Egyházunk Zsinata szolidaritását fejezte ki az erdélyi reformátusokkal

2014. december 08., hétfő

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 2014. december 6-án Rimaszombatban ülésező Zsinata VIII. ciklusának 12. ülésén Géresi Róbert püspökhelyettes beadványa alapján az alábbi határozatot fogadták el a zsinati képviselők a Székely Mikó Kollégium ügyében.

ZS-30/2014: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata megdöbbenéssel értesült a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében hozott romániai bírósági ítéletről, mely megfosztja jogos tulajdonosát a Kollégiumtól. Meggyőződésünk szerint a kollégium épülete és az ott folyó szolgálat elválaszthatatlan az Erdélyi Református Egyházkerülettől. A mostani bírósági ítéletben foglalt elidegenítés, illetve a korábbi jogos visszaszolgáltatást végző bizottsági tagok meghurcolása ellene mond mindannak, amit mi református keresztyén egyházként képviselünk.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata ezúton is kifejezi szolidaritását és testvéri közösségét a megalapozatlan és felelőtlen bírósági döntés által kiszolgáltatott erdélyi reformátusokkal.

események továbbiak →