A Kálvinista Szemle októberi számából

2024. október 17., csütörtök

„Idő. Egy olyan fogalom, mely komolyan befolyásolja az életünket. Igyekszünk helyesen beosztani, hogy mindenre és mindenkire jusson belőle. Próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni belőle, mégis az az érzésünk sokszor, hogy nem érkezünk semmivel” – a ma emberének örök harca az idővel. Októberi számunkban ezt a témát járjuk körül.

Három rovatunk foglalkozik kiemelt témánkkal, az idővel. Mi az idő? Mi alapján érzékelünk egy-egy történést csupán egy pillanatnak, néha pedig hosszas perceknek és sosem múló óráknak?  A pszichológia beszél szubjektív időről, a teológiában megkülönböztetik a kronosz és a kairosz fogalmát. Az ismert újszövetségi bibliai szakaszokban az „idő” mikor kronosz és mikor kairosz? Mi is a különbség a két görög megnevezés között? A lelkünk időtlen, a testünk viszont nem az: „Akinek csak múló ideje van, az elmúlik a múló idővel. Akinek életében helyet kapott az Isten kegyelmi idejéből a testté lett Ige, Krisztus Jézus, annak van része az örökkévalóból.”

A pozbai gyülekezet múltja elevenedik meg a Templomaink, gyülekezeteink rovatának lapjain. A Kis-Fátrában nagy népszerűségnek örvendő fogadó tulajdonosával, Darázs Lajossal készült interjú, amelyben élete eddigi eseményeiről mesél, és tesz bizonyságot hitéről. A Kaleidoszkópban az Emmaus polgári társulás mutatja be szolgálatát, melyet lassan három évtizede végez a gyermekek és fiatalok körében. Csontváry Kosztka egyik legismertebb festményéről közlünk írást a Kultúra rovatban, és Gárdonyi egyik szép novelláját is olvashatják az irodalmat kedvelők.

Igei gondolatok, hírek itthonról és a Kárpát-medencéből gazdagítják még a magazin színes lapjait.

Jó időtöltést Kálvinista Szemle hasábjain!

Édes Enikő

események továbbiak →