Ki volt a kezdeményezője a változásnak?

E: Még a házasságkötés előtt beszélgettünk jövőbeli terveinkről. Nekem az egyik elképzelésem az volt, hogy majd a születendő gyermekeink magyar óvodába és iskolába járhassanak. Amikor Zsoltinak ezt felvázoltam, egyetértett ezzel, Csehországban azonban ezt az elvárást nem tudtuk volna biztosítani. Prágában nem volt magyar óvoda. Egy csoport ugyan működött, ahová óvodáskorú gyermekek járhattak, de a folytatás, ami az iskolát illeti, már nem volt kivitelezhető. Nekem fontos volt az is, hogy gyermekeimnek legyen kapcsolatuk a nagyszülőkkel, kötődjenek hozzájuk. Kiskoromban nekem közvetlen viszonyom volt a nagyszüleimmel. Édesanyám szülei a szomszédban laktak, sokat jártunk át hozzájuk. Édesapám szüleit, akik messzebb laktak, havonta többször is meglátogattuk. Egyébként nem kellett Zsoltit erről az elképzelésemről nagyon győzködnöm, elfogadta az érvelésemet.

Zs: Nagyon kötődöm Prágához, tizenöt évet töltöttem ott, eddigi életemnek majdnem a felét. Diplomaszerzés miatt költöztem oda, de nem jöttem haza, ott helyezkedtem el. Szeretem a nagyvárosokat, ezért nem is volt könnyű meghozni a költözésről a döntést, de amikor az ember házasságra lép, sok minden megváltozik: gyermekei születnek, s már ők vannak az első helyen. Szerencsére a munkahelyemet meg tudtam tartani. Mivel informatikus vagyok, a cseh cégben pedig egy ideje már home office-ban dolgozunk, így a részükről nem volt semmiféle megkötés, hazaköltöztünk. Nekünk is nagy segítség, hogy a nagyszülők aránylag közel vannak hozzánk, és szükség szerint rájuk bízhatjuk a két lányunkat, s bizonyára nekik is jó, hogy segíthetnek a nevelésükben.

Amikor 2015 végén házasságot kötöttetek, előtte megbeszéltétek, hogy kinek mi lesz a szerepe a családban? A hagyományos szerepkör betöltése – amely nagymamáink és dédszüleink idejében még íratlan szabályként működött, hogy a férfi az erősebb, a kenyérkereső, akinek el kell tartania a családját, a nőnek pedig biztosítania kell az otthon melegét, vagyis főz, süt, takarít, rendet tart – a ti esetetekben miként valósul meg?

Zs: Amikor megismerkedtünk, már prágai egyetemistákként is önfenntartóak voltunk, majd a munkánk által is. Nem is nagyon merült fel, hogy meg kellene beszélnünk, kinek mi lesz a feladata, ez úgy dinamikusan alakult. Nem volt kritérium megtartani a régi szokásokat, hogy a férfi keresse a pénzt, a nő pedig maradjon otthon. Szerintem a mai világban már egy kicsit összemosódnak a feladatok, mi mindenből egyformán kivesszük a részünket. Így látjuk helyesnek és praktikusnak is.

E: Az udvarlási folyamat alatt az ember igyekszik alaposan megfigyelni a másikat. Én is így tettem. Láttam, hogy Zsolti nagyon szeret főzni. Ritkán járt menzára és étterembe, inkább otthon készítette el saját magának az ételt. Megfigyeltem azt is, hogy magára mosott, nem pedig haza vagy mosodába vitte a piszkos ruháit. Vasalni viszont nem szeretetett. Az ingjeit az anyukája vasalta ki, mindig egy hónapra elegendőt hozott magával Prágába. Amiket az ismerkedési időszakban megfigyeltünk a másikon, a későbbiek során a szerepkörök ezekből a tapasztalatokból alakultak ki. Tudtam, hogy mit szeret csinálni, és mit nem. Ebben jól ki is egészítjük egymást.

