Az emlékkonferencia résztvevői

A rendezvénynek a teológiai kar korábbi épülete adott otthont, ahol a teológusok évtizedeken keresztül hallgatták nagynevű professzoraik előadásait cseh és magyar nyelven, hogy alaposan felkészüljenek majd jövendő lelkipásztori szolgálatukra a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház gyülekezeteiben.

Az emlékező alkalmon, amelyen tiszteletét tették az egykori prágai teológusok is, Géresi Róbert püspök áhítatával kezdődött az 1Thessz 4,9 alapján: „Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek“.

Áhítatának elején elárulta, mindig gondot okoz a megfelelő igehelynek a kiválasztása, mert annak  kötődnie kell nemcsak az adott alkalomhoz, hanem ahhoz a személyhez is, akiről megemlékeznek, de az egyház életéhez is. Megnyugvással töltötte el, amikor elővette a vezérfonalat és elolvasta a konferencia napjára meghatározott igeszakaszt, mert mint mondta, az nagyon találóan jellemezte Csémy Lajos professzor egész életét.

Géresi Róbert

Az ige kapcsán emlékeztetett arra, hogy a thesszalonikai gyülekezetet Pál apostol alapította Szilásszal együtt, s amikor a levelét írja, aggodalom van a szívében. Nem maradhatott sokáig a városban, el kellett onnan menekülnie, de levél által tartotta velük a kapcsolatot, amelyben megfontolandó tanáccsal látta el őket: Tartsák becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljenek.

Csendes ember volt

„Ez az igerész találóan fejezi ki Csémy Lajos professzor életét: csendesen élni. Mindenki, aki ismerte és szerette őt, tudja, csendes volt. A szavát alig lehetett hallani, amikor a folyosó végén lévő kis előadóteremben előadást tartott annak a néhány magyar református diáknak“ – emlékezett vissza bevezetőjében az elmúlt év októberében 99 éves korában elhunyt nagytudású professzorra Géresi Róbert, majd azzal folytatta, mégis közel kerültek hozzá. – Nagyon oda kellett figyelnünk, hogy meghalljuk a szavát. Csendes ember volt. Csendesen élt és csendesen tette a maga dolgát. Azt az isteni szeretetet hirdette, amelyet megélt és megtapasztalt a saját életében. Egy egész generációnyi felvidéki református lelkész számára adott útmutatást teológiai tanárként – tette hozzá.

„Az ő hatása, bizonyságtétele, igehirdetése ott van a szívünkben, az emlékezetünkben és ezáltal az egész egyházunk életében is. Erre szeretnénk ezen a mai napon emlékezni, felidézni az ő szolgálatát és olyan témákkal foglalkozni, amelyek meghatározták az életét és a mi utunkat is“ – fogalmazott Géresi Róbert.

A püspök áhítatának a végén utalva Csémy Lajos életére egyféle ajánlásként fogalmazta meg ismételten kihangsúlyozva: éljünk csendesen és tegyük a magunk dolgát. Komoly útmutatás ez egy egyházi közösség számára ebben a zajos világban, amikor mindenki túl akarja harsogni a másikat. Pál apostol az ige alapján azonban azzal a tanáccsal látja el a thesszalonikai gyülekezetet, hogy éljenek csendesen és tegyék a dolgukat. Ezt szeretném ezen a mai napon mindannyiunk szívére helyezni: éljünk csendesen és szolgáljunk annak az Úrnak, aki eljött ebbe a világba, hogy bennünket megváltson és üdvösségre vezessen – összegezte mondanivalóját a püspök.

Édes Árpád

Az áhítat után a konfrencia házigazdája, Édes Árpád alistáli lelkipásztor, aki a nyolcvanas évek elején Prágában végezte teológiai tanulmányait, köszöntötte a megjelenteket, majd úgy fogalmazott, visszajöttünk Prágába, hogy szeretettel emlékezzünk Csémy Lajos professzor úrra.

