Mi okozta a református templom erődfalának leomlását?

–Két évvel ezelőtt, egy hosszan tartó, esős időszak után az itt élők arra ébredtek, hogy az erődtemplom fala leomlott. Minden erőfeszítésünk ellenére a helyreállítás hosszú időn át nem valósulhatott meg, a munkálatokra csak most, idén nyáron kerülhetett sor. Korábban nem számoltunk azzal, hogy a kiadós esőzések ekkora gondot okozhatnak, hiszen a külső jelekből egyáltalán nem lehetett következtetni a bajra.

Azonban – ahogyan az a régi épületeknél gyakran előfordul – az idők során belül olyan szerkezeti károsodások keletkeztek, amelyeket a tartós esőzés úgy felgyorsított, hogy a gyengébb falrész végül megadta magát és kidőlt. Az utólagos kárfelmérésből kiderült: a templomot körbezáró erődfalon belül túlzottan felgyülemlett az esővíz. A nem megfelelő vízelvezetés miatt keletkező belső nyomás egyszerűen kifeszítette a kőből épült erődfal egy részét – pontosan ott, ahol egyébként egy támfal is erősítette a szerkezetet.

Biztonsági okokból is sürgetővé vált a mielőbbi helyreállítás? 

– Igen, mert fennállt a veszélye annak, hogy a fal tovább omlik. A legfontosabb feladatnak a templomudvar felől nehezedő belső nyomás megszüntetését tartottuk. E célból kétféle munkálat is zajlott. Egyrészt a Teleki László Alapítvány hathatós segítségével sikerült visszaépíteni a leomlott falrészt. Másrészt egy kassai tervező tervei alapján belső betonmegerősítést alkalmaztunk, amellyel tehermentesítettük a falat a templomudvar nyomásától. Így a szerkezet most már hosszú távon is biztonságos és stabil.

Nehéz volt támogatást találni erre a célra?

– Igen, rendkívül nehéz volt. A gyülekezet presbitériumával, valamint az elődeimmel – akik korábban beszolgáló lelkészként végezték itt a szolgálatot – azon igyekeztünk és azért munkálkodtunk az elmúlt hónapokban, hogy támogatókat szerezzünk. A teljes felújítás 127 ezer eurós összköltséget tesz ki, amely a teljes erődfal belső tehermentesítését magában foglalja. Egyelőre a legkritikusabb részen avatkoztunk be, ott, ahol az erődfal leomlott.

A belső munkálatok 22 ezer eurót igényeltek, a külső megújulás pedig 25 és 30 ezer euró közötti összeget tett ki. A Teleki László Alapítványtól 10 millió forintot kaptunk erre a célra, 15 ezer eurót pedig a szlovák kulturális minisztérium „Újítsd fel a házadat” (Obnovme si svoj dom) nevű programjából nyertünk el. Emellett a gyülekezetnek is biztosítania kellett az önerőt.

A Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal által támasztott feltételek teljesítéséhez építésügyi felügyelőt kellett fogadnunk, ennek anyagi vonzatát a gyülekezet saját magára vállalta. Külön kiemelném a közösség erejét: a helyreállítást végző munkásokat közel három héten keresztül a gyülekezet asszonyai látták el, akik fáradhatatlanul sütöttek és főztek rájuk.

Elindulunk, hogy közelebbről is megismerjük az úgynevezett Császár-hegyen épült, védfallal körülvett templomot. A feljegyzések szerint az erődfal a 16–17. században épült, amikor a török hadak végigsöpörtek ezen a vidéken. Két kapu is nyílik rajta. A kisebbik az északnyugati fekvésű Nagyszeresi-kapu, amelyet egykor a falu azon lakói használtak, akik abból az irányból közelítették meg az istenházát.

– Ezt ma már nem használják, hiszen a gyülekezet tagjai egységes közösséget alkotnak, és mindannyian ugyanazon a kapun keresztül járnak a templomba – magyarázza a lelkész.

