Sedivy László 1870. november 11-én született Szentendrén. A morva származású Sedivy János református lelkésztanító és Baranyay Angyelika fia. Gyermekkorát Szentendrén töltötte. Alapiskoláit szülővárosában látogatta, a középiskolai tanulmányokat Kecskeméten és Vácott, a kegyesrendieknél folytatott. Teológiai tanulmányait pedig Budapesten és a Veszprém megyei Pápán végezte, majd tanítóképesítő vizsgát tett Nagykőrösön.

Hol kapott szolgálati lehetőséget tanulmányai befejezése után? Esetleg már menet közben is alkalmazták lelkészként?

Egyes források szerint már menet közben, negyedéves teológiai hallgatóként Kamocsán szolgált úgynevezett „papoló káplánként“. Kecskeméten tanári oklevelet is szerzett, ezért taníthatott. Az első lelkészképesítőjét 1894-ben tette le, a másodikat egy évvel később. Ezt követően kerül Komáromszentpéterre segédlelkésznek, majd egy évet Negyeden szolgál, ezután Diósförgepatonyban már lelkészként is működött, közben tanított is.

Hogyan került Nyitrára, ahol akkoriban sem gyülekezet, sem templom nem volt?

Igen, akkoriban még nem volt Nyitrán egyházközség, hiszen csak 1896. januárjában alakul meg, akkor is úgy, mint Nyitrai Missziói Egyház. Erről tanúskodik a gyülekezet jegyzőkönyvében található bejegyzés az alakuló közgyűlésről.

„A Krisztus urunk születése utáni 1896-ik s magyar hazánk alapításának ezredeik esztendejében január havának 19-ik napján délelőtt 11 órakor összegyűlének a Nyitra város és vidéke református vallású lakói, hogy vallási érzülettől áthatott szívük sugallatát követve tanácskozzanak afelől, vajon miképen alakíthatnák meg e városban a Kálvin János tanait követő keresztyén evangélikus református egyházat? Ezen tanácskozás menetéről felvettük ezen következőkben megszerkesztett alakuló gyűlési jegyzőkönyvet.”

Majdnem egy évig tartott az ezzel kapcsolatos szervezkedés: megalakult a presbitérium. A gyülekezet első gondnoka Dr. Ádám Endre ezredorvosra és a presbiterekre még sok feladat várt, majd azon töprengtek, hol tudnának imaházat építeni vagy kialakítani, bár akkor erre nem volt módja az akkori református közösségnek. Amikor megalakult a gyülekezet, akkor felmerült az az igény is, hogy legyen saját lelkészük, csak az jelentett gondot, hogy mégis kit hivjanak meg. Akikre gondoltak, azok azzal utasították el a felkérést, hogy nem akarnak váltani és olyan helyre menni szolgálni, ahol még templom sincs. A gyülekezet vezetése ezért a püspöki hivatalhoz fordult a lelkész biztosításának a kérésével, viszont a végzősök közül sem akart senki Nyitrára menni. Végül Sedivy Lászlóra esett a választásuk, aki akkor már Dióspatonyban szolgált. Elmentek utána meghallgatni az igehirdetését, majd ő látogatott el Nyitrára megnézni a leendő helyét, végül elfogadta a meghívást. Azonban nem tudott olyan könnyen elmenni az addigi szolgálati helyéről. A gyülekezet ugyanis csak azzal a feltétellel engedte el, ha az esperes talált helyette más lelkészt. Végül mégis sikerülhetett valakit találniuk, mert 1897. januárjában Sedivy László megérkezik Nyitrára, február 14-én pedig már be is iktatták a szolgálatába. Ekkorra már elkészült az imaház is.

Ennek az építkezésben ő is részt vett, vagy a gyülekezet tagjai korábban elkezdték a munkálatokat, hiszen nagyon rövid idő telt el a meghívásától a beiktatásáig?

A gyülekezet már úgy várta a jövendő lelkészét, hogy közben készült az imaház is, illetve előtte valamilyen lakhatóságot is biztosítottak a számára. Nyitrán viszont ebben az időben épült a zsinagóga is. Acsay Lajos korabeli gondnok följegyzéseire hagyatkozva így ír visszaemlékezéseiben: Sedivy szeretettel jött Nyitrára, viszont beiktatása után rögtön arra vágyakozott, hogy templomban prédikálhasson.

