A Királyréten töltött öt nap alatt célkeresztbe kerül Isten kapcsolata az emberrel, az ember kapcsolata Istennel, az ember kapcsolata önmagával és az ember kapcsolata a másik emberrel. „Nem akkor jön az áldás, ha tökéletesek vagyunk. Az Istennel való kapcsolat nem morális, hanem tulajdonjogi kérdés. Nem feltételes, úgy szeret bennünket, ahogy a szülő a gyermekét. Akárki vagy, Isten szeret téged, mert a gyermeke vagy” – fogalmazott Bolyki László, az egyik főelőadó. Ezt az üzenetet egészítette ki Fóris Tamás, a pénteki és a szombati nap főelőadója: „Minden azzal kezdődik, hogy megtapasztaljuk Isten szeretetét, ebből fakad minden más. Ezért koncentráljatok mindig a szeretet forrására! Nem az a lényeg, kit kell szeretni, hanem az, ki a forrás.” Ezek a központi gondolatok tértek vissza a találkozó napjain a kiscsoportos és a négyszemközti beszélgetésekben, illetve az imasátorban is.

Az imasátor ezalkalommal letisztultságával és egy kereszttel szimbolizálta a belső szobánkat, ahol együtt lehetünk Istennel és szavára figyelhetünk. „A kereszt függőleges szára itt is arra utalt, hogy csendességünkben találhatunk Istenre, még a vízszintes arra, hogy imádkozhatunk embertársainkért is” – magyarázta Saláta Nikoleta, az imasátor vezetője. A kereszt lábánál kövek sorakoztak, amelyekre bárki felírhatta terheit, hogy „letegye Jézus lábához, tőle kérve a gyógyulást”. A kereszt szárára pedig azok a gondolatok vagy akár nevek kerülhettek, amelyekért vagy akikért imát szerettek volna kéri a sátorba betérők.

„Hiába fáradtam el, lelkileg folyamatosan töltődtem a héten. A pénteki és a szombati előadás sokat jelentettek, emlékeztettek, mennyire fontos szeretnem Istent, önmagamat és embertársaimat” – tette hozzá Nikoleta. Mint mondta, áldásként élte meg az imaszolgálatot, bár nem volt mindig egyszerű a koordináció, mindenki tudta a dolgát és azonnal segített a másiknak, ha a helyzet úgy kívánta: „Olajozottan működött minden, be tudtuk tartani, amit megbeszéltünk. Én ebben látom leginkább a Lélek munkáját, ha csak mi akartunk volna pontosak lenni, az erőltetett lett volna, de Isten vezetett bennünket.”

Fények, beszélgetések, teltház

A lelki feltöltődés mellett ebben az évben is a BeülŐ önkéntesei gondoskodtak a testi feltöltődésről. Nekik köszönhetően a találkozón több mint 1300 ital fogyott és nyitvatartási időben állandó teltházzal üzemelt a kávézó. „Nagy élmény volt azt látni, hogy az emberek úgy állnak sorba, mintha egy népszerű, újhullámos kávézóban várakoznának. Mindig is szerettem volna kipróbálni ezt a fajta szolgálatot, hálás vagyok, hogy most volt rá lehetőségem” – idézte fel Vajner Bettina, a BeülŐ egyik önkéntese. Tőle tudtuk meg azt is, hogy az előkészítő napokon Morávek Bence barista minden „Beülős” önkéntesnek megmutatta a kávékészítés alapjait és a tejhabosítás folyamatát. „Onnantól mindenki tudta, mi a dolga és mikor van beosztva, segítettünk egymásnak, ha kellett, de a programokon is részt tudtunk venni – magyarázta Bettina.

Esténként a hűvösebb idő miatt a forrócsoki lett a legnépszerűbb ital, de még olyankor is akadtak, akik inkább kávéztak. Bár a program szerint a BeülŐ este 11-ig tartott nyitva, a záróra az esetek nagyrészében éjfél körülre tolódott. „Mindig tele volt az előtér és a terasz, a hangulathoz nagyban hozzájárultak a fények és a kert is. Élveztem elkészíteni és odaadni a kávékat, a pult mögül is részese lehettem az egésznek” – fogalmazott Bettina.

A lány azonban nem csupán a Beülőben gazdagodott fontos tapasztalatokkal, arra a kérdésre, mit vitt haza a találkozóról, mosolyogva válaszolta, hogy egy zabtejet, de azt is hozzátette, János első levele 4. részének 12. verse fogta meg a leinkább: „Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.” Emellett Zámbori Soma színművész és felesége, Fazekas Rita mediátor bizonyságtétele gondolkoztatta el: „Az előadásuk végén azt mondták, próbáljuk megfogalmazni, miért ajándék számunkra a párunk – de azt is, mi magunk miért lehetünk ajándékok a párunk számára. Szerintem erre nehezebb választ adni, én mindenképp tovább gondolkodom még rajta.”

