Május utolsó szombatján ismét összeverődött a lelkes csapat, hogy rálépjen a „szeretet hídjára" és eltérve a „normálistól" önként szolgálja a közösséget, tegyen valamit másokért, ezúttal pl. felújítson egy arra már erősen rászoruló járdaszakaszt. Most, mikor újra arra sétáltam, melegség töltött el, a szívemet átjárta a hála...

Hálás vagyok azokért, akik meghallották a hívó szót, és eljöttek. Hálás vagyok az együttműködésért, a megértésért. Hálás vagyok munkakedvért, a vidámságért, a kézbe illő szerszámokért, az alapanyagért. Hálás vagyok az erős karokért, az újra és újra megfeszülő izmokért. Hálás vagyok a hozzáértő mesterért. Hálás vagyok az asszonyok szeméért, ami meglátja a tennivalót, ott is, ahol „nincs". Hálás vagyok a tettekbe vitt gondoskodásért, a kéretlenül érkező ajándékokért. Hálás vagyok a lángért, az asztalra került ételért. Hálás vagyok a napsütésért, a felüdítő vízért. Hálás vagyok a türelemért, a talicskázó gyerekek kacajáért. Hálás vagyok a férfiak kitartásáért, az eltökéltségért, a kimerültség legyőzéséért. Hálás vagyok a jóleső fáradságért, a megszolgált pihenésért. Hálás vagyok a megteremtett lehetőségért. Hálás vagyok, hogy kiléphettünk önzőségünkből, és az Úr dicsőségére továbbadhattunk valamit abból a sok ajándékból, amit Tőle naponta kapunk.

Most pedig imádkozom... Uram, kérlek add, hogy legyen ez a szolgálat egy csírázásnak indult mag a szívünkben, hogy találjon termékeny talajra és fejlődhessen, áthassa életünket. Formáljon minket úgy, hogy természetessé váljon kilépni komfortzónánkból, Jézus nyomában járva, ösztönösen meglátni a segítségre szorulót, inni adni a szomjazónak, kezet nyújtani az elesettnek, vagy egy mosolyt a megtört szívűnek. Nyisd meg szívünket, hogy lássuk nem kell mindig nagy dolgokat véghezvinni, néha egy ölelés is elég annak, aki magányos, hogy észrevegyük és ne mulasszuk el megtenni, amire alkalmunk nyílik, és így világítsunk mindenkor lámpásaidként. Ámen.

Sukola Kinga, Kamocsa