Az utcai főbejáratnak számító, délnyugati tájolású Bikkszögi-kapu felett egy toronyszerű felépítmény, úgynevezett felház található. Ez korábban minden bizonnyal a védelmet szolgálta, innen figyelték a vidéket, a békésebb időkben pedig a káplán lakásaként funkcionált. Falépcsőn jutunk fel az igencsak aprócska helyiségbe, amely még a legnagyobb nyári melegben is kellemesen hűvös.

Mikor döntöttek úgy, hogy újra kihasználják ezt a szobát? Korábban is tartottak itt foglalkozásokat a gyerekeknek?

– 2005-ben kezdtem meg itt a szolgálatomat, akkor már hosszú ideje üresen és kihasználatlanul állt ez a kis helyiség. Igyekeztünk rendbe tenni, azóta pedig egy nagyobb felújításon is átesett, így télen-nyáron egyaránt használjuk. Télen egy kis Péter-kályha adja a meleget, a nyári hőségben pedig jó hűvös levegő fogad bennünket, pontosan úgy, mint most. Egy kis csapat gyerkőc remekül elfér itt; jelenleg nyolc, 7 és 12 év közötti gyermekkel foglalkozunk, velük szoktunk itt összegyűlni. Ez a legkedvesebb helyük.

Az idősebb gyülekezeti tagok elmondása szerint régebben – ha az erejükből kitelt – néha egy-két istentiszteletet is tartottak itt fent. Ezt a kis szobát ugyanis sokkal könnyebb volt befűteni és melegen tartani, mint a nagy kőtemplomot. Sőt, presbiteri gyűlések helyszíne is volt, mert abban az időszakban a régi református iskola épülete használhatatlan, a parókia pedig statikailag teljesen romos állapotban volt.

(A lelkész körbemutat a szobában)

– Egyetlen betű maradt itt a tavalyi év tanulmányaiból: az „A” betű az Arany ABC-ből. A többit elhasználtuk a hittanévzáró alkalmon. Ebben az évben ugyanis az Arany ABC-t tanultuk a legfiatalabbakkal, énekekkel kísérve – teszi hozzá.

Miután megtekintettük az ún. felházat, a jobb oldalon, velünk szemben lévő, kőalapzaton álló haranglábhoz megyünk, amelyet 1768-ban emeltek a templomot mellé.

A lelkipásztor kuriózumként megemlíti, hogy a gömöri régióban, Hubón találunk egy szinte teljesen ugyanilyen udvari elrendezésű református templomot. Az egyetlen különbség, hogy míg Felsővályban a faharangláb kőalapzaton áll, a hubói egyetlen vasszög nélkül épült, kézzel bárdolt tölgyfából, alsó részét szoknyaszerűen alakították ki.

A faharanglábat szerencsére sikerült teljes mértékben az eredeti állapotában megőrizni, a régi faszögekkel és a fazsindellyel együtt. Nincs is villamosítva, így mind a mai napig kézzel harangoznak. A harangozó a falépcsőn keresztül jut fel a toronyban lévő haranghoz, hogy hivogasson örömtelei eseményre,  a vasárnapi istentiszteletre, esküvőre, vagy könnyes alkalmakra, temetésre, hogy elkisérjék az elhúnytat utolsó földi útjára.

A haranglábat felülről csillagok, kakas, és egy félhold zárja. Ez utóbbi is a török időkre utal? – A régiek elmondása szerint ez utóbbi utalhat a török időkre is, de nem a szó szoros értelmében. Inkább azt jelképezi, hogy a Jóisten éjjel és nappal is őrködik a reformátusság felett. Ez a közösség itt Felsővályban kimondottan reformátusnak számít, bár ma már élnek itt a többi történelmi egyházhoz tartozó hívek is. Ők szintén nálunk találják meg az igei üzenetet, amikor eljönnek az istentiszteleteinkre.

