Rozsnyón is lesz református bölcsőde és óvoda

2018. május 16., szerda

A Rozsnyói Református Egyházközség az elmúlt év elején kapcsolódott be a Kárpát-medencei óvoda és bölcsődei programba, azzal a céllal, hogy bővüljön a városban lévő férőhelyek száma, ugyanakkor biztosítva legyen a folytonossága  a magyar oktatási nyelvű református egyházi intézménynek.

Az elmúlt év februárjában egy presbiteri gyűlés alkalmával adott tájékoztatást a magyar kormány által támogatott a Kárpát-medence magyar településein zajló óvoda- és bölcsődealapítás lehetőségéről Géresi Róbert püspökhelyettes és Molnár Sándor zsinati főtanácsos. Egy hónap elteltével a vasárnapi istentisztelet után megtartott, egy programponttal beharangozott egyházközségi közgyűlésen a híveknek már az óvoda- és bölcsőde alapításáról kellett véleményt nyilvánítaniuk. A jelenlevő 67 egyháztag közül 3 ellenében és 1 tartózkodás mellett, vagyis jelentős, 63 igennel kifejezték szándékukat egy kétosztályos bölcsőde és óvoda alapításáról, valamint arról, hogy az erre a célra szolgáló épületegyüttest az iskola melletti telken tervezik felépíteni.

Rozsnyón két óvoda működik, az egyiket, a város központjában lévő, magyar tanítási nyelvűt két évvel ezelőtt újították fel. A lakótelepen viszont, ahol az egyházi alapiskola működik, az egyetlen, magántulajdonban lévőn kívül nem nincs más szociális, nevelői és oktatási intézmény. A szülők így a lakótelepről már a korai órákban kénytelenek gyermekeiket a városközpontban létesített oktatási intézményekbe vinni. Ezen a helyzeten szeretne változtatni a református egyházközség, s lehetőséget kínálva azon szülőknek, akik nehezen tudják megoldani a gyermekük óvodába szállítását, mert minél előbb a munkahelyükön szeretnének lenni, vagy pedig az elhelyezésüket. Nagyon sok  szlovák szülő is keresi gyermeke bölcsődében való elhelyezését, hogy minél hamarább vissza tudjanak menni dolgozni a munkahelyükre, de nincs elég hely a magánbölcsődében sem. Rozsnyó Városa pedig nem is rendelkezik bölcsődével és nem is tervez nyitni. Az egyházközség vezetősége ennek függvényében arra a felismerésre jutott, hogy jó lenne, ha a lakóhelyhez való ragaszkodás miatt felmenő rendszerben egészen a bölcsődétől a középiskola kezdetéig egy helyen biztosítanák az anyanyelvi nevelést és az oktatást a gyermekek számára otthoni környezetet teremtve a hitbeli táplálék mellett. 

Az óvoda létrehozásának a szükségességét az alapiskola tanulóinak a biztosítása is adta. „Számolnunk kell a közeljövőben azzal, hogy a munka utáni hatalmas belső és külső migráció megmételyezi a családokat. Most is van olyan kis elsősünk, aki egy hónapot az édesanyja mellett Svájcban járt iskolába, és a hazatérése után újból csatlakozott hozzánk. Rozsnyón és környékén a kevés munkalehetőség miatt a tömeges kivándorlásoknak vagyunk a szemtanúi. A nemzetiségi arányokat nézve pedig a számok még drasztikusabbak. Ki kell mondani:  Nekünk egy gyermek is gyermek. Mindenki fontos. A felmenő rendszer abban segít, hogy növekedjen az alapiskola tanulóinak létszáma, akár több osztályt is nyithassunk” – mondta Buza Zsolt lelkipásztor.

A tervek szerint az óvodának és bölcsődének helyt adó épületet az iskola mellett építik fel. Az idén januárban erre a célra meg is vásárolták a szükséges telket a város önkormányzatától 36 100 euróért.

A látványtervek elkészítésével  Ivan Rozdobudko kassai építészt kérték fel. Mivel az építkezési hely szűkös, ezért pontosan kell tervezni ahhoz, hogy megfeleljen a szlovák állam által előírt szabványoknak. Az általa készített terveket a presbitérium a napokban fogadja el és terjeszti fel az Egyetemes Egyháznak jóváhagyás céljából. 