Öröm a visszatérés

„Nekünk ez a visszatérés kimondottan öröm, hiszen ezekben a termekben, illetve a felső szinten hallgattuk az előadásokat. Itt volt a kadera, ahová Molnár tanár úr úgy lecsapta a könyvét, amely jó nagyot esett vissza" – idézte fel az egykori diákévek néhány mozzanatát. Majd köszöntötte Magyarország prágai nagykövetét Baranyi Andrást és Pavel Pokornýt, a Csehtestvér Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnökét.

A teológusi évekre való visszaemlékezésében felidézte, hogy együtt tanultak és élték a közösségi életüket a Csehtestvéregyház leendő lelkészei a Szlovákiából érkezett magyar református teológus hallgatókkal. Elmondta, hogy sok vidám pillanatokat éltek meg közösen, főleg az esti órákban, amelyekre még ma is örömmel emlékszik vissza, ugyanakkor visszatekintve arra az időszakra tudatosult benne, a sok vidám pillanat ellenére abban a korban a lelkészek nem voltak társadalmilag elismertek, s a hivatásuk sem volt versenyképes más foglalkozásokkal.

Pavel Pokorný

„De mi Krisztus bolondjai voltunk, hogy hitet és reményt adjunk másoknak“ – hangsúlyozta a Zsinat lelkészi elnöke. Ma hálásak lehetünk azért, hogy nagyobb szabadságban és demokráciába élhetünk. Ma már azok is tanulhatnak teológiát, akik érdeklődnek e tudomány iránt. De megtartani ma a belső szabadságunk függetlenségét sokkal nehezebb, mint korábban“ – mutatott rá Pavel Pokorný, de a hitvallásunk központi eleme, hogy bolondnak lenni Krisztusért, nem változott meg. Végül azt kívánta, hogy a múltra való emlékezés mindenki számára adjon elegendő lelkesedést a jövő számára.

Baranyi András, akit az elmúlt év nyarán neveztek ki Magyarország prágai nagykövetének, elmondta, nem volt számára ismeretlen Prága és a cseh nemzet, s a küldetésének a felkészülése során döbbent rá arra, mennyire kötődik egymáshoz a magyar és a cseh nemzet, nemcsak történelmileg, dinasztiák, közös uralkodók, hanem egyházi kapcsolatok révén is.

Baranyi András

Majd emlékeztetett arra, hogy néhány évtizeddel ezelőtt milyen fontos szerepet töltött be Prága a felvidéki magyar református lelkészek utánpótlásképzésében köszönhetően többek között Csémy Lajos professzornak. Majd  örömét fejezte ki, hogy ennek révén is kapcsolódik egymáshoz a cseh és a magyar nemzet.

A hűség és a szolgálat, a szeretet és a remény évei voltak

Csémy Lajos életéről és munkásságáról a család nevében legidősebb fia, Csémy László szólt. Az életrajzi adatok közlése után elmondta, édesapja a tanulmányai befelyezése után egy ideig Kassán, majd később Ekelen szolgált. Varga Imre püspök volt az, aki felfigyelt a teológiai és személyiségi adottságaira, s felajánlotta neki a református hallgatók oktatását Prágában, Comenius Protestáns Teológiai Karon.

„Nem volt könnyű elvállalnia ezt a megbízatását, hiszen akkoriban vette feleségül a tanítónő édesanyánkat, Nagy Líviát. Tízévnyi ingázás után, 1964-ben költözött az akkora már öttagúra bővül család Prágába. A testvéreimmel nagy szeretettel emlékezünk vissza a nem könnyű ekeli évekre. Apánk akkoriban két hétig Prágában, majd két hétig Ekelen tartózkodott, ahol lelkipásztori munkáját is végezte. Szerény körülmények között éltünk.

