Öröm és hálaadás Királyhelmecen

2022. november 01., kedd

A Királyhelmeci Református Egyházközségben, a lelkészválasztás folyamatának lezárásaként 2022. október 2-án ünnepi istentisztelet keretében iktatták be Molnár Éva lelkésznőt. A gyülekezetben hitvestársa mellett tizenhét éve szolgáló lelkipásztor megválasztásáról és beiktatásáról Molnár Elemérnek, a gyülekezet korábbi lelkészének nyugdíjba vonulása után döntött a presbitérium, s így a gyülekezet mindkét lelkészi állása újra be lett töltve.

Október első vasárnapján a királyhelmeci templomba érkező vendégsereget Molnár István lelkipásztor köszöntötte és imádságában adott hálát Isten gondviselő szeretetéért, egyházáról, gyülekezeteiről el nem feledkező Úr azon jóindulatáért, amely a jeles napon is nyilvánvalóvá vált.

Az ünnepi istentiszteleten Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a Jn 5,24 és az ApCsel 26,18 alapján szólt arról, hogy Isten igéjének megszólalásához szükség van igehirdetőkre, akik bizonyosan csak akkor tudják hirdetni Isten igéjét, ha maguk is hallgatói annak, ha szívük, lelkük nyitott fölfelé, a mennyek magasságába, s maguk is megküzdenek az ige üzenetével, abban élnek, az ige szavában forgolódnak.

Géresi Róbert püspök igehirdetése

Személyes hangvételű gondolatmenetében elmondta, hogy a közeli Kisgéresből származóként és egykor Királyhelmecen is tanulóként mindig jó hazajönni, ebbe a szerető közösségbe, és jó olyan híreket meghallani, amelyek örvendezésre adnak okot. Mint mondta, vannak szemmel látható eredmények, de fontosabb, hogy a szemmel látható eredményeken túl legyenek hittel látható eredmények, amikor az emberi életek Krisztushoz fordulnak és Istentől kérnek segítséget.

„A mi hitünknek, reménységünknek a lényege, központja, a magja az, hogy az emberi életeket Istenhez vezessük. Ehhez kapjuk meg a Szentlélek ajándékát. A Krisztus által eljött üdvösség hirdetésénél nincs szebb, de aki komolyan veszi, annak nincs nehezebb feladata az életben, mint hogy hirdessük azt, amit mi magunk is megéltünk és megtapasztaltunk, hogy Istennek kegyelme és szeretete velünk van, áld és megszentel, vezet és üdvösségre visz mindenkit, aki benne hisz és benne reménykedik. Ez ünnepi órában ezt szeretném mindannyiunk szívére helyezni: A mi életünk hirdesse a Krisztusban eljött szabadító kegyelmet, mert ez a mi elsőrendű elhívásunk ebben a földi jelenvalóságban” – zárta igehirdetését az egyház első embere.

Molnár Éva lelkipásztort beiktatja Kendi Csaba esperes

Ezt követően Kendi Csaba, a Zempléni Református Egyházmegye esperese, utalva középiskolai ismeretségükre, kedves szavakkal szólt a beiktatandó lelkésznőhöz, majd a Lk 24,13-15 alapján fogalmazta meg üzenetét a lelkésznő és az őt megválasztó gyülekezetek felé. Hitbeli érettségre volt szükség az egyházközség azon döntéséhez, hogy az üresedésben lévő lelkipásztori állást is betöltsék. Meglátni és felmérni, hogy a gyülekezetekben sok a teendő és szükséges, hogy mindkét lelkipásztoruk érezze a bizalmat és megerősítést – fogalmazott az esperes.

Az emmausi tanítványok történetére utalva elmondta, hogy a húsvét után hazainduló tanítványok nehéz helyzetben, leterhelve voltak. Belülről egy terhes, szomorú, keserű időszakot éltek át, de mindeközben a legnagyobb ajándékban és áldásban volt részük: melléjük szegődött Jézus. Ő a mi nehéz helyzeteinkben is mellénk szegődik, mert emberré lett, mert megváltott. A mellénk szegődött Jézus Krisztus felismerése kell, hogy bíztasson bennünket is a mindennapi úton, a végzett szolgálatban, a tovább lépésben – adta át üzenetét a bizonyságtevő.

A templom kulcsának és a gyülekezet pecsétjének átadása

Ezt követően a beiktatás szimbolikus jeleként az esperes átadta a templom kulcsát és a gyülekezet pecsétjét a beiktatott lelkipásztornak és  megáldotta őt. A királyhelmeci gyülekezet új palásttal ajándékozta meg a beiktatott lelkipásztort, amit az egyházközség gondnokai adtak át. Az istentiszteletet Majer Rebeka szavalata és az ifjak éneke tette ünnepélyesebbé, akik ilyen módon kedveskedtek és kértek áldást a lelkésznőre.

