Még egyszer egy rendhagyó istentiszteletre hívogattak a harangok, amelyre a református templom mellett került sor a református egyház, a rimajánosi gyülekezet tagjai, (az egyházközség tulajdonában van a templom és a harang is) valamint az elszármazott utolsó szútoriak és érdeklődők részvételével.

A délelőtt tizenegykor kezdődő istentiszteleten Bihari László Richárd helyettes lelkipásztor szolgált igehirdetéssel. Beszédet mondott Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese és Orosz Örs, a Gombaszög főszervezője. B. Kovács István, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója pedig a szútori református gyülekezetről adott egy történelmi visszatekintést. Szólt a gyülekezethez Cziprusz Zoltán, a Besztercebányai megyei képviselő, a Magyar Közösség Pártja Országos Elnökségének a tagja és Simko József, Rimaszombat polgármestere, aki szútori származású, s 1970-ig él itt. Előbbi intő jelnek állította elénk Szútort, utóbbi az elfogadásról szólt.

Az istentisztelet kezdetén a 90. zsoltár „Tebenned bíztunk eleitől fogva” első versét énekelték az alkalmi gyülekezet tagjai, akik a templom mellett, sátrakban foglaltak helyet. Bihari László Richárd helyettes lelkipásztor az igét a Prédikátorok könyvének 3. fejezetének az 5. verse alapján hirdette: „Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának.”

Szútorba erre a rendhagyó istentiszteletre sok helyről és sokféle érzelmi töltéssel érkeztek a hívek. „Amikor készültünk erre az alkalomra, s a gyülekezeti tagjainkkal találkoztunk, láttunk könnyes szemeket. Most is vannak, akik sírnak, s vannak, akik nevetnek, akik örülnek. Vannak, akik sírnak, mert itt születtek, itt e templomban keresztelték meg őket, mert itt e templomban konfirmáltak, itt kötöttek házasságot Isten előtt, s ide jönnek ki a temetőkertbe emlékezni a szeretteikre. De kik nevetnek? Örülünk, mert a két harang megmentődik, mert van összefogás, mert valami új létesül. Ebben az érzelmi kettősségben vagyunk” – mondta Bihari László Richárd.

A templom romjait körbejárva láthatta a gyülekezet, hogy itt a temetődombon „szétszórattatás” van. „Amikor ezt olvassuk, hogy megvan az ideje a kövek szétszórásának, ez olyan kegyetlen, fájdalmas, szívünkig markol. Vagy mondhatnám, itt állva a havas szélben, csontig hatol. Mégis összefoglalja az élet egy részét. Hasonló esetről számol be az Újszövetség, amikor Jézus Jeruzsálemben jár, tanítványai odamennek hozzá, s azt mondják neki, milyen szépek a templomok, a raktárak épületei. Jézus azt mondja nekik, hogy itt kő kövön nem marad. Ezzel kell szembesülnünk, hogy az épületek elpusztulnak, de az emberek megmaradnak. A jeruzsálemi templom is elpusztult, ma is impozáns az a tér, ahol állt, de az emberek megmaradtak. Vagy gondolhatunk Ezékielre is, akit az úr elvisz egy völgybe, ahol száraz csontok vannak, s azoknak prédikálnia kell, s felépülnek” – mondta.

Kifejtette, hogy Isten lelke itt Szútorban is új gyülekezetet támaszthat. „Mind a református egyháznak, mind mindannyiunknak át kell fordítanunk a tekintetünket innen a templom dobjáról a völgy felé, ahol ott vannak az emberek és várják az Isten lelkének a megújítását. Az Isten lelke adja mindannyiunk számára, hogy el tudjuk fogadni a változó időket, s az épületek felől az emberek felé tudjunk fordulni” – tette hozzá. Imájában azért könyörgött, hogy megértsük az igét és az időket, s hogy tudjunk abban örvendezni, hogy az Isten teremtette ezt a világot, s ő rendezte így. „Add Urunk, hogy oda tudjunk fordulni a völgy felé, ahol az emberek vannak és várják a Te országod hirdetését. Várják, hogy megjelenjen az Isten dicsősége. Köszönjük a lelkedet, amelyen megszólított embereket, hogy valami új, valami összefogás legyen” – imádkozott Bihari László Richárd.

Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese a kettősség alapigéjét helyezte a gyülekezet szívére. A Példabeszédek könyvének 14. részéből a 10. versből idézett: „A szív ismeri a maga keserűségét, és örömébe se avatkozhat idegen.” Beszédében kifejtette, hogy egy festői, mégis szomorú helyen lehettünk. Egy kifosztott, meggyalázott és szétrabolt ősi templom épülete mellett, amelynek a padjait, szószékét elhordták tűzifának. Az úrasztalát, amelyről Krisztus kiontott testének és vérének jegyeit vették magukhoz dolgos, hithűs reformátusok, barbár kezek szétzúzták. Az első világháborús hősök emléktábláját széttörték.

„E szétrabolt és lepusztított romtemplom mellett állva akarva, akaratlanul felmerülnek bennem a kérdések: Nincsen hatóság, felelős vezető, netalán politikus, aki kiállna, s azt mondaná, hogy a rombolás és a pusztítás helytelen? Valójában melyik népcsoport, melyik nemzet számít veszélyeztetettnek ma Európa szívében, Szlovákiában, Gömörben, itt a Felvidéken? Tényleg nincsen szükség az európai őshonos nemzeti kisebbségek védelmére? Ez lenne a mi gömöri aprófalvaink sorsa és jövője? Minden bizonnyal van emberi akarat, amely érdekből vagy számításból, szándékkal vagy mulasztással, de ezt a jövőt szánná nekünk koncul, odadobva bennünket másoknak” – mondta.

Hozzátette, ha ezek a harangok utoljára szólaltak volna meg, akkor a búcsú könnye, s a nehéz kérdésekkel való vívódás lenne az osztályrészünk, de e nehéz helyzetben is hálát adhatunk, mert vannak jószándékú emberek, s a harangok nem hallgatnak el örökre, újra istentiszteltre fognak hívni Gömör egy másik szegletén, Gombaszögön. „A harang hirdette itt Szútorban, s hirdeti majd Gombaszögön is, velünk van az Isten, ő nem mond le rólunk. Mi se mondjunk le magunkról, hanem az ősi mondásnak megfelelően: ora et labora, azaz imádkozva és dolgozva az összefogás jegyében, aminek ma szép példáját élhettük meg, tegyünk meg mindent felvidéki magyarságunk felemeléséért” – mondta Nagy Ákos Róbert esperes.

Az istentisztelet után a gombaszögi csapat alpinistái leengedték a torony két harangját, majd felújítás céljából a Sine Metu polgári társulás dunamocsi raktárába szállították. Az újraszentelésére Gombaszögön, a pálos monostor romjainál emelt új haranglábon kerül  sor 2018. július 17-én.

Reformata, -pósa-