Évértékelő Egyházmegyei Közgyűlés Tiszacsernyőben

2017. május 24., szerda

2017. április utolsó vasárnapjának délutánján a tiszacsernyői ökumenikus templomban tartotta rendes évi egyházmegyei közgyűlését a Zempléni Református Egyházmegye.

Tarr Ferdinánd helyi lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, s Tiszacsernyő történelméről, várossá alakulásáról, valamint az ökumenikus templom kialakításának történetéről is beszámolt. Ezt követően ifj. Demes Tibor  hardicsai lelkipásztor hirdette az igét a gyűlés alkotó tagjai, a vendégek, valamint az istentiszteleten résztvevő helyi reformátusok előtt.

Az istentiszteletet követően Asszonyi Árpád egyházmegyei gondnok köszöntötte a jelenlévőket, megköszönte az igehirdetés szolgálatát, valamint a tiszacsernyői gyülekezetnek a helyszín biztosítását és a vendégfogadást.

A gyűlésen jelenlévők számbavétele és az Egyházmegyei Közgyűlés megalakulását követően az őszi közgyűlés jegyzőkönyve hangzott el, majd az Egyházmegyei Tanács legutóbbi üléseinek jegyzőkönyveit olvasta fel az egyházmegye főjegyzője, illetve jegyzője.

Ezután következett Kendi Csaba esperes évi jelentésének felolvasása és elfogadása, valamint az egyházmegye misszió-diakóniai, sajtó-, hitoktatói- és építkezési- előadójának az éves jelentése.

A közgyűlésen került sor az egyházmegyei ügyész megválasztására Tarr Ferdinánd, kistárkányi lelkipásztor személyében, s e szolgálatára vonatkozólag az eskütétel is megtörtént.

A közgyűlést követően a helyi lelkipásztor a gyülekezeti terembe invitálta a jelenlévőket, ahol frissítővel, szeretetvendégséggel várta a Zempléni Református Egyházmegyéből érkezett lelkipásztorokat, gondnokokat, vendégeket.

Reformata, refzem

események továbbiak →