„Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek.” (2 Kor 13,11)

Ünneplő Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Testvéreim!

„Vége van. A függöny legördült…” – írja Ady Endre a Finita című versének kezdetén. Na, persze nem mindennek van vége, hanem a mindenből, a teremtő és gondviselő Istenünktől kapott életösszességünk egy részének van csupán vége – egy tanévnek, illetve valaki számára egy gimnáziumi időszaknak –, amelynek felfokozott érzés-rengetege most ünnepet szentel számunkra. Be kell látnunk, hogy nem minden vég tölti el az embert rossz érzésekkel – elérzékenyíteni elérzékenyíti, hiszen a közös élmények és az akkor még nem is oly kedélyesen megélt megtapasztalások mára nosztalgiává emelkedett pillanatai mind-mind talán azt summázzák bennünk, hogy mégis csak jó volt együtt ez a nem is oly lassan elrepült egy év, négy év vagy nyolc év… –, szóval vannak és lesznek is még az életünkben olyan végek, amelyek nem véget vetnek valaminek, hanem inkább tovább emelnek bennünket életpályánkon.

Most ilyen befejezésnek tekinthetjük eme alkalmunkat is – tanulás után, munka után, egy hosszadalmas nyári szünet előtt állva, tanárnak, diáknak felcsillanva a szeme –, s az hogy ez évzárón, a tanév utolsó napján felcsillan mindenkinek a szeme nem azt kell, hogy jelentse nekünk, hogy már mindenkinek elege van a gürcölésből, hanem annak jelzését kell felfedeznünk benne, hogy bizony az a munka, ami egy iskolában – tanárok-diákok együttműködésében folyik –, milyen irdatlan energiákat igénybe vevő küldetés is ezen a földön: az Isten adta teremtmények kiművelése (észben és lélekben egyaránt) a bűnökkel teli és éppen ezért a bűnöktől veszélyes világra, hogy ne csupán meg tudjanak majd rajta élni, hanem életben is tudjanak rajta maradni. Máris eszünkbe juthat ezzel kapcsolatosan Jézusnak a vissza-vissza zengő szava a Jn 16,33-ból, ahol arról tájékoztatja a tanítványait, és egyben meg is biztatja őket, hogy „e világon nyomorúságotok lészen, de bízzatok, én meggyőztem a világot”. Igen, kedves Testvérek, Jézus maga diagnosztizálja e bűnbe züllött világot, mely szerint itt mindenkit a nyomorúság árnyéka fog kísérni; és hát úgy gondolom, hogy szemét megvakított és a fölébe ólmot öntött Vazulként él az az ember e világban, aki Jézusnak e nyomorúságról szóló próféciáját nem hiszi el, miközben körülötte pedig összeomlik minden. De a nyomorúságot mi nem tudjuk eltüntetni – alighanem azért sem, mert gyakorta mi magunk is tettesei vagyunk okozásának –, hanem amire inkább figyelnünk kell, az a jézusi kórmegállapításra adott gyógymód, miszerint valamennyi sanyarúságon át lehet kelni sikeresen (vagy éppen győztesen), ha végig Krisztusban bízunk.

Minderre azért mutattunk most rá, hogy világossá váljon előttünk az, hogy egy keresztyén iskola mennyivel többre akarja rávezetni a rá bízottak figyelmét: hogy nem elég e földön csak sok mindent tudni, lexikális tudással és logikus észjárással rendelkezni, hanem mint egy életmentő korty vízre, szükség van egy egészséges lelki értékvilágra is, hogyha majd a diákból munkás, vezető és döntéshozó lesz valahol a nagyvilágban, és éppen olyan hatalma, befolyása lesz, hogy rajta fog majd múlni…, akkor ne robbantson ki  háborút, ne fossza meg az embereket a megélhetésüktől, vagy éppen ne nyomja meg azt a bizonyos atommozgató piros gombot, mert belülről fogja a Krisztusba vetett bizalom visszhangja sugallni neki, hogy az embereket nem jó bántani, hogy az önzőség, a hatalmi érdek, a megalománia mindig csak pusztításra szítja az embert. Ellenben Krisztussal együtt járva ezt az életet az ember úgy tud naggyá válni, hogy nem mások háta lesz számára a lépcső, amin felemelkedik, hanem a saját hite, tisztessége és tudása.

Nem kell, hát, megijednie senkinek, az Istenben hívő és a Krisztust követő ember is lehet sikeres, belőlük is lehetnek gazdagok; nem kell megtorpanni az istentelen ellenhangoktól, miszerint, ha alázatos, meg szelíd lelkű, meg jóságos, meg alapvetően becsületes leszel, akkor nem viszed semmire. Dehogynem, csak nem könnyelműen, hanem megérdemelten fogod elérni a célod, aminek következtében sokkal jobb érzés fog uralkodni benned egész életedben, mint amazokéban. Krisztussal válni emberré e világban egy biztonságos és reményteljes életpálya elérését jelenti mindenki számára; és most, amikor egy elvégzett tanulmányi időszak után vagyunk – szünet előtt, és majd pedig egy további útszakasz előtt állva – gondoljunk rá, és hasznosítsuk a nagy életben – amikor majd kisebb-nagyobb mértékben a mi hozzáállásunkat is próbára teszik, hogy milyen emberekként is viselkedünk egy-egy helyzetben –, igen, gondoljunk rá, hogy nekünk eredményesebb Isten elvárásai szerint helytállnunk, mintsem az emberek váradalmához igazodva.

