Évértékelő beszélgetésünkben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökével, Géresi Róberttel tekintünk vissza az elmúlt esztendőre.

A Magyar Református Egyház Generális Elnöksége már elkészítette a református nemzetstratégiát, és 2025-ben megkezdődött a cselekvési terv kidolgozása is. Mit lehet tudni erről a folyamatról: várhatóan mennyi ideig tart, és egyházunk mely munkacsoportokban vesz részt?

A cselekvési terv kidolgozása egy hosszútávú és összetett folyamat, amelyben az egyes szakterületek folyamatos egyeztetésben vannak – legyen szó akár az ifjúsági munkáról, akár a diakóniáról. Most készülünk aláírni egy keretszerződést, mely erősíti a közös gondolkodást és az összehangolt szolgálatot a mi egyházunk diakóniája és a Magyarországi Református Diakónia között. Az ifjúsági munkacsoportban a Firesz munkatársai képviselik egyházunkat, a diakóniai szakcsoportban diakóniánk igazgatónője, Máté Borbás Orsolya, valamint Haris Szilárd és Básti Péter vesznek részt. A külügyi bizottság munkájába külügyi tanácsosunk, Palcsó Attila kapcsolódik be, míg a jogi munkacsoportot Rákos Loránt püspökhelyettes erősíti. Mindez azt mutatja, hogy egyházunk több területen is aktív szereplője a közös református nemzetstratégiai gondolkodásnak.

Az elmúlt év tanácskozásain mely témák kaptak kiemelt figyelmet?

A diaszpóra ügye volt az egyik legfontosabb témánk. A világ számos pontján – az USA‑ban, Kanadában, Ausztráliában és Nyugat‑Európában – élnek magyar református szórványközösségek, és mára kialakult az a forma, amelyen keresztül csatlakozhatnak a Magyar Református Egyházhoz. A 2026-os év kiemelten róluk fog szólni: a GE tavaszi ülésén külön napirendi pontként tárgyaljuk a diaszpóra helyzetét, mert ezeknek a közösségeknek egyre nagyobb szükségük van támogatásra, anyagi okokból is.

Géresi Róbert püspök

Fontosnak tartjuk, hogy a Kárpát‑medence reformátussága imádságban hordozza a szétszórtságban élő magyar gyülekezeteket, amelyek ma már nemcsak a kommunizmus vagy ’56 menekültjeiből állnak, hanem a jelenkori gazdasági migráció révén is folyamatosan bővülnek. Egyházunk maga is végez szórványszolgálatot: mi biztosítjuk a bécsi és prágai magyar gyülekezetek működését és lelkipásztori ellátását, így közvetlen felelősséget is hordozunk a diaszpóra életéért.

A gályarab‑prédikátorokra való emlékezés 2024-től kiemelt téma lett a Magyar Református Egyház számára, amely külön programokat és megemlékezéseket is szervezett ehhez kapcsolódva. Milyen módon folytatódik ez a megemlékezési folyamat 2026-ban?

A gályarab‑prédikátorokra való emlékezés továbbra is fontos számunkra, és a megemlékezéssorozat 2026-ban is folytatódik, ugyanakkor ebben az évben lezárásra is kerül. Tervezzük egy ünnepi, méltó megemlékezés megszervezését: a dátum már rögzített, május 16-án kerül majd sor az eseményre. A helyszín még egyeztetés alatt áll, de annyi biztos, hogy Magyarországon lesz megtartva.

Mit tud megosztani a kárpátaljai helyzetről, és hogyan segíthetjük továbbra is az ottani református közösségeket?

A kárpátaljai helyzet továbbra is rendkívül nehéz, hatalmas teher alatt élnek ottani testvéreink. A Magyar Református Egyházon belül teljes az egység abban, hogy kötelességünk segíteni őket, és imádságban hordozzuk a kárpátaljai közösségeket. A támogatás nemcsak a központi vezetés szintjén valósul meg, hanem a Kárpát‑medence gyülekezetei is rendszeresen segítik és tartják a kapcsolatot velük.

A háborús helyzet miatt a kárpátaljai vezetők nem mindig tudnak személyesen részt venni a GE ülésein, de online formában mindig bekapcsolódnak. A püspök úr beszámolója szerint az ott élők nagyon belefáradtak a helyzetbe: sokan elhagyták az országot, és főként a nehéz helyzetben lévők és az idősek maradtak otthon, akiket folyamatosan támogatni kell. Ingyenkonyhákat működtetnek, amelyeket egyházunk évek óta rendszeresen segít.