A beiktatott lelkipásztor ünnepi igehirdetésében az 1Thessz 5,16-18 alapján hirdette Isten üzenetét, kiemelve, hogy az ige az élő hitű embert, az élő hitű gyülekezet jellemzőit írja le, amit mindenkor az öröm, az imádság és a meg nem szűnő hálaadás kell jellemezzen. Ez a mai örömünnep erőforrássá tud-e válni az elkövetkezendő időre? – tette fel a kérdést az igehirdető, mert mint mondta, nem csak ezen az ünnepnapon kell megteljen a szív örömmel, hanem életünk minden napján, ami a világ számára lehetetlennek tűnik, főleg egy olyan időben, időszakban, amilyet jövendölnek most a számunkra.

Az igazi keresztyén öröm azonban nem a körülményekből, hanem az Úr Jézus Krisztusból táplálkozik. Ehhez azonban elengedhetetlen a szüntelen imádság, ami nem csupán a kérések megfogalmazása, hanem szüntelen kapcsolat az Istennel, aminek folytán megtapasztalható az ige valósága, miszerint „mindenre van erőm a Krisztusban”.

Molnár Éva lelkipásztor szószékfoglaló igehirdetése

Az igehirdető utalva az eddig megtett közös útra, az imádság erejének megtapasztalását emelte ki, amelyből oly sok áldás fakadt a gyülekezetben és az emberi életekben. Az öröm és imádság mellett a hálaadás is ott kell legyen a keresztyén egyén és közösség életében. Akkor járunk el helyesen, ha minden élethelyzetben hálát tudunk adni az Istennek, ezzel is megvallva, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van.

Hálát kell adni azért, amit az elmúlt években megengedett nekünk az Isten, de hálát kell adni az előttünk álló évekért, az elkészített feladatokért és az elkészített áldásokért is. Hálát azért, hogy találkozhattunk, hogy most jó körbe nézni, szeretetteljes tekintetekkel találkozni, együtt énekelni, fohászkodni, jó Krisztushoz tartozni, hogy itt, keleten jó reformátusnak lenni, hogy nekünk Krisztus a jövő és együtt követjük őt – tett bizonyságot a beiktatott lelkipásztor.

Molnár Elemér ny. lelkipásztor köszöntése

Az ünnepi istentisztelet a köszöntésekkel folytatódott, amelyek sorában elsőként a jelenlévő lelkipásztorok köszöntötték és igével áldották meg a beiktatottat. A lelkészek áldáskívánását Vaszily József, királyhelmeci görög katolikus esperes zárta, aki gyülekezete szeretetteljes köszöntését is tolmácsolta.

Az örvendező gyülekezetet megtisztelte jelenlétével Porubán Ferenc főgondnok, aki a lelkipásztorokat követően, az egyetemes egyház elnökségének és Zsinati Tanácsának nevében mondta el köszöntését és kérte az Úr Isten áldását a beiktatott lelkipásztor szolgálatára.

Szentpétery István és Szimkó Géza köszöntése

Ezt követően a királyhelmeci gyülekezet két gondnoka, Szentpétery István és Szimkó Géza kedves szavakkal, a presbiterek pedig egy-egy szál virággal köszöntötték lelkésznőjüket. A pólyáni leányegyházközség gondnoka és presbitere is szívhez szóló szavaival biztosította a lelkésznőt a kicsiny gyülekezet szeretetéről és ragaszkodásukról.

A köszöntések sorát Pataky Károly Királyhelmec polgármestere folytatta, majd Jakab Krisztina, az Édenkert Bölcsőde és Óvoda megbízott igazgatónője versbe szedett áldáskéréssel zárta. A királyhelmeci anyaegyházközségben és a hozzá tartozó pólyáni leányegyházközségben és szolnocskai szórványgyülekezetben is szolgáló lelkésznő megköszönte az áldásmondásokat és a köszöntésekben megfogalmazott kedves szavakat.

A pólyáni gyülekezet köszöntése

Zárszavában a kisvárdai testvérgyülekezet lelkészeinek köszöntése mellett külön megköszönte az egyházmegye területén élő nyugalmazott lelkipásztoroknak, hogy elfogadták a gyülekezet meghívását, s egyben abból fakadó örömének és hálájának is hangot adott, hogy szolgálatba kerülésekor még közösen munkálkodhatott e lelkészekkel is, akiktől nem csak tanulni lehetett, de akik mindenkor bíztatták, bátorították a fiatal, teológiáról éppen csak kikerült lelkészeket.

Az ünnepi istentiszteletet követően a templomból kisereglő gyülekezet tagjai látható módon megörültek egymásnak, vidám szívvel köszöntötték egymást, s a templom falain kívül, a terített asztalok mellett is megélték, hogy jó együtt lenni, közösen hálát adni, örülni és ünnepelni.

A lelkészbeiktatáson résztvevő szolgatársak

Molnár István

Fotó: Tomojka Tünde

események továbbiak →