Kárpát-medencei imaéjjel

2016. október 07., péntek

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodája 2016. október 7-én hatodik alkalommal hirdeti meg a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjelt. Az esemény célja, hogy mindenki a saját ifjúsági közösségén belül élhesse meg az egységet azzal, hogy a gyülekezetükben maradva egy éjszakán át imádkozzanak, s így mégis több ezer fiatallal, de elsősorban a minket összekötő Istennel vállaljon közösséget.

Kárpát-medencei református püspökök köszöntői

"Örömmel köszöntöm a Kárpát-medencei Ifjúsági Imaéjjel szervezőit és résztvevőit. Nagy szükség van az ifjúsággal való komoly törődésre egyházi vonalon is. Sokak úgy vélekednek, hogy ez csak a lelkészek dolga, de ez téves hozzáállás!"

Csáti Szabó Lajos püspök - Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

"Krisztus gyermekei képesek vigyázni, tudnak virrasztani és éberek egész éjszakán át. Ők azt is érzékelik, hogy ezt a statikus állapotot aktivizálni lehet és szükséges, azaz másokat is vigyázásra hívni, virrasztásra készülni és ébresztésre vállalkozni. Ott, ahol ilyen szolgálatra testvérek gyülekeznek csodák következnek..."

Csűry István püspök - Királyhágómelléki Református Egyházkerület

"Amikor Isten népe nagy nehézségek között volt, vagy komoly megpróbáltatások előtt állt, tudták, hogy egy csodálatos eszközt kaptak az Istenhez közeledésre, akaratának tudakozására: az imádságot."

Fazekas László püspök - Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

"Közeledjetek Istenhez! Nem céltalan, fejvesztett menekülés, hanem céltudatos közeledés szükséges Istenhez, visszatérés oda, ahonnan elcsavarogtunk. Nem össze-vissza jajveszékelés, hanem célzott kiáltás szükséges. Ezt kéri az életünk mélységeiig közelítő Úr."

Dr. Fekete Károly püspök - Tiszántúli Református Egyházkerület 

"Isten színe előtt, az imádság által nem kell elvárásoknak megfelelni, szerepeket játszani. Szabad őszintének lenni - sőt csak így érdemes imádkozni. Szabad felszabadultan örülni és hálát adni. Szabad őszintén elmondani, amit legszívesebben elhallgatnánk, ami bűn, sötétség az életünkben."

Steinbach József püspök - Dunántúli Református Egyházkerület

"Imádkozni számomra azt jelenti: (...) Jövőbe tekinteni, tervezni, rádöbbenni arra, hogy nem én vagyok Istennel, hanem Ő van velem. Imádkozni azt jelenti – lélegezni, tehát élni. Aki élni szeretne, IMÁDKOZZON!"

Zán Fábián Sándor püspök - Kárpátaljai Református Egyházkerület

 

 

események továbbiak →