De hamarosan tisztába jött a gyülekezet anyagi helyzetével és ezért néhány hónap fizetetlen szabadságot kért. Gyűjtőtarisznyáját nyakába akasztva bejárta az egész Felvidéket, főleg a hozzá tartozó vidéket, ahol azokat a helyeket kereste fel, amelyekről úgy gondolta, hogy ott reformátusok élnek: Aranyosmarótot, Illavát, Nagyszombatot, illetve annak a környékét. Így került kapcsolatba velük, s ahol talált néhány reformátust, ott kis szórványgyülekezeteket alakított ki.

Szolgált ezeken a Nyitrától távolabbi településeken is? Sőt, börtönlelkész is volt, illetve a börtönbe is bejárt szolgálni.

Nyitrán missziói gyülekezet alakult meg elég nagy vonzáskörzettel, így Sedivy bejárta azokat a településeket, ahol reformátusok éltek. Acsay Lajos – a nyitrai gyülekezet akkori gondnoka – feljegyzése szerint, azokat a helyeket is rendszeresen felkereste, ahol csak 1-2 lelket talált, viszont az ottani reformátusok sóvárgogtak az evangélium után. Így jöttek létre a diaszpóra gyülekezetek. Mivel eljutott Illavára és Lipótvárra is, nagy a valószínűsége annak is, hogy látogatást tett a börtönben, hiszen tudott magyarul, szlovákul és németül, vagyis a nyelvi nehézségek nem jelentettek számára akadályt.

Említette azt, hogy templomban szeretett volna szolgálni, de mikor kezdődött el az építkezése és mikorra készült el?

1897-ben született meg benne a vágy a templomban való szolgálatra. Folyamatosan gyűlt a pénz a templom építésére, de előtte telket kellett vásárolni.  Végül 1911-re készült el és március 12-én szentelték fel a gyülekezet nagyon szerényen berendezett templomát.

Az önálló szlovák állam kikiáltása után, 1938-ban is aktív szervezője volt a határon túl maradt szlovákiai református gyülekezeteknek. Valószínűleg ennek tudható, hogy a II. világháború ideje alatt több éven át titokban rendőri megfigyelés alatt állt. Mi volt ennek az oka?

A Nemzeti Emlékezet Intézete ezzel kapcsolatban rendelkezik egy ötvennégy oldalas iratgyűjteménnyel. Nem mondhatjuk, hogy jegyzőkönyv, mert 1939-től 1943-ig terjedő időszakról vannak különböző feljegyzések Sedivyvel kapcsolatban. Ebben az aktában található néhány lap, amelyből arra lehet következtetni, hogy 1939 nyarán valaki feljelentette Sedivyt azzal, hogy Nyitrán államellenes tevékenységet végez. A följegyzésekből, illetve a hivatalos levelezésekből kiderült, a feljelentés alapja a magyar himnusz meghallgatása a rádióban, ezért annak rendje és módja szerint a rádióját elkobozták, Sedivyt pedig megfigyelés alá vonták. Akkoriban ugyanis államellenes tevékenységnek minősült a magyar himnusz hallgatása.

A fennmaradt iratok között található Sedivy László kézzel írt 1939. szeptember 4-ei keltezésű szlovák nyelvű levele is, miszerint eleget téve az 1158/39 számú felszólításnak, 24 órán belül beszolgáltatta a rádiókészüléket, holott tudja, hogy ő, mint tulajdonos személyesen semmit nem követett el. A rádió használatával soha nem élt vissza, tehát törvénysértést nem követett el. Amennyiben a csendőrségre panasz érkezett, csakis olyan eset miatt lehetett, ami akkor történt, mikor ő nem tartózkodott odahaza. Az egyik ilyen eset akkor történhetett, amikor a rokonai nem kapcsolták ki a rádiókészüléket az adást követően, és felhangzott a magyar himnusz, s ezt a nyitva felejtett szobaajtón át meghallották az ebédidőjüket töltő munkások, aki aznap a szőlőben dolgoztak.

A másik eset akkor történhetett, amikor a lelkész 80 éves anyósa egyik vasárnap istentiszteletet hallgatott a rádióban, és a himnusz elhangzása előtt nem kapcsolta ki a rádiót. Sedivy ekkor a városban tartott istentiszteletet. Majd bocsánatot kér és a hivatalos szervek elnézését kérve szeretné, ha az ellene folytatott eljárást beszüntetnék, és visszakaphatnák a rádiókészüléket azzal az ígérettel, hogy a jövőben legnagyobb gonddal ügyel arra, hogy a fentiekhez hasonló esetek ne történjenek meg. A rádiókészülék elkobzása ügyében a lelkész felesége is írt egy levelet a nyitrai elöljáróságra, miszerint nekik fontos a készülék, és vegyék figyelembe azt a tényt is, hogy férje az első felszólításra, önként adta le a rádiókészüléket augusztus 31-én. Hosszabb tortúra után végül 1940 januárjában visszaszolgáltatták a készüléket, Sedivy megfigyelését azonban nem vonták vissza.