A haranglábat kellett-e valamikor felújítani? Említette, hogy az eredeti építményről van szó, de az idők során valószínűleg szükség volt némi javításra, vagy esetleg elkészítették az eredeti másolatát?
–Hála Istennek, újraépíteni nem kellett. Az elmúlt húsz évben, amióta ismerem az itteni közösséget, kétszer végeztek rajta komolyabb beavatkozást. Először a fazsindelyezést cserélték ki, majd hosszú évek után a teljes faszerkezetet is megerősitették, felújították a belső lépcsőrendszert, és kicseréltek egyes elkorhadt elemeket. Emellett elengedhetetlen volt a faanyag lekezelése és féregtelenítése is, hogy a szerkezet minél ellenállóbb legyen az időjárás viszontagságaival szemben.

Nem messze innen, az erődfalon túl áll a befejezés előtt álló lelkészlak, amelyet a korábbi épület helyén építenek újjá.

Miért volt szükség a teljes újjáépítésre?

– Sajnos a régi épület statikailag teljesen lakhatatlanná és használhatatlanná vált. Viszont az előző mintájára, de új alapokra, teljesen új falakkal és új tetővel építjük újjá. Kívülről és méretét tekintve hasonlítani fog a régire, de a belső elrendezése már modernizált, nem követi teljesen az eredetit. Ahogyan egykor, úgy most is helyet kap benne a lelkészi hivatal, a lelkészlakás, valamint egy gyülekezeti rész. Ez utóbbi egy nagyobb termet, egy irodát, a vendégek számára kialakított fürdőszobát, valamint egy konyhai felszereléssel ellátott tálalófülkét foglal magába. Ezt a közösségi részt – kis lépésekkel haladva – igyekszünk minél hamarabb átadni a gyülekezetnek.

Gondolom, ehhez is komoly anyagi háttérre van szükség, hiszen források nélkül sokkal nehezebb haladni az építkezéssel és a felújítással.

– Így van, ha rendelkeznénk a megfelelő forrásokkal, lényegesen gyorsabb lenne az újjáépítés. Kimondottan ez az a projekt, amely a legtöbb anyagi ráfordítást igényli. De bízunk, reménykedünk, és amíg lehetőségünk van rá, kis lépésekkel mindig igyekszünk előbbre jutni. A nyári gyerektábor után fogtak hozzá a szakemberek a parókia külső homlokzatának felújításához, és bízunk benne, hogy rövid időn belül a végére is érnek. Ezzel a beruházással ismét hatalmasat lép előre a gyülekezet.

Nincsenek pontos információk arról, hogy mikor épült a templom, de a 11. században már állt. Az 1334-es pápai tizedszedőjegyzékben emlitik először magát az építményt, akkor még katolikus templomként, kisebb alapterülettel, amit később kibővítették. A reformáció idején, amikor az itt élő földesurakat követve a teljes közösség áttért a protestáns hitre, a templomot átalakították reformátusra. Eltüntették a katolikus jelleget, és kialakították Isten hajlékának a belső elrendezését, amely mind a mai napig meghatározza a belső teret. Amit a kutatások, valamint a külső és belső feltárások is igazolnak, az az, hogy a templomnak a két bejárata már a kezdetekkor is megvolt, hasonlóan az erődfal kapuihoz.

Megérkeztünk a templomhoz. Ha belépünk a bejárati ajtón, azonnal szemet szúr a kazettás mennyezet. Minden egyes kazettáján kilenc csillag látható olívakék és égszínkék alapon, mint a valóságos égbolton. Középen pedig a nappal és az éjszaka szimbóluma tündököl. Ez arra emlékeztet, hogy a Jóisten minden pillanatban vigyáz az életünkre, ebben a hajlékban is. Akár éjjel, akár nappal jövünk ide, Ő velünk van – és persze nemcsak ezen a helyen, hanem a szívünkben és a lelkünkben is.Csodálatos kazettás famennyezet fogad bennünket, és a padok is különleges, színes festést viselnek.

Milyen érzés ilyen történelmi falak között, egy ennyire régi templomban szolgálni?

