Huszonöt éve lelkipásztor, tizennyolc évig volt a Zsinat és a Zsinati Tanács tagja, ebből tizenkét éven át a magyar egyházközségek püspökhelyettese. Úgy érezte, elérkezett az idő arra, hogy püspökként szolgálja a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat, miután elfogadta az egyházmegyék személyére vonatkozó jelölését?

A mi hitünk szerint az egyházban minden szolgálat Isten elhívása alapján történik. Az az áldott munka is, amely névtelenül egy-egy gyülekezetben történik, és annak határain túl talán nem is tudnak a szolgálattevőről. Nincs ez másként bármely egyházi tisztség betöltése esetén sem. Ott kell legyen a belső elhívás, mely reménység szerint felülről jön, és ott kell lennie a külső elhívásnak, mely közösségeink tagjainak irányából érzékelhető. Ez nem egy tisztségre vonatkozó szabály, hanem az egyházban szolgáló minden ember számára megtapasztalható hitbizonyosság. A belső elhívás az én estemben lassan, a külsővel párhuzamosan formálódott. Nem én éreztem elérkezettnek az időt, hanem az egyház tagjainak kinyilvánított akaratát hallottam meg, és erre mondtam igent. Az egyházban az elmúlt hónapokban megtörtént a teljes tisztújítás: megújultak a presbitériumok, az egyházmegyék és a zsinat testületei. Én abban reménykedem, hogy az újonnan választott testületek szolgálata által egyházunk „reformálódik”, és ennek én is részese tudok lenni.

Mivel más jelölt nem volt erre a tisztségre, így könnyebb volt megnyerni a választást, illetve megszerezni az egyházközségek bizalmát?

Az egyházban egy-egy választásnál nincs nyertes és vesztes. Nagyon rossz lenne, ha a társadalom egyes területein működő módszerek nálunk is teret nyernének. A többségi akaratban mi Isten döntését látjuk. Éppen ezért a református egyházban a választások idején nem a versengés, a győzelem és értelemszerűen a vereség módszerével élünk, hanem keressük a felsőbb akarat érvényesülésének lehetőségét a döntéseink mentén. Számomra pedig az egyházmegyék többsége általi jelölés és a gyülekezetek túlnyomó többségének bizalma biztatást és egyben felelősséget jelent. Köszönöm ezt, és reménykedem abban, hogy az egyház javára tudunk mint választók és választottak szolgálni.

A tisztségbe való beiktatástól függetlenül 2021. január elsejétől Ön váltja Fazekas László püspököt. Tovább kívánja-e vinni azt az örökséget, amelyet elődje elkezdett, illetve mi az, amit megtartana, és min változtatna?

Tulajdonképpen több mint három évtizede vagyok a református egyház szolgálatában. Ebbe az időbe beleértem a teológián eltöltött éveket is. Három püspök szolgált ez idő alatt, és mindhárman nagyon sokat hozzátettek egyházunk múltjához és jelenéhez. Mikó Jenő egy széles látókörű, nagy műveltségű, a teológiai életben is jelenlévő személyiség volt. Erdélyi Géza – az Úr tartsa meg jó egészségben! – az ige talapzatán álló, a társadalmi életet, a világban jelenlévő lelkekért folyó küzdelmet pontosan értelmező és az egyházat jó irányba terelgető pásztorként szolgált tisztsége betöltésének idején, és így tesz még ma is. Fazekas László pedig hatalmas munkabírással építette az egyházat, és reménység szerint a továbbiakban is számíthatunk a szolgálatára. Én azt gondolom, hogy ebbe a sorba kell beállnom, és folytatni mindazt, amit elődeim jól tettek. 

Miben látja püspökként a feladatát?