1942-ben zsidókat keresztelt meg és bujtatott el, hogy megmentse őket a biztos haláltól. Tömegesen jöttek hozzá ilyen kéréssel, vagy egyénileg keresték fel őt? Mit lehet erről tudni?

A zsidók megkeresztelésre több helyet találunk utalást, a már említett Acsay Lajos feljegyzéseiben, de a nyitrai gyülekezet anyakönyvében is vannak erre utaló adatok, illetve a kihallgatási jegyzőkönyvekből, a hivatalos levelezésekből is következtethetünk erre a tevékenységre. 1938-ban, amikor a zsidó lakosság érezte, hogy baj lehet, ekkor kezdődtek meg a keresztelkedések. Ebben az évben még csak két bejegyzést találunk, de 1939-ben már tizenhetet és ugyanennyit egy évvel később is, 1940-ben pedig huszonhármat, összesen ötvenkilenc személyt keresztelt meg. 

1942 elején kapott szárnyra az a hír, hogy aki március végéig kereszténnyé lesz, az mentesül minden zsidóságot érintő előírás alól. Ekkor már tömegesen keresték fel a református parókiákat, s jutottak el többek között Sedivy Lászlóhoz is. De számos bejegyzés utal arra, hogy a zsidók mindenhová mentek, például a katolikus plébániára is, ahol találtak némi reményt arra, hogy megkereszteljék őket.

Viszont nagy a valószínűsége annak, hogy elsősorban azért fordultak a református lelkészekhez, hogy reformátusokká válhassanak, mivel itt könnyebb volt a hitoktatásban részt venni, illetve rövidebb ideig tartott a felkészítés a keresztségre, míg a katolikus egyház ragaszkodott a keresztelést megelőző hosszú ideig tartó oktatáshoz vagy folyamathoz.

Sedivyt is felkeresték áttérési szándékkal a zsidók. A keresztelésre a templomban került sor, ahová a lelkész magával vitte a gondnokot is, hogy a nála lévő gyertyával biztosítsa a fényt a kereszteléskor, mivel a templomban nem volt villany és az aktusra este került sor. A keresztség tényét a lelkész azonnal be is jegyezte az anyakönybe. Acsay leírása szerint: „Jöttek a síró-rívó asszonyok, akik könyörögtek, hogy keresztelje meg őket.“ Valószínűleg azért este került sor a keresztelésre, mert nem szerette volna, ha többen is felfigyelnek a templom körüli mozgolódásra, másrészt pedig – és ez volt a fő indok – napközben a zsidók az utcán nem is mutakozhattak.

Ami még nagyon érdekes, hogy ebben az iratcsomóban található két újságkivágás. Az egyik a Grenzbotéból, a Szlovákiában élő németek újságából /a Német Párt hivatalos orgánuma/, a másik pedig a Gárdistából, az első Szlovák Köztársaság fasiszta félkatonai szervezetének, a Hlinka-gárdának hivatalos, nagyon népszerű lapjából származott.

A Grenzbote, Sedivy letartóztatása előtt – 10-11 nappal korábban – jelent meg, amelyben felrója a lelkésznek, mintegy megszellőztetve, hogy gazdag zsidókat keresztel meg és valószínűleg mindezt nyerészkedés céljából teszi. 1942. augusztus 27. sorsforduló Sedivy életében. Délután negyed kettő tájban egy telefonhívás érkezett a nyitrai csendőrparancsnokságra azzal, hogy azonnal tartóztassák le Sedivy László református lelkészt, mert zsidókat keresztel, amelyre nincsen joga.

Egy ceruzával írt följegyzés szerint 13.20-kor kiadta a csendőrparancsnok a napi parancsot, hogy tartóztassák le, és az első transzporttal szállítsák Illavára Sedivy László lelkészt. Következő feljegyzést ugyanezen a lapon már géppel írták, mely szerint 15.45-kor behozták Sedivyt és az első vonattal Illavára szállítják a táborba, ami valószínűleg gyűjtőtábor lehetett. Tulajdonképpen az iratokból arra következtetünk, hogy vizsgálati fogságban tartották néhány napig, majd Pozsonyba szállították kihallgatásra.