„Az, hogy az egyházi alapiskola mellett épüljön fel a bölcsőde és óvoda, annak gyakorlati és praktikus okai is vannak” – magyarázza a gyülekezet lelkipásztora. „A szülő egy helyre hozza a gyermekét. A református egyház Rozsnyón már így is szétszórva éli életét. A városközpontban található a templom, két utcával arrébb a parókia, a Rákos hegy alatt az iskola, és egy következő lakótelepen a gyülekezet örökölt lakása. Mindenütt jelen vagyunk, de valahogy sehol sem vagyunk. Egyértelmű, hogy ha a szülő intézményt választ a gyermeke számára, annak a legoptimálisabb körülményeket kell biztosítania. Egy helyen, egy időben elérhetővé tenni mindent. Ez a célunk. Rozsnyón nagy hiány mutatkozik az anyanyelvi intézményekből, így ebből adódóan az igény is magasabb. Sajnos mindenütt zsúfoltság mutatkozik minden téren. A keresztyén értékeket képviselő magyar szülők többsége – mivel nincs más lehetősége - a szlovákajkú ágostai hitvallású óvodába járatja gyermekeit - hangsúlyozza Buza Zsolt lelkipásztor.

Az egyházközségnek azonban nincs anyagi fedezete, külön forrása arra, hogy önerőből valósítsa meg a bölcsőde és óvoda tervezetét. Rozsnyó város vezetése, élén Burdiga Pál polgármesterrel, nagyon jól átlátta az ebből fakadó anyagi nehézségeket, és már a kiválasztott telek eladásakor figyelmeztette a képviselő-testületet, hogy ezzel egy új oktatási intézményről is döntenek, amely majd részese lesz a város oktatói, nevelői hálózatának, amelynek fenntartásához az államtól érkezett dotációból az előírás szerint szintén juttatni kell a gyermekek létszámának megfelelő arányban. A bölcsőde és óvoda építésének és a szükséges berendezések költségeinek a megállapítása, felmérése még folyamatban van.

Az óvodai és bölcsődei projekt jelenleg a tervdokumentáció elkészítésének a stádiumában áll, valamint folyamatban van az építési engedélyhez szükséges dokumentációk beszerzése, amelyet majd a város építkezési ügyosztályára nyújtanak be.

A gyülekezet lelkipásztora számol az óvoda és bölcsőde elindításakor a kezdeti nehézségekkel is, amelyet a valószínűleg  szükséges orvosolni „tartalékinjekcióval”, de úgy véli, hogy Rozsnyó városa vezetésének pozitív hozzáállása teljes mértékben lenyugtatja azokat az aggodalmakat, amelyek ma még fennállnak a gyülekezetben és Rozsnyó környékén. Mellesleg a város előjárói felismerték, hogy a jó iskolahálózat kiépítéséhez szükséges az egészséges, jó színvonalat képviselő versenyszellem. Buza Zsolt hangsúlyozza, hogy nem a konkurencia szerepében szeretnének tetszelegni, hanem szolgálni szeretnének a városban mindazzal, amit immár 21 éve végeznek ezen a helyen.   

Az egyházközség vezetése reménységgel tekint a jövőbe. Az idén konfirmáltak hat közül öten a gyülekezethez tartoznak. „Értük, egyedül értük érdemes tevékenykedni. Tudjuk, hogy nem egyszerű helyzetben vagyunk. Emberi erőforrások hiányával küszködünk. Hiányoznak az olyan emberek, akik minden tekintetben helyt tudnak állni. A lelkész, a gondnok és a presbitérium mellé olyan apparátusra lenne szükség, amelyik jól ismeri a szlovák törvényi hátteret és biztosítja az optimális körülményeket. Ha ez nincs meg a gyülekezeten belül, akkor mindenért fizetni kell, de tudjuk, hogy „aki elkezdte bennünk a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára."(Fil 1,6) Isten befejezi mindazt, amit elkezdett bennünk. Egyedül övé a dicsőség!” – mondta végül tájékoztatásként Buza Zsolt lelkipásztor.

Az építkezés elkezdését befolyásolja a tervdokumentáció elkészítése és a szükséges engedélyek beszerzése. Ha mindez meglesz, akkor akár ősszel megkezdődhetnek a munkálatok.

Reformata, Iski Ibolya

események továbbiak →

Reformáció 500