Nyílászárók cseréje a csicsói parókián és új ajtó a gyülekezeti házon

2017. június 06., kedd

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ötezer eurós támogatásának köszönhetően valósulhatott meg az évek óta tervezett nyílászárók cseréje, tovább csökkentve a működési költségeket. Az így megspórolt összeget a gyülekezet a missziói tevékenységére fordítják.

A csicsói református egyházközség parókiája 1964-1966 között épült, a nagy csallóközi árvíz idején, amikor a Duna Csicsónál gátat szakított és rengeteg házat tarolt le. Az épülő parókia és a gyülekezeti terem annak köszönhette épségben maradását, hogy a község egyik legmagasabb pontjára építették. Már akkor két külön épületben lett elhelyezve a parókia, valamint a gyülekezeti terem irodával.

Az épületeken a gyülekezet az elmúlt évtizedek alatt mindig végzett - adott problémát orvoslandó – javításokat. A legutóbbi ilyen nagy felújítás a parókián 2008-ban, a gyülekezeti termen 2010-ben volt. A két épületet szigetelték, külsőleg újrafestették és új cseréptetőt kaptak. A gyülekezeti termen a legutóbbi javításokkal párhuzamosan kicserélték az ablakokat is, a parókián ez  anyagi források hiányában elmaradt.

A gyülekezet presbitériuma évek óta tervezte /a tetőcsere megvalósulása óta, 2008-tól/, hogy a parókia nyílászáróit lecseréli, hiszen azok még az eredetileg beépített ajtók és ablakok voltak, meglehetősen elavult állapotban, még a rendszeres átfestések és szakszerű kezelések ellenére is. Az évek alatt több tervezett kivitelező is készített árajánlatot, s az egyházközség várta a kedvező lehetőséget, amíg vagy össze tudnak annyi pénzt gyűjteni, ami a nyílászárók cseréjéhez szükséges, vagy sikerül olyan támogatást szerezni, amiből ez megvalósulhat, esetlegesen a kettő kombinációja révén valósulhatnak meg a munkálatok.

A tavalyi évben /2016/ az Emberi Erőforrások Minisztériumának az egyházmegyéknek szánt támogatási keretéből a csicsói egyházközség is részesült. Ötezer eurót kapott a nyílászárók cseréjére, amihez a gyülekezet hozzátéve a szükséges önrészt, nekikezdhetett a munkák kivitelezési folyamatának. Ebből a támogatásból sikerült a parókia bejárati ajtaját és mind a hét ablakát kicserélnie, sőt, ezen felül  futotta arra is, hogy a volt református iskola régi bejárati ajtaját új váltsa fel.

A régi ajtók és ablakok helyére alig pár nap leforgása alatt, 2016. márciusának végén új faablakok kerültek, szúnyoghálókkal és belső reluxákkal, árnyékolókkal kiegészítve, nagyban hozzájárulva így a lelkészlakás komfortjának emeléséhez és a rezsiköltségek csökkentéséhez is.

„A gyülekezet hálás szívvel mond köszönetet mindazoknak, akik lehetővé tették e felújítási munkálatok elvégzését. A tavalyi ablakcserékkel közel egy időben a gyülekezet önerőből, mintegy 10 ezer eurós összköltséggel kicserélte a parókia teljes vízvezetékét és csatorna-vezetékét, s teljesen felújította a parókia fürdőszobáját is, az idén pedig - ugyancsak az egyházközségek megerősödésére szánt támogatás felhasználásával - a volt református iskola teljes külső felújítását végzi, és itt is sor kerül majd az összes nyílászáró cseréjére is“ – tájékoztatta a Reformata honlapot Lévai Attila lelkipásztor.

A gyülekezetnek a hagyományos értelemben vett bevételi forrásain kívül /egyházfenntartói járulék, adományok, persely/ a mintegy 13 ha szántóföldje utáni bérleti díjból származik még bevétele.

Csicsó korábban a Komáromi egyházmegyéhez tartozott.  Anyaegyházközség volt, leányegyházközségként hozzá tartozott Kiscsicsó, Erecs és Kécs. Első ismert lelkipásztora Szűcs János /1650/.

Jelenleg anyaegyházközség, Kolozsnéma leányegyházközséggel és Komáromfüss szórvánnyal.

A 2011-es népszámlálási adatok szerint Csicsón 471 református él. Az egyházközség 434 személyt jegyez. A választók névjegyzékében 156 főt tartanak nyilván. A gyülekezet lelkipásztora 2000. júniusa óta Lévai Attila.

Reformata, II

események továbbiak →