Pál apostol – a második korinthusi levél megírásakor igencsak nehéz, rágalmazásokkal teli, torokszorító helyzetben lévő Pál apostol – levelének végén egy „szívre bízást” és egy „lélekre kötést” hagy meg minden rosszérzés, minden emberi kicsinyeskedés, lelombozódás ellenére is – a korinthusiaknak. Magyarul azt bízza a szívükre és azt köti a lelkükre, hogy nincs semmi fontosabb a szeretetben és a békességben való együttélésnél a világban, és ennek érdekében a következőkre való odafigyeléssel bízza meg őket: legyenek jó egészségben, épüljenek, vigasztalódjanak, egy értelemben legyenek, és békességben éljenek. Első hallásra nem tűnik bonyolult elvárásnak ez az öt tényező, csak akkor válik bonyolultabbá, amikor teljesíteni kell őket, mert olyankor nagyon koncentrált odafigyelést kell mind magunkkal szemben tanúsítanunk (hogy ne essünk az önzőség hibájába), mint pedig embertársainkkal szemben (hogy ne a rovásukra váljon akaratunk). Pál apostol azért ajánlja a korinthusiaknak végezetre – a sok tanulás, a sok prédikálás, a sok tanácsadás után – ez öt kitétel mentén való haladást, mert ezek megélése által teljes életté tudják alakítani mindazt, amit hisznek és vallanak Jézusról.

A jó egészség, a testi épség kifejezetten fontossá válik annak, aki tudja, hogy a teste Isten formaalkotása, és nem pedig az emberi kény-kedvnek kiszolgáltatott terep. Aztán szól az épülésről, az emberré épülésről is, ami kiváltképp akkor jön számításba, amikor a világbeli ügyes-bajos dolgaink intézése során szeretnénk, hogyha a velünk szemben állók emberségesen bánnának velünk. De akkor ne felejtsük el azt sem, hogy nekünk is emberségesen kell majd bánnunk az előttünk állókkal. A következő meghagyás a vigasztalódás, amire szinte naponként szükségünk van, hiszen minden nap érnek – és még fognak is – csalódások és veszteségek, amikből kilábalni a Jézus által ígért új és üdvös jövőképbe kapaszkodva kifejezetten lehetséges. Vagyis mi nekünk szüntelen vigasztalódásra ad okot az, hogy számunkra mindennek a végpontja nem e földi térben lelhető fel, hanem Jézus Krisztus színe előtt, onnantól pedig kezdődik az örökkévalóság. Ezért, hát, nincs miért aggódnunk, mert minden rossz előbb-utóbb a hátunk mögé fog kerülni. Aztán nagyon fontos lételemként emeli ki az apostol az egyetértést. A világ legnehezebb dolga két embert egyetértésre, azonos álláspontra hozni. Még kettőt csak-csak, de többet…, ahhoz már isteni – azaz emberek fölötti – közös nevezőre van szükség, amit ugyancsak Krisztusnak a tanítása jelent számunkra. Azt tanultuk Eukleidésztől (az Elemek című művéből) a párhuzamosokról, hogy a végtelenben összeérnek, illetve metszik egymást. Nos, ha két embert tekintünk egyenesnek (akik párhuzamosan élnek egymás mellett), és Krisztust végtelennek, azaz Örökkévalónak, akkor azt kell mondanunk, hogy ez az analógia, hasonlóság Krisztusban képes megvalósulni. Krisztusban képes két ember úgy találkozni, hogy nem egymás torkának esnek, nem hadüzenetet küldenek egymásnak, hanem egyetértenek – méghozzá a közös jóban –, s adott esetben egységessé is válnak. Nincs olyan vezéregyéniség ezen a földön – sem sztár, sem celeb, sem influenszer, sem diktátor, sem politikus –, aki az embereket ilyen összhangba lenne képes hozni és megingathatatlan alapokra állítani, csak Jézus Krisztus – vagy ahogy a zsoltáros és felteszi a kérdést: „kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül” –; mert az emberben mindig ott van a széthúzás szikanyaga, Isten pedig – ha csak a Szentháromságra gondolunk – egységből áll. Az egyetértésből aztán szépen kinő a békesség, majd pedig a közös szeretet, minden ember sóvárgott vágya.

Ha ugyanis elhisszük és tudatosítjuk azt, hogy Krisztus mindenkiért meghalt, hogy megváltson bennünket a bűntől – a padtársamért is, a szomszédomért is, a főnökömért is, a beosztottamért is, és mit ad Isten, még értem is –, akkor el kell azt könyvelnünk, Testvérek, hogy én nem is vagyok különb a másiknál, de a másik sem nálam, mert mindannyian e krisztusi megváltó halálon csüngő rászorultak vagyunk. Nincs okunk a másik bántására, soha nem is volt. Testvérek, e rászorultsági állapotból már csak feljebb mehetünk, az pedig a jó megcselekvését, illetve a Pál apostoli öt tényező betartását jelenti.

Kedves Testvérek, ez évzáró pillanatban már csak összegzünk, a vizsgák, a számonkérések már megvoltak – hála érte Istennek –, forgassátok magatokban, hasznosítsátok mindazt a tudást, amit megszereztetek. De közben érezzétek és éreztessétek azt is, hogy Isten megváltott emberei vagytok. Ehhez pedig – a nyári szünetben is vagy éppen ott, ahová vezet az Istentől kapott tehetségetek – „legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek”. Ámen.

A tanévzáró istentisztelet további képei megtekinthetőek galériánkban.

Fotó: Szarvas László