A királyhelmeci anyaegyházközséghez tartozó pólyáni leányegyházközség - hasonlóan más kelet-szlovákiai gyülekezethez - sok problémával küzd. Küzd, de élni akar. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a gyülekezet tagjai álmodnak, terveket szőnek, s újítanak még akkor is, ha pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a hatalmas munkanélküliség miatt elvándorló fiatalság hiánya a gyülekezet elöregedését, s végső soron fogyását eredményezi. De dacolva a fogyással, a korszellemmel,  a „nem érdemes” szólamokkal, a magát reformátusnak valló 97 pólyáni és 35 szolnocskai (ők szórványgyülekezetként Pólyánhoz tartoznak) két évvel ezelőtt egy gyülekezeti házat álmodott meg.

A rendszerváltás után kapta vissza a gyülekezet az egykori kántortanító lakását, amelyben két évtizeden keresztül egy család lakott. Az épületet ugyan nem újították  fel ez idő alatt, de jelenlétük legalább lassította annak romlását és az egyházközségnek sem kellett így az ingatlanról gondoskodnia. A kántorlakásból 2011-ben költöztek ki a lakói. A gyülekezet presbitériumának pedig el kellett döntenie, hogy mit kezdjenek a megüresedett ingatlannak. Vevő híján két lehetőség állt előttük: vagy hozzákezdenek a szinte teljesen lelakott épület felújításához, vagy hagyják teljesen tönkremenni. Ez utóbbit szerencsére elvetették. De mivel nem akarták megvárni az épület további romlását azonnal hozzákezdtek a felújításához. Ez azért is volt lehetséges, mivel az épület gyülekezet általi használatba vételének a lehetősége sok templomos reformátust adakozásra indított. Az a cél lebegett előttük, hogy télen az istentiszteleteket legalább fűtött helyiségben tarthatják meg. A templomba közel húsz évvel ezelőtt bevezették ugyan a gázfűtést, azonban annak magas költsége miatt időközben lemondtak arról, hogy meleg helyen hallgassák Isten igéjét a hívek. Most azonban a kántortanítói lakás felújításának legfőbb motivációja éppen az volt, hogy fűthető, száraz helyiségben lehessen megtartani az istentiszteleteket.

Az ingatlan felújításához 2012-ben kezdett hozzá a gyülekezet. Akkor közel hétezer euró saját költséggel az épület belső helyiségeit tették rendbe, járólapokkal borították a padlót, álmennyezetet alakítottak ki, kicserélték a nyílászárókat. Sor került a villanyhálózat teljes rekonstrukciójára is, aminek köszönhetően villanymelegítőkkel tudták megoldani a helyiségek fűtését. A KOINONIA jótékonysági alap támogatásával a belső berendezést is megvásárolták, így istentiszteleti célra már használható volt az épület. Igaz ugyan, hogy az elmúlt év elején már voltak alkalmak a felújított kántortanítói lakásban, az immár gyülekezeti házban, de nyilvánvaló volt, hogy még sok munkát kell elvégezni. Ezeket az egyházközség saját forrásából valósította meg. Így az elmúlt év elejére a gyülekezet tartalékai is kimerültek. Szükséges volt a további munkálatok elvégzésére anyagi segítséget kérni. Így fordult a pólyáni leányegyházközség kérésével a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának építkezési keretéhez, ahonnan 2100,-  euró támogatást kapott. 

A pénzcsomagnak köszönhetően a további belső munkálatok elvégzésén túl elkezdődhetett az épület külső felújítása. A támogatásból elkészült az épület tornáca, ill. az ahhoz vezető járda, ami az addigi esztétikailag csúnya és veszélyes deszkapallót váltotta fel. A korábban kicserélt nyílászárók külső bedolgozására is sor került, az esőcsatorna is kicserélték. A telket pedig, - hogy védve legyen - bekerítették.

Szükség lenne még a tető kijavítására,  ill. lehetőség szerint a teljes átfestésére, valamint apróbb munkák elvégzésére az épületen és annak környékén. Az egykori tanító lakásból azonban már így is egy szép, takaros épület lett. Örömmel is használják a pólyáni és szolnocskai hívek, különösen most, a téli hónapokban hálás szívvel gondolnak mind az építő ősökre, mind a felújításban segítséget nyújtó támogatókra vagy éppen a munkálatokat végző szakemberekre - számolt be a felújításról a Reformata honlapnak Molnár István lelkipásztor.