhető viszont, hogy már korábban, 1618 előtt is létezett, mint pati eklézsia, melynek úrvacsorai tányérja hozzánk került, s azon a következő írás olvasható: „En Cziehari Istvan atam pati ekleszianak A.D. 1618” – tájékoztatta az ünnepi istentiszteleten résztvevőket a gyülekezet lelkipásztora, aki feleleven9tette az 1605 – 1650 között zajló történelmi eseményeket, beleértve I. Lipót trónralépésével 1660-ban kezdődő vallásüldözést, amelynek a vihara, mint mondta, Radványt egy ideig nem nagyon érintette. 1679-ben készült el egy aranyozott, ötvösművű kehely, valamint az ónból készült úrvacsorai boroskancsó „Eles Mihály – 1679” jegyzéssel.

Amikor a német zsoldos katonaság kíméletlenül behajtotta az adókat, sőt kegyetlen fosztogatásokat végeztek a falvakban, a szinte majdnem elpusztult Dunaradvány lakosai lengyel földre menekültek.  1696-ban 13 család tért vissza, miután Lipót kirendelte csapatai nagy részét Magyarországról. Egy évvel későtt Kiss István lelkipásztor vezetésével hozzáfogtak a templom újjáépítéséhez. 

Száz évvel később, 1796-ban templomukat megnagyobbítják és kis fatoronnyal látják el a Duna felől.  Nyikos Sándor lelkipásztor ideje alatt (1818 – 1846), feltehetőleg 1834-ben, új fatorony készült a templomra. Az évek haladtával az épület lassan az enyészet martaléka lett, veszélyessé is vált.

Csekes Béla lelkipásztor, – akit 1914 december 14-én választott meg a gyülekezet, – kezdett el foglalkozni a felújítás gondolatával, de sajnos, a háború és az azt követő évek ezt nem tették lehetővé a munkálatok elvégzését. 1922-ben templomépítési alapot nyitottak, melynek kezelője Paraizs Márton lett.

„Hitükhöz, vallásukhoz, templomukhoz való ragaszkodásuk ma is példaértékű. Szegénységben, nehéz helyzetben voltak. Nem tudták hogyan, csak azt, hogy a templomot vagy javítani, vagy újat kell építeni. Elszántak voltak….“ – hangsúlyozta Tücsök Zsuzsanna,

aki példaként néhány kivonatot ismertetett a presbiteri gyűlések jegyzőkönyveiből, melyből kiderült, hogy 1923. december 2-án Csekes Béla lelkipásztor tudatja a hívekkel, hogy Búcson eladó jutányos, kétezer koronáért egy mázsás harang. Mivel a gyülekezetnek nem volt pénze a megvételre, így kérdésként felvetődött, hogy valaki nem venné-e meg adományként az egyházközség részére ?

Tücsök Zsuzsanna lelkipásztor

Öt nappal később, december 7-én  a lelkipásztor már arról számolt be, hogy a harangok megvételét Fülöp Lajos és Tillik Ilona vállalta fel. Mivel a harangot nem volt hova tenni, a következő héten haranglábat építettek és abban helyezték el. 1924 január 12-ei bejegyzés szerint az egyházmegyei elöljáróság is belátja, hogy szükséges a templomot vagy felújítani vagy újat építeni helyette, de hogy melyik lehetőséget választják, azt majd a pénzeszközök nagysága dönti el.

Elkezdődik a gyűjtés helyben és vidéken. Ennek eredménye a 1924 június 9-ei bejegyzés szerint 50 ezer korona. Becslések szerint az új templom felépítése a tervrajzzal együtt 90 –100 ezer koronába kerülne. A presbitérium egyhangú döntés hozott, hogy a templomdomb betonfallal való körül húzását „házilag” végzik el. Ugyanakkor arról is határoztak, hogy a munkálatokat elhalasztják tavaszig, a gyűjtést pedig tovább folytatják. Egy héttel később új tervrajz és költségvetés készül, amely  2 – 2 méterrel kisebb templomot feltételez, de a költsége így is 80 ezer korona lenne.

Ebből kiindulva különböző javaslatok láttak napvilágot, mely szerint valamelyik oldalon legyen megnagyobbítva a templom és hozzáépítve a torony, a szakértő mérnökök viszont a pénzhiány miatt torony nélküli templomot javasolnak. A presbitérium azonban határozottan kijelenti, hogy az nélkül nem épülhet fel! Megkérik a kisebb méretű templom tervrajzának és költségvetésének készítésére a jelenlévő Weisz János építészmérnököt és Nagy Mihály építőmestert.