A református egyház nem egy központból irányított közösség. Számunkra az egyházközség a hitmegélés helye, és ők magukon hordozzák a teljes egyház minden jegyét. Minden egyházi szerv egyik legfontosabb feladata gyülekezeteink szolgálatának segítése. Ezt gondolom az egyik kulcsfontosságú teendőnknek. Az egyház egy olyan közösség, ahol a gyülekezetek felhatalmazott megbízottjai Isten igéjét hirdetik nagyon sokféle módon. A missziói parancs által vezetetten szolgálunk itt e világban azokon a területeken is, ahol a gyülekezetek önmagukban kevésbé tudnának bizonyságot tenni. Minden egyházi tisztségviselőnek, így a püspöknek és a főgondnoknak, a zsinati tagoknak, az espereseknek, egyszóval mindenkinek ez a küldetése: a missziói parancs betöltésén kell közösen munkálkodnunk!

Az elődje sokszor kikérte a tanácsosok véleményét, akik meglátásukkal segítették a Zsinat munkáját is. Kikre számít az új ciklusban?

Mindenkire, aki az evangélium hirdetésében szolgál. Azokra, akik imádságban hordozzák a mi életünket, akik a gyülekezetekben bármilyen módon szolgálnak, akik a látható egyház életét segítik, akik egyházi intézményeinket működtetik, akik az egyes szolgálati területeken hirdetik Isten igéjét, akik az egyházmegyékben elvégzendő munkát vezetik, akik a Zsinatban és annak testületeiben, az egyház különböző területein tevékenykednek. Ez a felsorolás több ezer embert jelent. Nem szeretnék egy-egy tisztséget kiemelni, mindannyiukra szükség van, ugyanis örök igazság az, hogy a munka sok, a munkás oly kevés.

Nemcsak a hét magyar, hanem a két szlovák egyházmegye püspöke is lesz. Korábban a Magyar Református Egyházhoz való csatlakozás konfliktust váltott ki, de igyekeztek jól kezelni a helyzetet. Mit lehetne tenni azért, hogy a későbbiekben ez már ne kerüljön előtérbe?

Igen, a mi egyházunkban magyar és szlovák hívek, gyülekezetek és egyházmegyék élnek. Szlovák egyházközségeinkre ugyanaz érvényes, amit a korábbiakban is jeleztem, hogy magukon hordozzák az egyház összes jegyét. Önrendelkezésükkel élve már három évtizede két egyházmegyében szervezik meg életüket, és belső egyházi felépítésünk lehetővé teszi, hogy számarányukhoz igazítottan tagjai a Zsinatnak, jelölhetnek püspököt és főgondnokot, számarányuktól függetlenül pedig az egyház legfelsőbb vezetésébe választhatnak egy püspökhelyettest és főgondokhelyettest. Én azt gondolom, hogy minden lehetőséget biztosítunk a szlovák közösségek épüléséhez. Nem mehetünk el amellett, hogy református közösségünk ebben az országban nagyon komoly társadalmi nyomás alatt áll. Ez a nemzeti és kulturális öndefinícióval van összefüggésben. A következmény pedig az, hogy a társadalmi élet egyes negatív részei megjelennek az egyházban is. Magyar és szlovák közösségeink öndefiníciója részben különbözik. A magyar gyülekezetek magyarnak, a szlovákok szlováknak tartják magukat. Néhány, ma már kétnyelvű közössége is van egyházunknak. A különbségtételben én nem gondot, hanem értéket látok. Isten teremtő akarata népeket teremtett. Elhibázottnak tartom azt a véleményt, mely ezt az alaphelyzetet meg akarja kerülni vagy össze akarja mosni. Lehetséges útnak tartom a társadalmi életből jövő negatív hatások ellenére is, hogy egymást megbecsülve éljünk. A kölcsönösség elvének érvényesülnie kellene, és ebben a lelkészek szerepét meghatározónak tartom. Nagyon fontos az, hogy mindezek tudatában legyen bennünk alázat és bölcsesség. Komoly tétje van, hogy életünk ezen szegmensében is komolyan vegyük a szeretet parancsolatát, mely magában hordozza a megbocsátás felszabadító érzését is.A 2016-os évtől a magyar kormány hathatós anyagi támogatásának köszönhetően jelentős mértékű beruházások valósultak meg, és sorra újultak az egyházi ingatlanok.  Ez a projekt folytatódik-e a következő években? S ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy még további épületek várnak felújításra és beruhására, amelyek hozzájárulhatnak a hívek lelki életének megerősödéséhez?