A családotokból hozott minta mennyire segített benneteket abban, hogy ti is arra alapozzatok, kövessétek a szüleitek példáját, vagy inkább azt vetítette előre, hogy nálatok ez másként legyen?

Zs: A szüleimnél a klasszikus modell volt. Egyikük sem végzett egyetemet, gyári munkások voltak. Édesapám dolgozott. Munka után anyura hárult a háztartás, a főzés és a takarítás, de a gyermeknevelés is. Apu, ha kellett, autót szerelt, vagy megjavította, ami elromlott, illetve magával vitt bennünket horgászni. A fiús dolgokból szívesen kivette a részét. Ilyen szempontból a mi családunk egyfajta váltás, ha nem is tudatos. Mi nem azért váltottunk, mert nem tetszett a szüleim modellje, hanem nálunk egyszerűen így alakult.

E: Az én szüleim is mindketten dolgoztak, de amikor hazaértek, apu sokszor segített anyunak a főzésben. Elkészítette az alapanyagokat, megpucolta a zöldséget, a krumplit, de láttam azt is, hogy sokszor főzött csak úgy saját kedvtelésből, ugyanis szeretett kísérletezni az ételekkel. Én azt láttam, hogy a szüleim összedolgoznak. A nevelés terén is. Nemcsak anyu kérdezte ki a leckét, hanem apu is, aki a férfias tantárgyakban, a fizikában, matematikában segített nekünk. Édesanyám tanár, apu pedig villamosmérnök. A kert rendbetételébe viszont anyu is besegített. Ha elmentek vásárolni, apu nem engedte, hogy anyu cipeljen egy karton vizet. Nálunk is így volt egészen addig, míg Zsolti gerincsérv miatt kórházba nem került. Éreztem, hogy segítenem kell, így én cipekedtem. Lehet, hogy furcsán néztek ránk, de így tudtam akkor levenni a terhet a férjem válláról.

Mennyire változtak meg a szerepek akkor, amikor már megszülettek a gyermekeitek?

Zs: A lányok születése után megszaporodott a feladatok száma, melyekből mindketten kivesszük a részünket. Mivel flexibilis munkaidőm van, reggel én vittem le a lányunkat egy-két órára sétálni, hogy Erzsike tudjon pihenni. Este pedig besegítettem az elmaradt napi teendők elvégzésébe.

E: Zsófi lányunk 2020 február végén született. A covid miatt egyre több munkahelyen kialakult az otthonról való munkavégzés. Akkor még Prágában laktunk, és Zsolti otthonról kezdett el dolgozni, s ez így van mind a mai napig. A cége közben némileg profilt is váltott, támogatja a home office-t. Sokkal közelebbi kapcsolatot tudott kialakítania először Zsófival, majd az idén született Julika lányunkkal. Nekem is fontos volt ebben a nehéz időszakban az érzelmi támogatás, illetve az, hogy napi szinten ott van mellettem.

Zs: Itthon dolgozom, de nem reggel nyolctól négy óráig. Pár órát ülök a számítógép előtt, s mivel szeretek főzni, az ebédet én készítem el. Majd délután egy kis munka, a nagyobbik lányunkat leviszem a játszótérre, a két lány fürdetését pedig közösen oldjuk meg. Míg Erzsike a kisebbiket altatja, én a nagyobbikkal foglalkozom. Mikor Zsófi is aludni tér, akkor folytatom a munkámat. A flexibilis munkahelyem ezt szerencsére lehetővé teszi, sok családban ez azonban nem kivitelezhető. Nagyon kevés az olyan nap, amikor nem vagyok a gyermekeim mellett. Időnként ugyan be kell mennem a pozsonyi vagy a prágai központba, de ez nem olyan vészes. 

E: Zsolti szeret főzni, így ez a feladat az övé. Én nem szeretek főzni, de előfordul, hogy együtt készítjük el az ételt. A keze alá dolgozom, például én tisztítom meg a krumplit, a tojást, viszont ha enyém a konyha, akkor a hagyma tisztítását átadom neki.

