A püspök szerint olyan időszakot élünk, amikor a prédikálás idejét múltnak tűnik. A világméretű válság a tanítói igehirdetését nem kivétellé, hanem elvárássá tette: nem luxussá, hanem szükségletté, nem lábjegyzetté, hanem a prédikációk alapelemévé.

Azok a hívők, akik szilárd tanítást kapnak a tantételekről, képesek kitartani a válság idején. Az egyháznak vissza kell térnie tanbeli gyökereihez, és ki kell szabadulnia a kortárs poppszichológia szorításából, amely olyan, mint a Jakab 4,14-ben említett pára: rövid ideig látszik, aztán eltűnik – mondta.

Idézte László Dezsőt, aki a tanító jellegű írásmagyarázatról azt vallja, hogy evangéliumi értelemben tanítani annyit jelent, mint számbavenni a híveknek a hitbeli dolgokban való járatlanságát, arról beszélni nekik, ami belőlük a leginkább hiányzik, előadásunkban alkalmazkodni kell a tényleges szinthez, amelyen a gyülekezet tagjainak nagy többsége áll, s olyan nyelven beszélni, amelyet mindenki megért.

Elmondta, hogy a keresztyén hitvallás kifejezésére három szó használatos, amely az időszerű hitvallás mindenkori hármas alapkövetelményét adják elénk. Ide tartozik a martyria, vagyis a tanúságtétel, a homologia, a hit megvallása, a hitvallás, illetve symbolon, az egészbe illeszkedés jelképe.

A tan definiciójával kapcsolatban Jaroslav Pelikan neves egyháztörténész megfogalmazását is ismertette, aki szerint, amit Jézus Krisztus egyháza hisz, tanít és megvall Isten igéje alapján – ez a keresztény tan.

Fekete Károly tisztázta azt is, hogy a tanító igehirdetés nem csupán információt közvetít, hanem találkozáshoz vezet Istennel. A tan soha nem öncélú, mindig Krisztusra mutat. Jób hitének központi üzenete is a Megváltóra irányult: Tudom, hogy az én megváltóm él. /Jób 19,25/ Jézus Mártának is saját személyére irányította a figyelmet, amikor azt mondta: Én vagyok a feltámadás és az élet.

A püspök előadásában utalt arra is, hogy a tanító prédikáció a hittételek rendszeres, tanbeli igazságokat bemutató hirdetése az igehirdetés eszközével. Abban különbözik a tanítástól, hogy nem csupán információátadás, hanem bibliai igazságok buzdító jellegű közvetítésre a gyülekezet felé egy érvényes tanúbizonyság által.

Idézte Edwardst, aki szerint a tanító prédikáció és a tanító előadások közötti különbség az, hogy a prédikáció célja a gyülekezet formálása a beszéd eszközén keresztül. „Másként fogalmazva: a tanító prédikáció célja, hogy a hallgatókat egy hitrendszerbe vezesse be, amely az életvitelükre is hatással van – mégpedig az igehirdetés eszközén keresztül.

Elmondta, hogy a keresztény egyháztörténelem során az egyik legfontosabb lelkipásztori feladat mindig is az volt, hogy a tanításokat pontosan, hitelesen hirdesse az ige által. A Szentírás szerint Krisztus szolgája úgy álljon helyt, mint „aki kipróbált, aki nem szégyenül meg és helyesan tanítja az igazság igéjét.  A prédikáció célja a hívők teológiai formálása. Arra törekszik, hogy a gyülekezet tagjai teljesebb és érettebb módon értsék meg a keresztény hitet és életgyakorlatot.

A tanító prédikáció szerinte olyan keresztény igehirdetés amely Jézus Krisztus bibliai tanúságtételén alapul, kiindulhat egy bibliai szövegből, egy tanból vagy egy kulturális kérdésből, de rendszerint egy vagy több keresztény tanításra összpontosít.

A prédikáció céljával kapcsolatban elmondta, hogy néha apologéta szerepet tölt be, és megvédi a keresztény hitet a külső támadásokkal szemben. Máskor katechétaként tanítja a hívőket.

Fekete Károly kihangsúlyozta, hogy a prédikáció elengedhetetlen elemei közé tartozik a krisztus központúság, ugyanakkor legyen teológiai is, de releváns is, hűséges a bibliai üzenet eredeti szándékához. Tegyen kísérletet az Istennel való találkozáshoz, valamint meggyőződéssel és bátorsággal legyen előadva. A prédikáció az legyen kortárs kontextusban bemutatott időtlen igazság.

A püspök rámutatott arra is, hogy a szöveg örök érvényű tanítása a mai helyzetben merítve hangzik, el anélkül, hogy elveszítené eredeti jelentését.

Az igehirdetéseknek ugyanakkor kateketikai, doxológiai, kérügmatikus funkciót is be kellene betöltenie. A hitvallásnak van elhatároló, közösségi és önmeghatározó feladatköre is.

Előadásában felhívta a figyelmet arra is, hogy válságban van a katekizmusprédikáció, ugyanis a református egyházakban is akadnak, akik megkérdőjelezik annak létjogosultságát. A vasárnapi istentiszteleteken szinte nem is hangzik el annak alapján igehirdetés.

„A hitvallás egy meghatározott korban született és magán viseli az akkori idő korlátait. Nekünk azonban látnunk kell az egyház eme tankönyvének, vagyis a Heidelbergi Káténak a korhozkötöttségét és időszerűségét is”. Mint mondta, válságban van a katekizmus prédikáció. Akadtak olyan jelentősebb német evangélikus szerzők, akik szerint a kátémagyarázatos, sorozatok hatástalanok.

Szerinte újra ki kell domborítani egyházunkban a tanitó jellegű alkalmak jelentőségét, amelyeknek a gyülekezetépítés tartalmi cselekményeivé kell válniuk. A változatos tanitó alkalmak megtervezéséhez és megtartásához azonban világosan kell látni a Heidelbergi Káté felépítését és témáit.

„A Heidelbergi Káté gazdag lehetőséget ad a tiszta tanítás megismeréséhez, az esetleges tévképzetek eloszlatására, illetve a helyes felismerések felerősítésére.

Kép és szöveg: Iski Ibolya