– Felemelő érzés a szívnek és a léleknek egyaránt, helyi lelkészként ugyanakkor megnyugtatóan megszokott is. Akárhányszor belép ide az ember, a régi idők köszönnek vissza gondolatban és érzésben. Felidéződnek az elődök, akik egykor annyi mindent tettek ezekért az épületekért. Másfelől hatalmas felelősség is: hogyan tudunk helytállni, és miként örökítjük tovább mindazt, amit kaptunk – legyen szó a régi református iskoláról, a parókiáról vagy éppen magáról a templomról.

Mikor készült a kazettás mennyezet, illetve a karzat falapjai? A reformáció idejéből származnak, vagy még korábbról mentették meg őket az utókor számára?

– A reformáció utáni időszakból származnak. A karzatlapokon egyébként maga a templom története is megjelenik, két feliratos táblát is láthatunk. Ezeket akkor sikerült az eredeti állapotukba visszaállítani, amikor az 1900-as években a polgármesternek köszönhetően felújították az épületet. Hosszú idő után az volt az egyik legnagyobb szabású és legsikeresebb restaurálás. A munkálatok során sikerült feltárni és megőrizni a múlt ezen darabjait, amelyek hűen elmesélik: kik tettek a gyülekezetért, amikor a közösség áttért a református hitre és kibővítette a templomot.

A fakazettás mennyezet egy része a templomépítés, másik része a későbbi bővítés idejéből származik. A falakon elhelyezett emléktáblák a gyülekezet múltjának fontos mozzanatait örökítik meg, többek között a gályarabságra ítélt prédikátor, Kállai István emlékét 1676-ból. Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy a templom ablakai inkább román kori méretűek, azaz az épület nagyságához képest viszonylag kicsik, ami nagy valószínűséggel a reformáció kori átépítés eredménye. Jobb kéz felé egy törésvonal is látható a falon, vélhetően ott toldották meg az épületet. A hátsó szakaszban található az orgona – pontosabban már csak az orgona sípsora, mert az eredeti hangszer sajnos nem maradt ránk.

A feliratok megőrizték az adakozók nevét, és emléket állítanak egy különös felújításnak is, amely egy sajnálatos baleset után vált szükségessé. Az akkori szolgáló lelkipásztor figyelmetlensége miatt ugyanis a templom egyszer leégett. Nem volt benne rossz szándék: a megrongálódott tetőn és ablakon keresztül a galambokat próbálta elhessegetni egy kovás puskával, ám az egyik lövés szikrája lángra lobbantotta az épületet. Mivel a templom akkor még valószínűleg fazsindelyes vagy zsuppfedeles volt, egy szempillantás alatt a tűz martalékává vált.

De itt elsősorban a gyúlékony fa részekre kell gondolni, hiszen maga a kőépület megmaradt, nem károsodott végzetesen?

– Így van, a kőfalak állva maradtak. Ráadásul a hívek megmentették a lelkészük életét is. Szegény lelkipásztor annyira a szívére vette az esetet, hogy a hivatali palástjában akart visszarohanni a lángoló templomba. A hívek tartották vissza fizikai erővel, nehogy a lelkiismeret-furdalástól hajtva az életét veszítse a tűzben. A történet folytatása pedig az, hogy a legjobb tudomásom szerint mindössze egyetlen év leforgása alatt, a közösség elképesztő összefogásának köszönhetően újjáépítették a templomot. A leírások alapján pontosan azzal a belső elrendezéssel látták el, amelyet mind a mai napig láthatunk, és amelyet azóta is hűséggel igyekszünk őrizni.

Milyen érdekességre lehetne még itt felhívni a figyelmet?