A családra, szerepekre vonatkozó általános felfogás nagy átalakuláson megy keresztül. A hangsúly eltolódik a családtagok közötti egyenlőség, a partnerség és az erős érzelmi kötelék fontosságának az irányába. Egyik ilyen jelentős változás például az, hogy az apának már nem csak a családfenntartás a legfőbb feladata. Egy bensőségesebb, játékosabb viszonyt alakít ki a gyermekeivel, és nagyobb részt vállal a nevelési feladatokból. Nálatok ez miben mutatkozik meg?

Zs: Vannak, akiknél alkalmazható a hagyományos családmodell, de vannak, ahol nem. Sok mindenen múlik. Más vidéken, ahol több generáció is él együtt, mások az elvárások. Akik városban laknak, külön a szüleiktől, már megint másként látják a női és férfi szerepeket, illetve jobban magukra vannak utalva, szétosztják a feladatokat, hogy mindenki mindenből vegye ki a részét. Nem gondolom, hogy teljesen kiveszne a hagyományos családfelosztás, de úgy vélem, visszaszorulóban van.

E: Régen úgy volt, ha a gyereknek kiszakadt a nadrágja, az anyja megfoltozta. Most pedig inkább vesznek helyette hármat az olcsó üzletben. Manapság például a nők már nem nagyon tudnak varrni, ami a hagyományos női feladatok közé tartozott. Én ebben kivétel vagyok, mert szívesen varrok ruhát a lányaimnak, most még futja erre az időmből. Ha kitörik a szék lába, sokan inkább kidobják, nem javítják meg, holott a barkácsolás is férfias munkakör volt.

Hasonló változásoknak lehetünk tanúi a női, anyai szerepeket illetően is. A mai modern nőnek és anyának már nemcsak a gyermeknevelés és a háztartás tartozik a szerepkörébe, hanem karriert épít. Jelenleg gyermekgondozási szabadságon vagy a második gyermekeddel, de tervezed-e, hogy visszamész dolgozni, vagy anyaként és feleségként továbbra is az otthon melegét fogod majd biztosítani?

E: Én olyan típusú ember vagyok, akinek fontos, hogy ne csak a gyerekek, a család körül forogjon az élete. Egyetemet végeztem, s az ott szerzett ismereteket szeretném majd kamatoztatni. Nagyon szerettem a munkámat Prágában. Nem volt ugyan egy családbarát munkahely, ezért tudtam, hogy oda nem szeretnék visszatérni. Az elválás Prágától emiatt nem volt olyan nehéz a számomra. Adótanácsadóként dolgoztam, sokszor későn jöttem haza, gyerekek mellett nem vállalható ez a munka. Voltak, akik ezzel próbálkoztak, de tönkrement a házasságuk, a gyerekeikkel pedig nem tudtak annyit foglalkozni. Anyagi téren viszont nagyon jól értékelték az elvégzett munkát.

Számomra azonban ennek nincs olyan jelentősége. Annak viszont sokkal nagyobb, hogy tudjak megfelelő minőségi és mennyiségi időt szakítani a gyermekeimre, a velük való foglalkozásra. Szeretném kihasználni a hároméves gyermekgondozási szabadságot, mert ez egy fontos életszakasz az ő életükben. Ez soha nem jön vissza, és nem lesznek ennyire rám utalva, mint most. Aztán majd szeretnék itt a környéken munkát találni, a legideálisabb Dunaszerdahely lenne flexibilisebb munkaidővel. Minek tanultam, ha később a gyermekek miatt nem mennék vissza dolgozni, fölöslegesen töltöttem el öt évet az életemből.

Mindent együtt végeztek, vagy tényleg van olyan feladat, amely kimondottan a nők, illetve a férfiak hatásköre?