Magyarország Kormánya az elmúlt fél évtizedben történelminek tekinthető léptékben támogatta egyházunk magyar gyülekezeteit. Nagyon hálásak lehetünk a gyülekezeteink számára nyújtott jelentős segítségért. Kis közösségeink ennek a programnak köszönhetően tudták megújítani templomaikat, parókiáikat és egyéb épületeiket. Oktatási intézményeink is jelentős dotációt kaptak. Ezen támogatások felhasználásának egy része már lezárult, de vannak jelenleg is futó projektek. Imádságos lelkülettel kell hogy legyünk a támogatás további folytatásáért, és bízunk abban, hogy ez a partnerség a jövőben is élni fog.

A magyar kormány által finanszírozott Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programba is bekapcsolódott az egyházunk, melynek köszönhetően 24 helyen lesz református bölcsőde és óvoda. Nem kell-e attól tartani, hogy egy idő után fenntartási gondokkal fognak küzdeni az egyházközségek?

Az óvodafejlesztési programba egyházunk azonnal bekapcsolódott. Az egész egyház és a programban részt vevő gyülekezetek számára is ez egy hatalmas lehetőség és felelősség is egyben. Jelenleg már több intézmény működik, a projektben szereplő többi gyülekezet pedig a megvalósítás különböző fázisában van. Úgy gondolom, hogy jól haladunk a megvalósításban, és becslésünk szerint a program teljes felfutása után körülbelül 1000 gyerek kerülhet magyar egyházi intézményekbe. Természetesen számolunk az esetleges problémákkal is. De van-e élet nehézség nélkül? Ezeket hittel le kell győznünk, és reménykednünk kell abban, hogy Isten áldása lesz ezen a szolgálaton.

2020. január 1-jén lépett életbe az új egyház-finanszírozási rendszer Szlovákiában. Eredményezett-e ez változást az amúgy is alacsony lelkészi fizetésekben? Ha nem, akkor hogyan lehetne ezen változtatni?

Szlovákiában, a többségi társadalomban nagyon gyakran találkozunk az állam és az egyház különválasztásának szlogenjével. Én ezt a kifejezésformát félrevezetőnek tartom. Az állam és az egyház külön van választva. Az, hogy az állam az adófizetőktől összegyűjtött forrásából támogatja a történelmi egyházakat egy olyan bevett állapot, mely Európa minden országában valamilyen módon működik. Szlovákia nem kivétel, hanem az európai társadalomszervezési elv szerint cselekszik ebben a témakörben. Valóban, 2019-ben változott az egyházak számára nyújtott támogatási rendszert szabályozó törvény. Ez a források mértéke tekintetében lényeges változást nem jelent, a felhasználás módjában azonban az egyház szabadabb keretek között mozoghat. A lelkészi életpályamodell, melynek része a lelkészi fizetés is, nagy kihívás egyházunk számára. Már több mint egy évtizede működtetjük a Közalapot, mely a gyülekezeteknek és az egyházban folyó missziói munkának a támogatásán kívül egy olyan alapba gyűjti a forrásokat, mely a lelkészi életpálya számára adhat némi segítséget. Ha már a témánál vagyunk, szeretném jelezni azt is, hogy az egyházközségeink számára adott a lehetőség – mely egyben kötelesség is –, hogy a szolgáló lelkészeket anyagiakban segítsék. A kommunista diktatúra ideológiája itt nagyon sokat rombolt. Sok esetben nem is tudják a gyülekezeti tagok, hogy a lelkészi fizetés a legalacsonyabb állami minimálbér közelében van.  Ezen a téren sok a teendője egyházi közösségünknek. A lelkészi szolgálat e méltatlan helyzetének pozitív irányba történő változását püspöki munkám egyik fontos feladatának látom.

