Közösségben és hitben a Mezőség szívében: Presbiteri találkozó Széken
Ünnepi istentisztelettel, mélyreható hitéleti előadással és a helyi hagyományok megélésével tartotta meg éves konferenciáját és közgyűlését az Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri Szövetsége a történelmi múltú Széken. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Presbiteri Szövetségét Csonthó Csaba elnök, Csonthó Aranka és Kiss Pál főgondnokhelyettes képviselte.
Miért keresnéd a halottak között az élőt?
A nemlétből jövünk, és a nemlét felé tartunk. Roppant teher nehezedik minden ember életére: az örökkévaló élet vágya és elérhetetlensége. Minden ember minden reggel az örök élet reményével ébred fel. Ma is folytatódni fog, ma sem ér véget az életem. Minden az életben maradásért kiált.
Isten színe előtt ki áll meg igazként?
„Két ember ment fel a templomba imádkozni (...) ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz.” (Lk 18,9–14)
Reménység a síron túl
„Ide kellene mindannyiunknak eljutni, hogy ne legyen bennünk semmiféle bizonytalanság, és főleg félelem azzal kapcsolatban, hogy mi lesz velünk, ha meghalunk. Isten Igéje bátorít minket, hogy ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt” – fogalmazott Gebe László nagybalogi lelkipásztor.
Tudományos konferencia
A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja 2026. november 3-án tudományos VEGA-konferenciát tart A karácsonyi ünnepkör ószövetségi, újszövetségi, rendszeres és gyakorlati teológiai megközelítése címmel Kassán, a Református Központban.
Archívum
Címtár
Keresi valamelyik egyházközségünk elérhetőségeit? A fejléc „gyülekezetet keresek” mezőjébe írja be a település nevét, vagy nyissa meg az egyházközségek címtárát.
Gyülekezeti szálláshelyek
Az alábbi oldalon azokat az egyházközségek által fenntartott szálláshelyeket tesszük közzé, amelyek alkalmasak családok, ifjúsági és gyülekezeti csoportok fogadására.
Nyomtatványok
A következő pontok alatt az egyházközség adminisztrálásával kapcsolatos nyomtatványok és útmutatók tölthetők le.
Zárójelentés az egyházközség életéről