Tavaly tavasszal több kárpátaljai gyülekezetben szolgáltunk igehirdetéssel, és idén is készülünk erre. Ezek a látogatások azért fontosak, hogy az ott élők érezzék: nincsenek egyedül, gondolunk rájuk, és minden erőnkkel igyekszünk mellettük állni.

Hogyan értékelné az Ökumenikus Tanács éves munkáját, különösen az állami szervek felé történő közös érdekképviselet szempontjából?

Az elmúlt év fontos eseménye a tisztújítás volt, az elnök személye változatlan maradt, továbbra is az evangélikus püspök vezeti a tanácsot. A tanács negyedévente ülésezik, de őszintén szólva nem vagyunk elégedettek az érdekérvényesítési lehetőségeinkkel: a szlovák állam részéről jelenleg kevés a fogadókészség, és a történelmi egyházakat gyakran nem tekintik valódi partnernek.

Pozitív fejlemény ugyanakkor, hogy belső pályázati rendszert indítunk ökumenikus alkalmak támogatására. Bár szerény, 7 000 eurós keret áll rendelkezésre, mégis szeretnénk ezzel segíteni, hogy több közös egyházi program valósulhasson meg.

2025 őszén az oktatásügy került a szlovákiai közélet középpontjába, hiszen az oktatási miniszter átfogó reformot készített elő. A csomag több eleme azonban az egyházi iskolák működését is veszélybe sodorta. Egyházunk hivatalos levélben jelezte aggályait. Milyen reakciók érkeztek erre a megkeresésre?

A szlovákiai iskolahálózatban az egyházi és magánintézmények aránya mindössze 4–4 százalék, ezért a reform számunkra nem csupán finanszírozási, hanem elvi kérdés is. A tervezett változtatások háttérbe szorítanák az egyházi iskolákat, és anyagilag is kiszolgáltatottabb helyzetet teremtenének.

Szeptemberben levelet küldtünk az oktatási miniszternek és a kultuszminisztérium egyházi osztályának, valamint tájékoztatásul az Ökumenikus Tanácsnak, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetségnek és a Magyar Szövetségnek. Ebben a szülők szabad iskolaválasztásának veszélyeztetésére és a vallásszabadság alkotmányos jogára hívtuk fel a figyelmet.

Az Ökumenikus Tanács napirendre tűzte az ügyet, hiszen más felekezetek is érintettek. A miniszter ugyan a sajtóban egyeztetésekről beszélt, de a református egyházat a minisztérium részéről senki nem kereste meg, és a levelünkre sem kaptunk választ. Egyedül a kultuszminisztérium egyházi főosztálya reagált, jelezve, hogy foglalkoznak a kérdéssel, és továbbították álláspontjukat az oktatásügy vezetése felé. A magyar szervezetektől sajnos szintén nem érkezett visszajelzés.

Az oktatási reform körüli feszültségek decemberben tovább nőttek. Hogyan reagált erre egyházunk, és milyen fejleményekről tud beszámolni az oktatásügy területén?

Decemberben Rimaszombatban tartottunk továbbképzést az új oktatási törvénycsomagról, ahol találkozhattam intézményeink vezetőivel. Megerősítettem, hogy egyházunk mindent megtesz iskoláink és óvodáink megőrzéséért, és folyamatos kapcsolatban maradunk, hogy közösen reagáljunk a változásokra.

Ugyanakkor jó hírek is vannak: a rozsnyói iskola bővítése már zajlik, hiszen egyre több a gyermek. A tiszacsernyői óvoda tervezése a végső szakaszban van, a telek megvásárlása megtörtént, és hamarosan kiválasztjuk a kivitelezőt. Kassán pedig elkezdődött a magyar kollégium átalakításának előkészítése, amely 55 magyar fiatalnak ad majd helyet. Bízunk benne, hogy a szükséges forrásokat pályázati úton biztosítani tudjuk.

Tavaly két nagy rendezvényt is tartott egyházunk: a május 4-i hálaadó alkalmat Abaújszinán és a szeptember 20-i Északkeleti Református Találkozót Kassán, továbbá két műemlék templom felújítása is befejeződött. Hogyan foglalná össze ezek jelentőségét?