– Például a szószékkel szembeni baldachinos padokra, amelyek az egykor legtöbbet adakozó, legjelentősebb nemesi családok – a Kalas és a Lőkös család – helyét jelölik. E két család korábban fontos szerepet játszott mind az eklézsia, mind a falu életében. Itt látható a Bodon család széke is, amely az eredeti festésében tündököl. Ezt a padot akkor állították vissza az eredeti színezetére, amikor a karzatlapokat feltárták és restaurálták. Itt van a Forgon család széke is. Ők a Bodonokhoz hasonlóan helyi, mihályfalai nemesi családok voltak.

A templom bejáratától jobb és bal kéz felé is az ő székeik láthatók. Valamint ott van a Mózes-szék (a papi szék) is, amelynek több mint valószínű, hogy egykor pontosan ugyanolyan festése lehetett, mint ami most a Bodonok székén látható. Ezeket a bútorokat később olyan festékréteggel takarták le, amely szerencsére nem rongálta meg az alatta lévő mintát. Bár ezek a részek még nincsenek feltárva, a jövőben restaurátori munkával vissza lehetne állítani a régi motívumokat. Feltételezhető egyébként, hogy egykor minden pad és a karzat külső részei is festettek voltak. Ha megfelelő szögben állunk, és törik a fény, tisztán látszik, hogy a boltíves vágású karzatvégződések is mind színes mintát viseltek.

Vasárnaponként hányan hallgatják az igehirdetést ebben a csodálatos templomban?

– Bár a templom valóban gyönyörű és mély múltat idéz, a látogatók létszámát tekintve van még miben fejlődnünk. Nem szégyenkezve mondom, de kevesen vagyunk a vasárnapi istentiszteleten. Kicsi a közösségünk.

Lenne lehetőség a növekedésre? Élnek még a faluban olyan reformátusok, akik megszólíthatók, vagy eleve nincs több ember, akivel számolni lehetne?

– Mint a legtöbb helyen, nálunk is igaz, hogy vannak még tartalékok, és teszünk is azért, hogy elérjük őket. Az elmúlt időszakban minden egyes rendezvényünk és programunk ezt célozta meg.

Elsősorban a közösségépítésre törekszünk. Ezek a kezdeti alkalmak még nem kimondottan a mély lelki táplálékról szólnak; most ott tartunk, hogy először magát az összetartozást kell megformálnunk. El kell érnünk, hogy az emberek közelebb kerüljenek egymáshoz, és megtalálják az egymáshoz vezető utakat. Bízom benne, hogy eljön az az idő is, amikor jó magvetőként már mélyebb igei útravalót is adhatok az emberi szívekbe. De egyelőre valóban kevesen vagyunk.

– Tapasztalható azért némi gyarapodás? Feltűnnek időnként új arcok – ha nem is közvetlenül a vasárnapi istentiszteleteken, de a fiatalok vagy a beköltözések révén?

– Igen, van elmozdulás. Bár hosszú ideig rendkívül alacsony volt a templomlátogatottság, az utóbbi időben hétről hétre picivel többen vagyunk. A nagy egyházi ünnepeinken – amikor úrvacsorát osztunk, vagy egyéb nagyobb közösségi eseményt szervezünk – jóval nagyobb létszámban gyűlünk össze. Ilyenkor sok új arccal találkozunk. Ezt a lendületet próbáljuk megragadni: az együtt eltöltött perceket szeretnénk azzá formálni, hogy a szívekben megszülessen a nyitottság Isten felé. Szóval van reményünk.

A fiatalokat illetően pedig csak hálát tudok adni. Van, aki most is átkísért bennünket a parókiáról, miközben mi itt beszélgetünk. Ahogy láthattuk, ők fogadtak minket az egykori, felújított református iskola épületében. Rájuk mindig lehet számítani, ami hatalmas reménysugár a gyülekezet életében. Rengeteget segítettek a nyári gyermektábor megszervezésében, és aktívan kivették belőle a részüket. Bár hozzáteszem: a két teljesen különböző generációt egy asztalhoz ültetni mindig komoly kihívás, de mi töretlenül igyekszünk.

Iski Ibolya

Kép: Iski Ibolya, Vály-völgyi Reformátusok Közössége