A 2021-es év elején ismét megszámláltatunk, s nem mindegy hányan vallják majd magukat magyarnak, illetve reformátusnak. Többek között ez lesz az egyik legfontosabb feladat, hogy ennek vállalására ösztönözzenek. Milyen terveik vannak erre?

Az előttünk álló népszámlálásra már hónapok óta készülünk. A Zsinati Tanács létrehozott egy bizottságot, melynek az a feladata, hogy a lehető legtöbb embert tudjuk megszólítani identitásunk felvállalásának fontosságára. Egyházunk kettős küldetést valósít meg ebben a feladatban. Az egyik, hogy a reformátusok vallják meg az egyházhoz való kötődésüket, a másik pedig, hogy magyar híveink a nemzethez való tartozásukat bátran és büszkén vállalják fel.A választás és maga a tisztségbe való belépés is a járvány által sújtott helyzetben történt. Mi a tapasztalata ezzel kapcsolatosan?

Teljesen váratlanul tört rá ez a világjárvány az emberiségre. Olyan helyzetet teremtett, ami rossz hatással van az emberi életre. Talán egyetlen pozitívuma a károsanyag-kibocsátás csökkenése. Az egészségügyben, a gazdasági életben, az oktatásügyben, a családokban és szinte az élet minden területén olyan nehézségekkel kell szembenézni, melyek új kihívásként jelentek meg. Az egyházi életet nagyon megterheli ez a járvány. Az emberekben ott van a félelem és a bizonytalanság. Az istentiszteletek többszöri leállása, a közösségi élet korlátozása nagy lelki terhet ró ránk. Miközben a keresztyén hitünk azt hirdeti, közel van az Isten, és legyünk mi is közel egymáshoz, aközben a járvány a távolságtartás irányába viszi kapcsolatainkat. Jelentős szerepet kaptak az egyházi életben is a kommunikációs technológiák. Azt érzékeltem, hogy lelkészeink és gyülekezeteink mindent megtesznek azért, hogy a jelentősen beszűkített mozgáskeretek mellett is a Krisztusról szóló bizonyságtétel eljusson a gyülekezeti tagokhoz, sőt azon túl is hallható legyen. Nagyon leleményesen és az adott közösség szempontjait figyelembe vevő módon szólal meg egyházunk. Azonban egy olyan aspektust is látnunk kell, miszerint gyülekezeteink nem virtuálisak. Használjuk és egyre jobban kell használnunk a mediális felületeket az evangélium hirdetésére, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a járvány végén – melynek időpontját sajnos nem tudjuk – templomainkban, gyülekezeti termeinkben, a bibliaórákon, a gyermekfoglalkozásokon és a szolgálatunk minden területén megújuljon az élet.

Hogyan szeretné látni a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat hat év elteltével?

Az ige arra tanít bennünket, hogy a múltért hálát adjunk, a jövőt pedig Isten kezébe helyezzük. Ha tart még számunkra a kegyelem ideje, akkor bizonyos vagyok abban, hogy református népünk itt lesz, és egyházunk hirdetni fogja a kegyelem szavát. A kérdésfeltevésből azt érzem, hogy valami jövőképet kellene felvázolnom. Ahhoz hasonlítanám ezt a kérdést, mint amikor a szülőt megkérdezik, milyen gyermeket szeretne. Szerintem akkor járunk jó úton, ha úgy vagyunk az egyházunkkal, mint a gyermekekkel. Szeretnénk nekik a legjobbat, aggódunk, mikor téves útra lépnek, de mindezek mellett szeretjük őket, ahogyan csak tudjuk. Bízom abban, hogy eredményesen fog építkezni a közösségünk, de bizonyos vagyok abban, hogy hibázni is fogunk. Mindezekkel együtt szeretnünk kell az egyházunkat, hisz az Isten is szereti.

Iski Ibolya

Fotó: Krcho János