Anyám sürgette apámat, hogy javítson az életkörülményeinken, de nem volt rá pénz, amikor pedig igen, apám mégis úgy döntött, inkább a templom tornyát javíttatja meg“ – emlékezett vissza gyermekkorára Csémy László, aki elmesélte azt is, hogy amikor édesapja hazajött Prágából, mindig hozott néhány apró játékot, de a legjobban az új meséknek örültek. „Gyermekkorukban biztonságban és a szüleink szeretetének légkörében éltünk. Ennek a szeretetnek a forrása a családunkban az evangélium üzenetébe vetett mély hit volt“ – tette hozzá. 

Csémy László

Elmondta, hogy 1964 novemberében költöztek Prágába, amely mindannyiuk számára hatalmas mérföldkövet jelentett. Szorongva  hagyták el a falut, ahol felnőttek, féltek az új környezettől. Fájdalmasan váltak meg a barátaiktól. „Apánknak is nehéz volt búcsút venni a gyülekezettől. Új otthonunk Prága egyik első panelházas lakótelepe lett – Zahradní Město, pontosabban a Sasankova utca volt, amit mi és magyar rokonaink, barátaink szívesen Kökörcsin utcának hívtunk“.

„Fejlödésünkben a szüleink voltak a példaképek. Viselkedésük fontosabb volt, mint a formális oktatási szemlélet. Édesanyánknak  szigorúbb követelményei voltak velünk szemben, apánk soha nem alkalmazott erőszakot. Az, hogy bármire kényszerítene minket, ellenkezett az életfelfogásával. De ez nem jelenti azt, hogy nem érdekelte volna a nevelésünk, vagy az, hogy hogyan és kivel töltötjük a szabadidőnket. Érdekes, hogy még ilyen erőszakmentes módon is hatékonyan tudott minket pozitív dolgokra, jó életre motiválni. Természetesen Prágában az életünket jelentősen befolyásolta a keresztény gyülekezet közössége is. Részt vettünk a strašnicei Csehtestvér gyülekezet életében is, a család ott is barátokra talált" – mondta Csémy László.

Visszaemlékezett arra is, hogy az édesapja nagyon szeretett a karon dolgozni. Kollégáival jó viszonyban volt, tisztelték egymást. Szerencsés és előnyös megoldásnak tartotta, hogy a felvidéki református teológusok Prágában tanulhattak. Diákjaival is szívélyes kapcsolatot ápolt, az előmenetelük fontos volt számára. Felidézte, hogy szívesen látogaták a jirchářiji istentiszteleteket és néha az esti áhítatokat is.

Tóth Mihály

„Ezeknek az összejöveteleknek különleges hangulata és jelentősége volt, mert az évek során belenőttünk a cseh környezetbe, és itt érezhettük hitünk, egyházunk és népünk közösségét. Apánk prédikációit túl hosszúnak tartottam, de tartalmilag nagyon gazdagok voltak“ – árulta el Csémy László, aki úgy emlékszik vissza apjára, aki egészen idős koráig minden nap délután három és éjfél között dolgozott és tanult, s csak ritkán nézett kiválasztott müsorokat a tévében.

Mindig rendkívül alapos munkát végzett. A Valesiusról szóló kismonográfiához rengeteg anyagot gyűjtött. Szerette a jó filmet, a színházat vagy a klasszikus zenét, de az igazi szórakozást és kikapcsolódást elsősorban az olvasás jelentette számára. A magyar irodalmat a kezdetektől gyakorlatilag a 20. század végéig alaposan ismerte és figyelte – tette hozzá.

A résztvevők egy csoportja, köztük Fazekas László és Fazekas Ágnes

Csémy László elmondta azt is, hogy édesapja nagy reményekkel követte az 1989 utáni politikai változásokat, de csalódott azokban, mert elvárásai nem teljesültek. Mély érdeklődéssel követte egyházunk életét. Örömmel fogadta a különböző új egyházi intézmények létrejöttét, de azt is, hogy egykori tanítványai milyen jól kamatoztatják tehetségüket és tudásukat. A Kálvin János Teológiai Akadémia megalakulásának is nagyon örült, és az első években előadásokat tartott a hallgatóknak. E pozitív pillanatok mellett jól értette a kisebbségeket érintő társadalmi folyamatokat, ezért mélyen aggódott egyházunk és nemzetünk jövője miatt.