Az elmúlt tíz év fejlesztési programja során Magyarország kormánya négyszer nyújtott stratégiai támogatást egyházunknak, amelynek köszönhetően hét magyar egyházmegye templomai, parókiái és gyülekezeti terei újultak meg, iskoláink és lelkészeink is jelentős segítséget kaptak. A május 4-i abaújszinai alkalom ennek a folyamatnak volt a hálaadó lezárása.

A Teleki László Alapítvány és a Magyar Kormány által létrehozott Rómer Flóris Terv segítségével tizenhat műemlék templomunkon valósultak meg feltáró és megújító beruházások; 2025-ben a péderi és a lakszakállasi templomok újultak meg. Magyarország és egyházunk számára is a 20. század viszontagságai után kiemelten fontos, hogy megőrizze a magyarság ezeréves jelenlétének épített bizonyítékait.

A szeptember 20-i kassai Északkeleti Református Találkozó szintén sikeres volt. Fontosnak tartjuk, hogy időről időre megmutassuk magunkat, és olyan alkalmakat teremtsünk, ahol a református közösség szélesebb körben is jelen van. Az első ilyen rendezvényt akkor tartottuk, amikor Kassa Európa kulturális fővárosa volt, és azóta még kétszer megszerveztük.

A programokkal a családokat szerettük volna megszólítani, ezért gyermek- és ifjúsági alkalmak is voltak. Jelenleg is gondolkodunk azon, milyen rendszerességgel lenne ideális megtartani ezt a találkozót; talán a kétévente vagy háromévente való ismétlés tűnik a legjobb megoldásnak.

Felmerült‑e annak a lehetősége, hogy egyházunk nyugati felében is szervezzünk ilyen református találkozót?

Az egyházi vezetőség részéről ennek semmilyen akadálya nincs. Hamarosan esperesi–elnökségi találkozót tartunk, ahol a három nyugati egyházmegye vezetése is jelen lesz. Ha az ő részükről megvan a fogadókészség, akkor semmi nem áll útjában annak, hogy egy ilyen nagyrendezvényt a nyugati régióban is megszervezzünk. Úgy gondolom, erre valóban szükség lenne: fontos, hogy egyházunk egész területén legyenek olyan alkalmak, ahol szélesebb közösségben is meg tudjuk élni az összetartozást.

A múlt évben a Zsinat két jelentős témával is foglalkozott, az egyik a Közalap újabb módosítása volt. Mi indokolta ezt a lépést?

A Közalap az egyház egyik fontos eszköze, amely az egész egyetemes egyházat szolgálja. Azért hoztuk létre, hogy ne legyünk kiszolgáltatva az állami döntéseknek, hiszen egy esetleges forrásmegvonás rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja az egyház működését. A mostani módosításra nem koncepcionális okokból volt szükség, hanem azért, mert reagálnunk kellett az aktuális körülményekre.

2023-ban ugyanis olyan helyzet állt elő, hogy a Szlovák Államtól kapott keret még a minimálbér biztosítására sem volt elegendő. Ekkor döntöttünk úgy, hogy minden gyülekezet – a lelkészi állások számától függően – évente egyszer egy havi minimálbérnek megfelelő összeget fizet be a Közalapba. Minden magyar gyülekezet teljesítette ezt a vállalást. Hálásak vagyunk, hogy a gyülekezetek megértették ennek szükségességét, és felelősségteljesen álltak hozzá a helyzethez.

A szlovák gyülekezetek esetében a helyzet összetettebb. Amikor egyházunk csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz, néhány szlovák gyülekezet megtagadta a közalapi járulékok fizetését. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a szlovák nyelvű gyülekezeteink kisebbik része; a nagyobbik rész eddig is fizette a járulékokat, és eleget tett törvényi kötelezettségének. A nem fizető gyülekezetek közül azonban többen jelezték, hogy szeretnék rendezni a helyzetüket.

A módosításra ezért is szükség volt: így az aktuális járulékbefizetés mellett egy meghatározott ütemterv szerint ezek a gyülekezetek törleszthetik az elmaradt járulékokat is.

Az egy havi minimálbérnek megfelelő összeg befizetése majdnem minden gyülekezet részéről megtörtént. Hogyan kívánja egyházunk felhasználni ezt a Közalapba érkező támogatást?

