Az Úr Jézus Krisztus hívogató szavait olvashatjuk ebben az Igében, Aki mindenkit hív. Önmagához hívja azokat, akik megfáradtak, meg vannak terhelve, hogy megnyugvást adjon nekik. Napjainkban vajon ki ne volna fáradt, ki ne volna megterhelve? Az eddig szüntelenül csak rohanó, semmire sem igazán s eléggé ráérő ember, aki gyakran fáradtságra panaszkodva és szüntelenül csak azt mondogatva, hogy mennyire belefáradt az élet terheinek a hordozásába, napjainkban megállásra, elgondolkodásra, életének átértékelésére kényszerülve, talán még inkább szembesül mindezzel. Vajon mit hoz a holnap? Mi lesz velünk, mi lesz szeretteinkkel s az egészségünkkel? Mi lesz ebben az egyre súlyosbodó, nehéz, sőt olykor kilátástalannak tűnő helyzetben munkahelyeinkkel, megélhetésünkkel, gyülekezetünkkel, egyházunkkal? Vajon meddig tart még mindez?

Sajnos testileg-lelkileg egyaránt megfáradt, elgyötört emberek vagyunk. A testi fáradtságot az ember egy kis pihenőt tartva képes kipihenni és erőt gyűjteni, de a lelki fáradtságot nem lehet ilyen egyszerűen kipihenni. Lelki terheket, sebeket, melyet olykor egy-egy meggondolatlan rossz szó által ejtünk a másik szívén, vagy ejtenek a mi szívünkön, ami olykor sértődöttséget, haragot vagy akár hosszú évekig tartó gyűlöletet eredményez, megkeseredett szájízzel magában hordozza az ember. Az ember magában hordozza szerette elvesztésének keserű fájdalmát, az egyedüllét gyászát, a magányosság, a betegség, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség és a bűn terhét egyaránt. Csoda, ha ennyi terhet cipelve elfáradunk s érvényes lesz életünkre a próféta megállapítása: „Elfáradnak az ifjak, és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is.” (Ézs 40,30) Bizony belefáradunk az élet terheinek hordozásába, küzdelmeibe, a kétségbeejtő nehéz életkörülményeink között a kilátástalanságba.

Az Úr Jézus Krisztus kedvesen és szelíden hív magához mindnyájunkat, akik megfáradtunk és meg vagyunk terhelve. Hív, hogy Hozzá jöjjünk megnyugvásért. Szeretettel, kivétel nélkül hív mindenkit, kik bűneik miatt bánkódnak s Isten bosszújától rettegve csaknem összeroskadnak e roppant teher hordozása során és akik erőtelenségüket, tehetetlenségüket érezve már készek elfogadni az Ő kegyelmét és segítségét. Vajon mi meghalljuk-e az Ő szelíd, hívó szavát? Ő nem csak egy időre akarja levenni vállunkról a terhet, nem csak egy kis időre akar megnyugtatni bennünket. A büszke, öntelt ember saját útját járva, nem érezve saját tehetetlenségét, önmagát azzal áltatja, hogy Krisztus nélkül is boldog lehet e világon és elutasítja az Ő segítő kezét és kegyelmét. Ahhoz, hogy valaki igazán Jézushoz jöjjön, el kell fogadnia, hogy meg van terhelve a bűn súlyával. Zákeus az Úr hívó szavát meghallva, megszabadult a kitaszítottság terhétől, kapzsiságának bűnéből s üdvössége lett egész háza népének. Csak azok váltatnak meg, akik felismerik és elismerik, hogy elvesztek, mert Jézushoz jönni elsősorban hitet jelent. Hitet, mely megtart, hitet, mely képes megérinteni akár a ruhája szegélyét is a gyógyulás reményében, hitet, mely meghallva az Ő szavát befogadja Őt otthonába és megnyitva az ajtót Ő betér hozzánk.

Azé a megváltás, aki a bűn súlyával megterhelve Jézushoz jön, Aki egyszer s mindenkorra megváltott bennünket, értünk áldozva Önmagát a Golgotai kereszten, megfizetve a váltságot, bűneink büntetését. A Benne való teljes nyugalmat kínálja az Úr mindenkinek, mert egyedül csak Ő tud és akar segíteni bajainkon. Megfáradt életünknek és lelkünknek egyedül csak Ő adhat nyugalmat és békességet, mert Előtte nincs semmi gát, kegyelme(d) mit ne törne át... ezért hadd bízza lelkünk Rá magát... továbbra is.       

Tóth Szilvia, a Bári-Csarnahói Társult Egyházközség lelkipásztora