Ötven év után ismét működik a nagymegyeri református templom toronyórája
2013. június 25., keddRészben megújult a nagymegyeri református templom toronyórája, amelyet ötven évvel ezelőtt állíttattak le az illetékesek. A közel háromezer eurót kitevő felújítás, - melynek költségeihez a gyülekezeti és a helyi önkormányzat is hozzájárul, - ugyan még nem fejeződött be, de a pontos időt már mutatja. A tervek szerint a szakemberek őszre fejezik be a toronyóra teljes megújítását.
A nagymegyeri református gyülekezet még 1838-ban készíttette a negyed- és egész órákat ütő toronyórát egy komáromi órásmester által. A 175 évvel ezelőtt teljesen kézi munkával készített szerkezetet viszont a múlt század 60-as éveiben leállították, egyesek elmondása szerint azért, mert állítólag zavarta a csendet. Ez viszont nem volt elég, mert még a mutatókat hajtó fogaskerekes elosztószekrényt is leszereltették. Az egyházközség presbitériuma az elmúlt évben viszont úgy döntött, hogy megújítja az értékes toronyórát.
Az elmúlt év kora őszén a toronyóra megjavítására Aranyosmarót környékéről származó órásmesterek jelentkeztek, akik miután megtekintették az eléggé elkopott állapotban levő szerkezetet, 3 000 euróért vállalták annak teljesen felújítását. A munka kivitelezését azonban váratlan okok késleltették, így arra csak az idén tavasszal került sor. Egy újabb szerződés alapján további 1 300 eurós költséggel kiegészítő megoldásként ideiglenesen egy digitális meghajtó rendszert szereltek fel, amelynek alkalmazásával működni kezdett a toronyóra. Így mintegy öt évtized eltelte után újra mutatja az idő múlását a református templom tornyán lévő óra.
A teljes felújításához azonban szükséges még az eredeti szerkezet teljes rekonstrukciója, valamint az órákat jelző ütőszerkezet felszerelése is. A szakemberek ezeket a munkákat várhatóan őszre befejezik.
A toronyóra felújításának kiadásait Nagymegyer város önkormányzatának támogatásával a helyi gyülekezet fedezi - számolt be a munkálatokról a Reformata honlapnak Szabó András esperes, a nagymegyeri gyülekezet lelkipásztora.