„Milyen volt ez a 99 év?“ – tette fel a kérdést visszaemlékezése végén. Majd édesapja életét azzal összegezte, hogy az a hűség és a szolgálat, a szeretet és a remény évei voltak. „Az Úr által megáldott évek voltak“ – tette hozzá.

A lelkészképzés számára Prága volt a megfelelőbb

„Jelenlegi közösségünk jó lehetőséget biztosít számunkra, hogy ismét tanuljunk régi iskolánkban. Van mit tanulni, s mivel hatalmas tudású tanárunk már nincs közöttünk, nekünk – a valamikori diákoknak – kell egymást segítenünk, hogy ismereteink gyarapodjanak“ - ezzel a bevezetővel kezdte előadását Csoma László deregnyői lelkipásztor, a Lelkészegyesület elnöke, aki arra kereste a választ, hogy a II. világháborút követően miért Prágában készültek hivatásukra a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház leendő lelkipásztorai. Előzetesen emlékeztetett arra, miként döntöttek a nagyhatalmak Magyarország sorsáról az első világháborút követően és mi jellemezte akkoriban az egyházi életet, majd az azt követő éveket. 

Csoma László

A II. világháborút vesztesként „lezáró” Magyarország ismét kiszolgáltatott helyzetbe került, s a felvidéken élő magyarság a retorziók különféle formáit élte meg magyar iskolák, magyar hivatalnokok nélkül. A templom volt az egyetlen hely, ahol továbbra is magyar nyelven hirdették Isten igéjét – hangsúlyozta Csoma László. Az államhatalom „nagylelkűen” felkínálta a reszlovakizáció lehetőségét, s aki nem akarta elveszíteni otthonát és vagyonát, élt a lehetőséggel. A középiskolások és főiskolások a szlovák-magyar határon átszökve végezték tanulmányaikat, de ez a lehetőség is lezárult 1948-ban.

Előadásában emlékeztetett arra, hogy egyházunk szinte vezetés nélkül maradt, amit azzal magyarázott, hogy az úgynevezett Szervezői Bizottság /Organizačný výbor/ nem egy törvényesen megválasztott testület volt. A hangadó személyek, mint például Tomašula János, többnyire a szlovák nemzeti identitás alapján hozták meg döntéseiket, kiszolgálva ezzel az államhatalom elvárásait.

Számukra a Pozsonyi Evangélikus Teológia volt az elfogadhatóbb, de érzékelniük kellett, hogy lelkészi szolgálatra készülők többsége számára ez nem volt vonzó lehetőség – tette hozzá azzal, hogy voltak ugyan néhányan, akik Pozsonyban készültek a hivatásukra, de a negyvenes évek végére, valószínűleg lelkészi buzdításra, egyesek Prágában, a Coménius Teológiai Fakultáson kezdték meg tanulmányaikat.

A résztvevők egy csoportja, köztük Kassai Timea, Kassai Gyula, Csík György, Csík Mónika, Lévai Attila és Csoma László

„Levéltári kutatások alapján bizonyára megismerhető azon lelkészek neve, akik a lelkészképzés számára a prágai megoldást látták megfelelőnek. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy ezen a lelkészek számára egyre inkább Varga Imre rimaszombati lelkipásztor volt az a személy, aki már a losonci teológián is tanított, s az egyházi törvényesség, lelkészképzés megnyugtató rendezését igyekezett megvalósítani“ – hangsúlyozta Csoma László hozzátéve, hogy a megváltozott, s az egyház számára jelentősen megnehezült körülmények között ez nem kis feladat volt.

