Sikeres volt a kupakgyűjtési felhívás
2013. május 30., csütörtökA Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja felhívására az április 25-től május 27-ig tartó kupakgyűjtésből a református gyülekezetek és intézmények is kivették a részüket. A széleskörű összefogásnak köszönhetően közel száz zsák pet-kupak gyűlt össze.
A felhívásra az ország minden tájáról érkeztek a színesebbnél színesebb szállítmányok, hogy oda guruljanak, ahol ebből segítség lesz, egy nemesócsai Sméja család udvarára. A számukra gyűjtött kupakokat egy feldolgozó helyen adják át anyagi juttatás ellenében.
A kupakok gyűjtésével egy 11 éves Sméja Tímeát segítették mindazok, akik kivették részüket az akcióból. A kislány súlyos betegsége miatt már hosszú ideje kezelésre szorul, de két hét múlva, reménység szerint elhagyhatja a kórházat.
Ráczné Édes Jolánnak, a Diakóniai Központ megbízott igazgatójának a tájékoztatása szerint május 29-én adták át Tímea édesapjának, Sméja Tibornak az utolsó beérkező zsákokat és a pénzadományt, amelyért hálás köszönetüket fejezték ki.