Zs: Amihez nagyobb erő kell, azt még mindig a férfinek illik megcsinálnia, főleg a technikai hátterűeket. Amihez pedig szépérzék kell, az a feleségemre hárul. Szeretek kávét főzni, de csak azért, mert véleményem szerint az is technikai hátterű. Lemérni grammokra a kávészemeket, precízen elkészíteni. Én ezért főzök szívesen kávét. A bútort én szereltem össze, vagy a lányunknak biciklijét is, és ha fúrni, faragni kell, az is rám hárul. Az autót ugyan nem javítom meg, mert ahhoz nem értek, de a hibát megtalálom, úgy viszem el a szerelőhöz. Ezenfelül bármiben segítek. Amikor én voltam beteg, Erzsike vállalt többet, amikor viszont ő volt kórházban a gyermekek születése miatt, akkor pedig én. És ez így helyes.

E: A mosás, vasalás, rendrakás, a padló feltörlése az én feladatom. Én vagyok a pedánsabb, aki nem viseli el a koszt. A mosogatás is inkább az enyém, mint az övé, de van mosogatógép, ami nagy segítség. A gyerekek ruháztatása rám hárul, és orvoshoz is én viszem őket. De megegyeztünk abban is, hogy a hivatalos ügyeket én fogom intézni, illetve a hivatalokkal való kommunikációt, mivel nekem, jogi végzettségűként ez könnyebben megy. Itthon mindent megbeszélünk. Hosszasan beszélgettünk arról, hogy Zsófi melyik óvodába fog járni, a távolabbi reformátusba vagy valamelyik közelebbibe? Ha a reformátusba, akkor el tudja-e őt Zsolti vinni minden reggel, én pedig mindig érte tudok-e menni?

Gyakorló keresztyének vagytok, templomba jártok, első gyermeketek református óvodába jár. Mennyire hangsúlyos a családotokban a hitbeli dolgoknak a megélése, a közösségi lét, illetve ki az, aki ebben irányt ad? A férfi, vagyis az apa, aki a család feje?

Zs: Nem nevelkedtem vallásosan, felnőttkoromban keresztelkedtem meg, ezért ebben a tekintetben Erzsikének van vezető szerepe. Igyekszünk rendszeresen templomba járni, jól esik nekünk is közösségbe tartozni.

E: Amikor Zsolti udvarolni kezdett nekem, nyilvánvalóvá vált a számára, hogy nekem mennyire fontos megélni a hitemet és hetente elmenni templomba. Ő erre nagyon nyitott volt, de nem vártam el tőle azt, hogy egyik napról a másikra Bibliát olvasson. Később megkeresztelkedett, lekonfirmált, s megbeszéltük, hogy a gyerekeink is reformátusok lesznek. Zsófika születése előtt minden este együtt imádkoztunk, felváltva olvastuk a napi áhítatot, egyikünk olvasta, a másik imádkozott. Prágában is együtt jártunk templomba nemcsak magyar, hanem cseh nyelvű istentiszteletre, de katolikus diákmisére is elmentünk.

Amióta megszülettek a gyerekeink, nehéz időt találni az elcsendesedésre, nagy rohangálás van nálunk. A gyerekeket viszont én altatom el, így az imádkozás rám marad. Julika, aki még csak öt hónapos, akkor már alszik, mire Zsófi is ágyba kerül. Csöndben elmondjuk az Én Istenem, jó Istenem kezdetű imádságot. Ha jövünk haza az óvodából, megbeszéljük, hogy mi volt jó aznap. A vasárnapi istentiszteleten Zsolti vesz részt, miközben babakocsiban Julikát tologatja, közben én a nagyobbik lányunkkal gyerek-istentiszteletre megyek. Az istentiszteleten hallott üzenetet ő adja át nekem. Ha majd nagyobbak lesznek, akkor majd ez is változni fog, mert ez most egy átmeneti időszak nálunk.

Kép és szöveg: Iski Ibolya

Kálvinista Szemle 2023/10