Voltak-e olyanok, akik megpróbálták őt lebeszélni arról, hogy zsidókat kereszteljen meg, vagy inkább támogatókra talált a lelkésztársak között?

Erre utaló feljegyzések nincsenek, viszont, hogyha megnézzük a korabeli anyakönyvi bejegyzéseket, akkor számos más gyülekezetben is találunk erre utaló nyomot, hogy azok a lelkészek, akik csak tehették, szívesen eleget tettek a kérésnek. Sedivy, amikor úgy döntött, megkereszteli a hozzá forduló zsidókat, előtte fölkereste a nyitrai csendőrparancsnokságot, illetve a járási hivatalt és megkérdezte, megkeresztelheti-e a zsidókat. Kérésére azzal válaszoltak, hogy ha az egyház törvényei nem ellenkeznek ezzel, akkor részükről ennek semmi akadálya. Ugyanakkor figyelmeztették arra, csak azokat keresztelheti meg, akik hoznak egy nyilatkozatot az illetékes járási hivataltól, hogy a zsidó vallásból hivatalosan is kiléptek.

Voltak ilyen igazolások?

Az anyakönyvben minden személy megkeresztelésénél ott találjuk ezeket az igazolásokat, pontosabban azok iktatói számát.

Hány zsidót keresztelt meg és lehet-e tudni, hogy mi lett a sorsuk? Sikerült-e őket megmenten?

A Gárdista című folyóirat 1942 augusztus 27-én megjelent számában arról ír, mely szerint Sedivy mintegy 717 zsidót keresztelt meg. Nem tudom honnét vették ezt az adatot, ugyanis ő a jegyzőkönyvben lényegesen kevesebb számot mond ezzel a kapcsolatban, illetve ez még akkor se jönne össze, hogyha azt összevetjük az anyakönyben található adatokkal.

A Gárdista folyóirat ugyanakkor azzal is vádolja Sedivyt, hogy szeretné elmagyarosítani Nyitrát. Ezt a feltételezésüket azzal magyarázták, hogy a megkeresztelt zsidók azonnal magyar reformátusokká válnak, s így növekszik Nyitra magyar lakossága. Sedivy kihallgatási jegyzőkönyvében 217 keresztelés szerepel. Először hetven személyt említ, akiket 1939 és 1941 között keresztelt meg. A tömeges keresztelésekre 1942-es év elején, de főleg márciusban került sor. 

A következő vád az volt ellene, hogy nyerészkedésből keresztelte meg a zsidókat, nem pedig az ő megmentésük céljából, ugyanis jelentősen meggyarapodott a gyülekezet vagyona. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Sedivy 20 koronát fogadott el egy zsidó megkereszteléséért, 20 koronát pedig az adminisztrációért. Minden hozzá jövőnek elmondta, hogy a nyitrai gyülekezet szegény és ha tehetik, akkor anyagilag is támogassák valamilyen összeggel. Mintegy kilencezer korona adomány gyűlt össze, amely összeget a gondnok a gyülekezet számláján helyezte el. Ez abban az időben valószínűleg jelentős összeg lehetett.

A jegyzőkönyvi feljegyzésekből később kiderül, hogy a zsidók megkereszteléséért Sedivy mintegy 90 ezer koronát kapott, ebből ötvenezret bankban helyeztek el, húszezret magánál hagyott. Hatezer koronáért harmóniumot vett, ötezerért harangot a templom tornyába, a maradék kilencezer koronát egyházi célokra használta fel. Fel sem merült benne az, hogy ezzel sértené a közvéleményt,  hiszen római katolikus plébános is ugyanúgy keresztelt meg zsidókat, mint ő.

A többi lelkészt nem tartóztatták le a zsidók megkeresztelése miatt?

Valószínűleg, hogy a zólyomi lelkésszel is hasonló eset történhetett. A Gárdista újság cikkje ugyanis megemlíti, hogy Sedivyből is mártírt akarnak csinálni, s írásukkal szeretnék meggátolni, hogy a Puskás nevű lelkészhez hasonlóan, aki Zólyomban szintén zsidókat keresztelt, a mártír címmel illessék.

