Szeretett Testvérem a Krisztus Jézusban! A puritán, istenfélő ember szinte furcsán érzi magát ez Igét olvasva. Énrajtam az Úr dicsősége? Nem vagyok erre érdemes! Akkor viszont, kikre nézve igaz e kiváltságos állapot? Bizony, mindazokra, akik az Úréi.

A dicsőség általánosságban hírnevet, megszolgált köztiszteletet jelent. Magyar népünk méltán lehet büszke dicső eleinkre. Az emberi dicsőség azonban felejtődik. Shakespeare írta: „A dicsőség, akár a vízgyűrű, Mindaddig önmagától is növekszik, Míg tág körétől oszlik semmivé." (VI. Henrik) Nemcsak a múló idő, tévelygéseink is rongálják a dicsőséget. Pál írja a rómabelieknek: „... mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének." (Rm 3,23) A Isten dicsősége ugyanis teljes és állandó, és csakis magunk miatt nélkülözzük e csodát. Mégsem kell azonban, hogy nélkülözzük azt. Hogyan lehetséges ez?

Isten előtt csak annyi dicsőségünk lehet, hogy elfogadjuk Fiában nekünk kínált megmentő irgalmát. Ha viszont „... azt az életet ..., amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem" (Gal 2,20), máris „felkeltem", és dicsőségében járok.

Isten népe minden korban sötét, elvadult világban él, ám hangzik Isten vigasztalása: „eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége". Isten megváltott népe a nyomorúságban is tündökölhet, de jólétével sem kérkedhet. Isten az ő világossága.

Kálvin János életének mottója volt: „Egyedül Istené a dicsőség!" Tehát nem az ő tudásáé, szorgalmáé, vitathatatlan teológiai teljesítményéé, hanem Istené, Fiában elénk siető, megmentő szeretetéért, időtállő hűségéért, kegyelmének gazdagságáért, és annyi minden másért.

Kegyes református gyakorlat adakozni Isten dicsőségére. Figyelmünk, időnk, segítségünk, adományunk akkor minőségi, ha Urunk dicsőségét szolgálja. Aki magának akar dicsőséget, hiábavaló terhet cipel. Akit Isten csodálatos teljessége, dicsősége vesz körül, a legbővölködőbb, maradandó életet éli. Ezért is kiváltságunk, de krisztusi kötelességünk is hitelesen odaélni homályfödte lelkek elé Urunk Evangéliumát, és példaadással figyelmeztetni: „... mindent Isten dicsőségére tegyetek!" (1Kor 10,31).

„Szentháromság, egy Istenség, Ki vagy mindenre elégség: Csak tiéd minden tisztesség, Néked adassék dicsőség!" (RÉ 490. dics. 4. v.) Ámen.

Imádság: Örökkévaló Istenünk! Dicsőítünk azért, hogy nem csak látod, kik vagyunk, de láttatod is velünk, kik lehetünk. Köszönjük világosságodat, mellyel vezetsz, és hogy bennünket, méltatlanokat dicsőségedben részesítesz. Kérünk, erősíts naponként, hogy hitvalló, szolgáló életünk által a Te nagy nevedre térjen dicsőség. Ámen.

Nagy Zsolt, búcsi lelkipásztor