Ez egy mintegy 200 000 eurós összeg, amelyet természetesen teljes egészében a lelkészi bérek kifizetésére fordítottunk, és ez már a 2025‑ös év folyamán meg is történt. Ennek köszönhetően sikerült úgy kiegészíteni a lelkészi fizetéseket, hogy míg néhány évvel ezelőtt lelkészeink 90 százaléka csupán a minimálbért kapta, mára megfordult a helyzet: minimálbér fölötti összeget tudunk biztosítani – igaz, nem jelentős mértékben, de mégis előrelépés.

A Zsinati Tanács elfogadott egy új bértáblázatot, amely figyelembe veszi a lelkészek beosztását és a ledolgozott évek számát. Ez egy igazságosabb rendszert teremt, és reményeink szerint hosszú távon stabilabb anyagi hátteret biztosít majd a szolgálatban állóknak.

Milyen okok miatt került napirendre az alkotmánymódosítás?

Az alkotmánnyal kapcsolatban el kell mondani, hogy aki figyelemmel kíséri egyházunk jogrendjét, az látja, hogy a módosítás időszerű és szükséges. Ez egy hosszabb folyamat lesz, amelyben reflektálnunk kell a világ változásaira, és egyértelműen le kell fektetnünk néhány olyan irányadó alapelvet, amelyek bibliai hitünkből fakadnak. Ilyen például a család fogalmának tisztázása, az identitás kérdésköre – számunkra továbbra is egyértelmű, hogy férfi és nő van –, valamint kulturális és nyelvi örökségünk megőrzése. Egyházunk kétnyelvű, és mindkét nyelvet és kultúrát meg kell őriznünk; ez számunkra alapvető fontosságú.

Összességében tehát mind a Közalap, mind az alkotmány módosítása azt a célt szolgálja, hogy egyházunk stabilabb, átláthatóbb és a jelen kihívásaira jobban reagáló keretek között működhessen.

Említette a nyelv és a kultúra fontosságát. A szlovákiai közéletben a közelmúltban ismét előtérbe kerültek a Beneš-dekrétumok. Ön hogyan látja ezt a kérdést?

Úgy gondolom, nemcsak a felvidéki, hanem az egész Kárpát‑medencei magyarságot megdöbbentette, sőt sokkolta a szlovák parlament döntése. A parlament úgy erősíti meg ezeket a dekrétumokat, hogy azok egyes, továbbra is hatályban maradó részei a mai értékrenddel egyáltalán nem egyeztethetők össze. Különösen aggasztó, hogy már a róluk való nyilatkozást vagy véleményezést is börtönbüntetéssel teszik szankcionálhatóvá. Ez az egész egyházi közvéleményünket mélyen felkavarta.

Azt is látjuk, hogy olyan politikai csatározás zajlik, amely méltatlan egy ország közéletéhez. Történelmi sérelmekkel nem szabad ilyen módon bánni; ez sajnos rossz fényt vet a teljes szlovákiai politikai közösségre.

Amikor a parlament elfogadta a törvényt, levelet írtam a köztársasági elnök úrnak, kérve, hogy akadályozza meg a jogszabály ilyen formában való hatályba lépését. A levél időben megérkezett, de választ nem kaptunk.

Fontolgatjuk azt is, hogy nagy református ernyőszervezetekhez és nemzetközi egyházi világszervezetekhez forduljunk segítségért, hogy közösen keressünk megoldást erre a helyzetre. Hogy pontosan milyen további lépéseket teszünk, azt az egyházi vezetőséggel egyeztetve fogjuk meghatározni.

Zárjuk beszélgetésünket a 2026-os év egyik legfontosabb egyházi eseményével: tisztújításra kerül sor.

Sok bölcsességet kívánunk a gyülekezeteknek, hogy ebben a szekularizálódó világban minden közösség megtalálja azokat a presbitereket és gondnokokat, akik hittel és reménységgel vállalják a szolgálatot, felelősen dolgoznak az egyházért és a gyülekezetekért. Ezért imádkozunk. Fontosnak tartjuk, hogy új tagok is bekapcsolódjanak, ugyanakkor hálásak vagyunk mindazokért, akik eddig is hűségesen szolgáltak. Reménységgel vagyunk afelől, hogy továbbra is velünk maradnak, és hálát adunk életükért és szolgálatukért.

Édes Enikő