Amikor vizsgálati fogságba helyezték Sedivy Lászlót, máshol is szolgált? Egyes bejegyzések szerint ugyanis Pozsonyban is keresztelt zsidókat.

Hivatalosan Nyitrán volt lelkész, illetve a hozzá tartozó gyülekezeteket szolgálta be, de rövid ideig Pozsonyban is szolgált, illetve helyettesítette az ottani lelkészt, Szabó Bélát, aki a Magas-Tátrában gyógykezeltette a tüdőbaját. Itt ötven zsidót keresztelt meg. A vallomásából azonban nem derül ki, hogy ennek tényét a pozsonyi vagy a nyitrai anyakönyvbe jegyezte-e fel.

Mit lehet tudni a megkeresztelt zsidók sorsáról?

Nem sokat. Eleinte bizonyára figyelembe vették, hogy a zsidók áttértek a keresztyén hitre, azonban ahogyan haladunk az időben, egyre jobban kezdték figyelmen kívül hagyni ezt a tényt. A nyitraivánkai levéltár feljegyzései szerint kérték a lelkészektől a megkeresztelt zsidók listáját, mivel kivétel nélkül deportálni kell a zsidókat, függetlenül attól, hogy áttértek-e a keresztyén hitre vagy sem. Az ott talált névsort érdemes lenne összehasonlítani a nyitrai gyülekezet anyakönyvében lévő jegyzékkel, hogy kik azok, akiket a megkereszteltek közül mégis deportáltak. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Sedivy a zsidókat emberbaráti szeretetből keresztelte meg, nem pedig nyerészkedés céljából, de mindenféle adományt elfogadott ennek érdekében.

Említettük azt, hogy Sedivyt vizsgálati fogságba helyezték, holott akkor már túl volt a hetvenedik életévén is. A felesége egy alkalommal meglátogatta Illaván, majd a miniszterelnököt külön levélben kérte arra, hogy járjon közbe férje szabadonbocsátásáért. Sikerrel járt az igyekezete?

1942. augusztus 27-én szállították el Sedivyt Illavára, itt megmotozták, jegyzőkönyezték a nála talált személyes tárgyakat. A következő feljegyzés vele kapcsolatban már szeptember 2-ról való, mely szerint Pozsonyba szállították kihallgatásra. Jegyzőkönyv is készült a szeptember 15-ei kihallgatásról, majd van egy kézzel írt jegyzőkönyv is két nappal későbbről, amikor a zsidók jegyzékét firtatták. Arra voltak kiváncsiak, kiket keresztelt meg,  hányan voltak, hol van erről a hivatalos jegyzék. Ez azért érdekes, mert a korábbi kihallgatásán ő maga mondta el, hogy a megkeresztelt zsidókról jegyzéket készített, amelyet átadott a járási hivatalból kiérkezett ellenőröknek, belelértve az engedélyeket is, amelyekkel a zsidók igazolták az egyházukból való kilépésüket. A hatóság azonban vallomásának ezt a részét kétségbe vonta, illetve elutasította, hogy létezett ilyen rendelkezés. Elég nagy itt az ellentmondást, hogy valójában törvényt szegett-e vagy sem.

A felesége /a második, miután az elsőtől elvált/ szeretette volna őt tmeglátogatni, de erre csak a kihallgatás után került sor, miután  – a feljegyzések alapján – visszavitték őt Ilavára szeptember 21-én. A felesége október 10-én látogathatta meg őt. Látogatásáról egy könyörgő levél tanúskodik az ott tapasztaltakról. A felesége a miniszterelnöknek címzett levelében kérte, hogy járjon közbe férje szabadon bocsátásának érdekében.

Erre már a látogatása után került sor?

Igen, mert október 11-ei keltezéssel íródott a levele a miniszterelnöknek. A nyitrai járásparancsnokságra egy másikat küldött, de írt az pozsonyi állambiztonsági szerveknek is, amelyben arra appellált, hogy a férje nagyon rossz egészségi állapotban van, idős.  72 éves, erős testalkata már a múlté, fizikailag gyenge. Állandóan vérzik az orra. Valószínűleg a férjének szemproblémái is lehettek, mert félig vakként említette leveleiben.  A hivatalos szervek a leveleivel nem foglalkoztak, viszont a miniszterelnök felülvizsgálhatta a felesége levelét, mert november 20-án utasítja az illavai börtön parancsnokságát Sedivy szabadon bocsátásáért. Egy megmaradt feljegyzés szerint Sedivyt november 25-én szabadlábra helyezték. Saját kézzel aláírt becsületbeli nyilatkozata alapján semmilyen politikai összejövetelen nem vesz részt, politikai előadásokra sem jár el és ő sem fog ilyen jellegű cikkeket publikálni, sem beszédet nem fog tartani az aktuális politikai helyzetről.