Megemlítette, hogy az első, Prágába beiratkozott magyar református teológusok között volt az érdekes életutat megjárt Pándy Bertalan egykori csicseri lelkipásztor és Kostyánszky Dániel is. Hozzátette, a teológusok többnyire kis falusi gyülekezetekből érkeztek, ahol olyan lelkészek szolgáltak, akik Sárospatakon, Pápán vagy Debrecenben végezték tanulmányaikat, aránylag szigorú felügyelet mellett. „Prága viszont több százezres lakosú, világváros, ahol a kísértések megannyi formája teszi próbára a teológusok hitét. Emellett a cseh nyelven folyó oktatás jelentett komoly feladatot“ – utalt a lelkészi pályát választókra váró nehézségekre.

Molnár László és Szabó András nyugalmazott lelkipásztorok

Majd emlékeztetett arra, hogy 1952-ben, amikor Varga Imrét püspökké választották, a Prágában tanuló diákok református előadót kaptak először Turnsky István, majd Csémy Lajos személyében. Az 50-es években és 60-as években pedig aránylag már szép számban tanulnak magyar és szlovák reformátusok a prágai teológián, mint mondta, többségük helytállt, s a hetvenes években tanulmányi eredményeiket illetően az évfolyamok középső és élmezőnyében végeznek.

„A Prágában tanuló magyar teológusok többsége minden nehézség és akadály ellenére élő hittel vállalta, hogy az elvilágiasodó társadalomban Isten igéjének hirdetőiként szolgálnak majd minden hátrányos megkülönböztetés, és a számottevő anyagi terhek ellenére is. Volt elég hitük, hogy legyőzzék a nyelvi akadályokat, a gyülekezetektől több száz kilométerre, kis közösségként, gyülekezetként éljék meg hitüket, istentiszteleteket, esti áhítatokat, bibliaórákat tartva" – fogalmazott Csoma László, majd pozitívumként említette meg, hogy a magyar református teológushallgatók az évtizedek folyamán komoly ismeretekkel gazdagodhattak a cseh történelemből, megismerhették a cseh mentalitást, miközben a cseh diákok számára is lehetőség nyílt a magyar történelem, irodalom megismerésére.

Elmondta, mindezek pozitív hatását akkor mérte fel igazán, amikor 1978-79-ben ösztöndíjasként volt alkalma megismerni a magyarországi teológiai képzést és teológus közösséget. Ott sokak számára meglepetést jelentett, hogy nem anyanyelven tanulunk, de magyar beszédünk és magyarságtudatunk semmiben nem marad el az anyaországi magyarokétól, sőt…. – tette hozzá.

Név szerint megemlítette azokat a cseh tanárokat, akiknek az előadásaiból sokat meríthettek: Amadeo Molnár, Smolík, Pokorný, Bič, Heller. Souček, Brož. Igaz volt, akivel alkalmasint nemzetiség súrlódások is adódtak, mint Milan Opočensky, de az evangélium tanítása – Jóval győzd meg a rosszat! – ezekben a helyzetekben is egyértelmű segítséget jelentett – hangsúlyozta Csoma László megemlítve, hogy a nyolcvanas évek második felében Csémy professzor vezetésével létrejött egy kis munkacsoport a gyülekezeti élet felmérése, illetve annak elemzése céljából. A kiteljesedő műhelymunkát azonban hatalmi szóval állították le, de nem a teológia, hanem szlovákiai elöljárók - tette hozzá, majd előadása végén kifejtette: A magyar teológusok prágai képzése erősítette hitünket, ismeretekben gazdagított és megerősített nemzeti helytállásunkban. Legyen érte Istené a dicsőség!

Cseh-magyar történelmi kapcsolatok

Lévai Attilának, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara dékánhelyettesének jutott az a feladat, hogy rövid előadás keretében református szemszögből mutassa be a cseh-magyar történelmi kapcsolatokat. Bevezetőjében elmondta, ez kedvenc kutatási témája volt Csémy Lajos professzornak is.