1925. április 13-án a lelkipásztor a Közgyűlés elé terjeszti, hogy 51 ezer koronával rendelkeznek, s amennyiben olyan döntés születik, hogy új templomot építsenek, akkor a hiányzó összeget a gyülekezetre kivetett földadó formájában kénytelenek összegyűjteni, 50,- korona holdankénti (cca 0,5 ha) adókulccsal.  A közgyűlés ezt elfogadja és felszólítja a presbitériumot, hogy azonnal kezdjék el az új templom építését, a hiányzó összeget pedig fedezzék a Takarékpénztárból felvett kölcsönnel.

1925. június 7 – 15  között öt ajánlat érkezett a templomépítési pályázatra, végül Nagy Mihály építőmesterrel és Hegyi István dunamocsi vállalkozóval kötnek szerződést, akik 88.900,- koronáért vállalták el a munkát. Egy héttel később, 1925 június 22-én  elkezdődnek a bontási munkák, melynek folyamán sok sírra találnak a templom alatt. Július 6-án kitűzik a templom helyét, és ezzel elkezdődik az építése.

A templom belső berendezésének elkészitésére Szalai Mihály asztalost kérik fel, aki 16 ezer koronáért vállalta el a munkát. A gyülekezet feltétetele volt, hogy november 8 -ig el kell készülnie, színe legyen sötét tölgyfa lakkozva. A templomépítés teljes költsége végül 110 ezer koronát tett ki. 1925. november 22-re tűzik ki a templomszentelés dátumát. A gyülekezet akkoriban 500 lelket számlált.

„A dátumokat figyelembe véve az egész építés öt hónap alatt ment végbe. A templom felszentelésére egyházunk akkori püspökét, Pálóczi Czinke István püspököt kérték fel. A dunaradványi egyházközség akkori tagjai csodálatos akaraterőről tettek bizonyságot. Csak egyet tudtak, nekik templom kell! Szükségük van rá. Nem a nehézségekre tekintettek, hanem Istenre, aki nemcsak a múltban, hanem a jelenben is kész csodákat tenni. A gyülekezet elszánt volt. A célt látta maga előtt. Akarta a templomot, Akaratát valóra váltotta, gondolván arra, hogy ez a templom majd lelki otthont fog nyújtani utódaiknak. Templomépítő őseink emléke legyen áldott!“ – fogalmazott a lelkipásztor,

aki tájékoztatott arról is, hogy az eltelt száz esztendő alatt milyen szükséges felújitásokat végeztek el. Ide tartozott a toronyfestés, a külső falak felújitása, belső falak és berendezések átfestése.

A dunaradványi templomon azóta is több nagyobb javítást eszközöltek, 2009 -ben külsőleg újították fel, új borítást kapott a toronysüveg, kicserélték a régi csatornákat, a toronyablakokat és a régi, vaskeretű ablakok üvegeit. A költségek 14 500 eurót tettek ki, melyhez 10 ezer eurós támogatást  nyertek pályázaton keresztül az illetékes minisztériumtól.

2017 -ben élve a magyar kormányától kapott támogatásból kicserélték a tetőzet, hőszigetelték az ablakokat, fakeretű ablakokat helyeztek el, újra festették a falakat és a belső berendezéseket.

„Mindenki, aki itt van, látjatka: ez a kis templom egyszerűen csodaszép! Családias, meleg hangulatú, és csak arra vár, hogy vasárnapokon többen érezzék:  kell az Ige körüli elcsendesedés,  a lelki megerősödés, az a hely, ahol kiszakíthatjuk magunkat a mindennapi élet testet – lelket megpróbáló hajszájából, ahol nemcsak szánkkal vallhatjuk, hanem érezhetjük is: „Itt van Isten köztünk!” – összegezte az elvégzett munka eredményét a lelkipásztor, aki beszámolóját az új fatornyot készíttető Nyikos Sándor lelkipásztor imádságával zárta.

Az elhangzottak megerősítéseként hangzott el Vörös Zsófia tolmácsolásában a Halleluja című ének, majd  Nemzeti Imádság eléneklésével, illetve azt ezt követő szeretetvendégséggel zárult a hálaadó ünnepség.

Iski Ibolya

Fotó: Dunaradványi Református Egyházközség, Tücsök Zsuzsanna