Megajándékozva hazatérni

Fazekas Rita és Zámbori Soma nem csupán előadásuk erejéig látogattak el az Élesztőre, hanem egy teljes napot eltöltöttek a résztvevőkkel. Saját bizonyságtételük témája a házasságuk volt, amely nehézségeiről és áldásairól őszintén számoltak be a hallgatóságnak – azonban a személyes beszélgetésekre sem mondtak nemet. „Nagyon jól éreztem itt magam, szeretek megismerkedni új emberekkel és szeretek megismerni új élettörténeteket. Feltöltött és igazán megtisztelőnek éreztem, hogy többen kérdeztek bennünket a kapcsolatunkról, a mi válaszainkra voltak kíváncsiak” – foglalta össze Fazekas Rita. Sokat jelentett számára, hogy többen megosztották velük nehézségeiket és mertek segítséget kérni kapcsolati elakadásaikban. „Ezt tanultam is, a szakmámba vág, de az őszinteség mindig megérint. Meg tudom osztani, mi hogyan látjuk, mit tapasztaltunk, de azt láttam, mindenkiben megvan az a felelősség, hogy ezt helyesen értelmezzék a saját életükre nézve” – mondta.

„Magunkkal viszünk rengeteg mosolyt, könnycseppet, emberi sorsot és történetet – illetve egy lakáskulcsot” – tette hozzá férje. Mint kiderült, a hónapban még Németországba is elutaztak, és az egyik beszélgetés alkalmával megemlítették, hogy egyelőre még nincs szállásuk, nem tudják, ez hogyan oldódik meg. „Kiderült, hogy a beszélgetőpartnereink Németországban élnek és mivel nem lesznek otthon, felajánlották, hogy szálljunk meg náluk – emlékezett vissza. – Mindez Isten csodálatos kegyelmét mutatja meg. Nem gondoltam volna, hogy így, megajándékozva térhetünk haza egy szolgálatról, ahol mi szerettünk volna adni.”

Zámbori Soma azt is hozzátette, éppen az Élesztőn ünnepelhették meg 22. házassági évfordulójukat, és nem is lettek volna máshol: „Nem tudok elégszer köszönetet mondani az itt töltött időért, a legnagyobb örömöm, hogy a feleségemmel együtt tehetek bizonyságot és mondhatom el másoknak, hogyan kapaszkodtunk össze újra egymással és Istennel.”

Közös alapokon

Hasonló módon sok jó élményt vitt haza Gaál Bugyi Ágnes is, aki az ÉlesztŐ boltjában önkénteskedett és segített a résztvevőknek az idei témával kapcsolatos emléktárgyakhoz, ruhadarabokhoz jutni. „Találkozások és mély beszélgetések jellemezték számomra a találkozót, de a főelőadások témája fogott meg igazán. Eddig is tudtam, de most még inkább elmélyült bennem, hogy nem tudunk magunktól szeretni, csak tanulva, példákból – ezt mindenképp tovább viszem” – hangsúlyozta. Ágnes azt is elmondta, nagy volt a forgalom a boltban, néhány pólóméret teljesen el is fogyott, de az önkéntesség nem ment a részvétel rovására, „tökéletes volt idén az egyensúly”.

Ez a szervezők egyik célkitűzése is volt, szerették volna, hogy az önkéntesek szabadon részt vehessenek azokon a programokon, amely érdekli őket – visszanézve ezt sikerült is elérni. „Nagyon jó volt a csapat, nem kellett senki helyett sem dolgozni, egyedül arra figyeltem én is, amit elvállaltam. Sokan túlteljesítették az elképzeléseimet, így könnyű volt megélni a találkozót” – fogalmazott Molnár Zsófia, koordinátori jobbkéz. Hozzátette, kézzelfoghatóan a bőröndjét viszi haza, de azon túl „mérhetetlen feltöltődést, sok ölelést, beszélgetéseket, és egy mindent felülmúló Isten-élményt.”

Az utolsó előadáson elhangzott példa érintette meg leginkább, amikor Fóris Tamás főelőadó arra hívta fel a figyelmet, hogy a szeretet forrása Isten, és mivel ő szereti az embert, mi is szerethetjük őt – ezért szerethetjük önmagunkat is és így vagyunk képesek szeretni a felebarátainkat. A főelőadó a folyamatot a dominózás segítségével is bemutatta: a játékban sem dőlnek el a dominók, ha nem dől el a legelső, ha kiveszünk egyet, vagy ha túl távol vannak egymástól a darabok. „Minden összefügg mindennel, ha nincs meg az alap, semmi sem fog működni. Hálás vagyok, hogy itt megvolt ez az alap” – magyarázta Molnár Zsófia.

Elsőre

Az alap stabilitását mások is megtapasztalták – olyan is volt, aki legelső alkalommal. „Korábban nem voltam még Élesztőn, de most jókat beszélgetem és a hitben is megerősödtem” – idézte fel Molnár Évi. Mint mondta, a komáromi TANDEM irodában dolgozik, amely a Firesz – Duna Mente irodája mellett van, ezért először az ott dolgozókkal ismerkedett meg: „Előbb találtam a Fireszre, mint az Élesztőre, a munkatársak mindig óriási lelkesedéssel beszéltek a találkozóról és kíváncsi lettem, milyen lehet.”

Évi tavaly még nem tudott részt venni az akkor Várhosszúréten szervezett alkalmon, de idén már mindenképp szeretett volna eljönni. „Jó döntésnek bizonyult, nagyon szerettem itt lenni, úgy tervezem, legközelebb is részt veszek – tette hozzá. – És hogy mi fogott meg a legjobban? Maga az Úr.”

Farkas Zsuzsanna

Fotó: Nagy Emese, Szarvas László