Lévai Attila dékánhelyettes

2021-2022 között öt alkalommal kereste fel, hogy egyfajta életinterjút készítsen vele, mivel egy 2014-es projekt keretében még nem akart élni ezzel a lehetőséggel, de életének utolsó másfél évében sikerült vele majd nyolc órányi tiszta hangfelvételt rögzíteni, amely 122 gépelt oldalt tett ki, s a tervek szerint a szerkesztett interjú egy emlékkötetben lát majd napvilágot. Felidézte, hogy a találkozások alkalmával nagyon sokat beszélgetett Csémy Lajossal tanári pályájáról, az életéről és kutatásairól.

Mint mondta, nagyon sok tudományos és kutatási támpont is megmaradt ezekben a beszélgetésekben, amelyek továbbgondolásra késztették. Az egyik ilyen a cseh-magyar református történelmi kapcsolatoknak a kérdése. Ez volt az, amelybe Csémy Lajos is alaposan beleásta magát, s amelynek kézzelfogható eredménye lett a Valesius és kora című monografikus tanulmánya.

Jobbról Csémy László és öccse, Csémy Miklós

„Amikor erről beszélgettünk, ő maga mondta el, valójában ő ezt másképp tervezte megírni, sokkal nagyobb terjedelemben, de nagyon sok anyaga nem került feldolgozásra, mivel a megadott 70 oldalt nem léphette túl“ – idézte fel Lévai Attila a professzorral való beszélgetés egy részletét, majd kitért arra, hogy a cseh-magyar történelmi kapcsolatok kutatásának a története számára sokkal érdekesebb, mint az elmúlt évszázadban megjelent írások cseh vagy a magyar szerzőktől, amelyekből példaként jó néhányat meg is említett a jelenlévőknek, illetve felsorolta azokat a teológushallgatókat, akik záródolgozatukben ezzel a témával foglalkoztak.

 Ján Štefan

A konferencia részvevőit köszöntöntötte Jan Roskovec, a Károly Egyetem Evangélikus Teológiai Karának dékánja is. Ján Štefan, a kar Rendszeres Teológiai Tanszékének a vezetője előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként látja a kálvinistákat. Első ránézésre „feketén“! – ezzel a mondattal vezette be mondanivalóját, hiszen a liturgikus öltözetük szinte minden része fekete. Majd hét pontban összefoglalta a történeti reformátusság jellemzőit.

Többek között kiemelte, hogy az Ige áll életük és gondolkodásuk középpontjában, de mégsem fundamentalisták. Ezért állnak a realitások talaján, szemben a valóságtól elrugaszkodott idealizmussal. Tanításuk a forrásokig megy vissza, ezért keresztyén, nem csupán felekezeti. Ebből következik az ökumenikus nyitottságuk az öncélú konfesszionalizmussal szemben. Készek az inkulturációra, vagyis az evangélium átültetésére egy nemzet kultúrájába. Ebből fakad a humanista művelődés támogatása, igényes ápolása. Önkormányzatiságuk a demokrácia melegágya, szemben a direktív, netán zsarnoki berendezkedéssel, ezért képesek elhordozni a véleményükkel nem egyező döntéseket. Ilyen értelemben – véleménye szerint – a kálvinista a legautentikusabb ember.

 Peter Morée

A holland származású, de már 35 éve Prágában élő Peter Morée, az Egyháztörténeti Tanszék adjunktusa pedig arra kereste a választ korabeli dokumentumokkal is alátámasztva, hogy miként élték meg a kommunizmus évtizedeit a Prágában tanuló magyar reformátusok, illetve az abban lévő folyamatok miként hatottak rájuk.

Csémy Lajos Emlékkonferencia a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, a Kulturális és Közművelődési Központ, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, a Calvin János Teológiai Akadémia közös szervezésében valósult meg, együttműködve a Csehtestvér Evangélikus Egyházzal és a Károly Egyetem Evangélikus Teológiai Karával.

Iski Ibolya

Fotó: Molnár Sándor