Eleget tettek a miniszter utasításának vagy maradt továbbra is vizsgálati fogságban annak ellenére, hogy aláírta a nyilatkozatát?

Ez az egy becsületbeli nyilatkozat maradt meg arról, hogy milyen feltételekkel bocsátják őt szabadon. De van egy ellentmondásos tény is, mely szerint a felesége, Sedivy Jolán még december 15-én is ír egy levelet a miniszterelnöknek, melyben tájékoztatást kér arról, hogy mi van a férjével. A miniszterelnök erre reagálva felszólítja a pozsonyi állambiztonsági hatósági szerveket és az illavai börtön vezetését, hogy azonnal adjanak hírt Sedivy László lelkipásztorról, mivel a felesége kérvényezi a szabadon bocsátását, illetve könyörög a szabadon bocsátásáért. A miniszterelnöki utasításra piros tollal jegyezték fel, hogy nem tehetnek eleget Sedivy Jolán kérésének, mivel férjét, a református lelkészt 1942. november 25-én szabadon bocsátották. Ezt a tényt azonban  csak 1943 januárjában közlik a feleségével.

Mi lett Sedivy Lászlóval november 25-e után? Maradt vizsgálati fogságban vagy elengedték, de nem ment haza, s ezért nem tudott erről a felesége?

Valószínűleg nem érkezett meg a feleségéhez, illetve nem hozzá ment. Acsay László gondnok, aki minden nap feljegyzést készített arról, mi történt a nyitrai anyaegyházközségben, illetve a hozzá tartozó szórványban, s az ő bejegyzésében ott szerepel, hogy a nevezett napon hazaengedték a lelkészüket. A felesége Selmecbányáról írta a leveleit, Sedivy pedig Nyitrára ment a szabadulása után. De, hogy miért nem találkoztak és kereste fel a feleségét, ez nem derül ki a dokumentumokból. A gondnok csak tényként írja le, hogy szabadon bocsátották Sedivy Lászlót, annak körülményeit nem ecseteli. Egy későbbi feljegyzés szerint márciusban tette meg a lelkészük a legnagyobb és utolsó utazó körútját. Az akkori püspük őt egyébként kilométerfalónak is becézte, mert sokat utazott, lovaskocsin, vonaton, bérkocsin, s ha kellett, akkor rengeteget gyalogolt. Ilyen eszközök igénybevételével indult el az istentiszteleteket megtartani és kiosztani az úrvacsorát. A börtönben töltött időszaka után azonban sem szellemileg, sem fizikailag nem volt már a régi. Az ott eltöltött szűk három hónap teljesen kikezdte az egészségét és a szellemi frissességét.

Acsay Lajos a visszaemlékezéseit 1957. július 30-án írta meg, kidomborítva benne Sedivy mártiromságát, valamint az utazó lelkészi státuszt is. Részletesen ecseteli, hogy 1944 pünkösdjén milyen nagy körutat tett meg, viszont 1944. június 20-án már arról tett bejegyzést, hogy nagyon legyengülve, tüdőgyulladásban hunyt el.

A nyitrai köztemetőben van eltemetve. 1991-ben sírkövéről a magyar feliratú emléktáblát (A jó pásztor életét adja a juhokért) eltüntették.

A sírköve teljes szövege: A jó pásztor életét adja a juhokért SEDIVY LÁSZLÓ a nyitrai református egyház megalapítója szül. 1870 megh. 1944.

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró nemcsak nekem pedig, hanem mindazoknak is, kik vágyva várják az ő megjelenését.“ 2 Tim 4, 7-8 vers.

2012. augusztus 3-én Raul Wallenberg születésének centenáriumán az emberséges magatartásáért, az üldözött zsidó származású honfitársainak védel[1]mezéséért, mentéséért posztumusz Helytállásért oklevelet kapott, melyet, élő rokona nem lévén a nyitrai református lelkipásztor, Ficzere Tamás vett át, és azóta is a nyitrai református templomban emlékezteti az ott lévőket egykori zsidómentő, hitvalló lelkészükre Sedivy Lászlóra.

Iski Ibolya

Fotó: Iski Ibolya, Fitzere Tamás, archív