Mikor érlelődött meg Önben az a gondolat, hogy jelentkezzen a pályázatra? Kihívásként nézett erre a lehetőségre vagy inkább kényszermegoldásként?

Kényszermegoldás vagy lehetőség? Talán nem is tőlem kellene megkérdezni, hanem az igazgatótanácstól. Én úgy látom, hogy egy kicsit mindkettő, ha a saját szemszögömből nézem. Ugyanis én nagyon jól éreztem magam diakóniai lelkészként, kicsit kezdtem már beletanulni mit kellene tenni. Jól haladnak azok a programok, amelyeknek a kitalálásából és szervezéséből az elmúlt hét évben kivettem a részem. Amikor Demeter Ibos Henrietta bejelentette, hogy tovább már nem kíván ezen a poszton szolgálni, elgondolkodtam a lehetőségen. Nem szerettem volna ugyanis, ha mindaz, amit évek során felépítettünk, elvesszen, hanem legyen folytatása annak, amit együtt kezdtünk el.

Ez volt a fő motivációja annak, hogy megpályázzam az igazgatói posztot, amit teljesen komolyan gondoltam. Most, hogy igazgató lettem, így a korábbi munkatársaimnak a felettese lettem. Számomra fontos volt az is, hogy azokat az elképzeléseket, amelyeket a pályázatomban megfogalmaztam velük is megosszam. Örülök annak, hogy élvezhetem a munkatársaim bizalmát és támogatását, ami számomra nagyon fontos. Hálás vagyok azért, hogy ilyen emberek vesznek körül.

Milyen cél elérését fogalmazta meg a szeretetszolgálattal kapcsolatban?

A célokat három részre lehet osztani: rövid, közép- és hosszútávú. Rövidtávú célként fogalmaztam meg, hogy a Diakónia Központ jelenlegi struktúráját, a három irodát és a védett műhelyek helyzetét stabilizáljuk, megtartsuk, középtávon pedig jó lenne élénkebb kapcsolatot kiépíteni a gyülekezetekkel. A hosszútávú célok között szerepel a szociális szolgáltatások indítása, beleértve az erre az alapra épülő szolgálatokat. A szociális adományboltok révén ugyanis már fizikai szükségleteket ki tudunk elégíteni. A szociális részbe pedig egyre jobban beleássuk magunkat, s próbáljuk követni az erre kapcsolódó törvényeket, figyelni a változásokat. A lelki rész lenne a szolgálatunk egyik fontos része, mégis úgy vélem, hogy ebben kellene még jobban fejlődnünk, s akkor egy egész embert figyelembe vevő szolgáltatást tudnánk nyújtani.

Fenntartható-e a jelenlegi állapot? Korábban többször is szó esett arról, hogy megfelelő anyagi támogatás, illetve az egyház segítsége nélkül nem tartható fenn a Diakóniai Központ által – Komáromban, Rimaszombatban és Királyhelmecen – létrehozott szociális ruhabolt. Sikerült-e ebben előre lépni?

Pozitívumként értékelendő, hogy egyházunk vezetőségében megfogalmazódott az adományboltok megtartásának az akarata, mivel azok jelentik azokat a bázisokat, gyűjtőpontként és közösségi térként, amelyeken keresztül a gyülekezetekkel és az egyházon kívüli világgal tudunk kapcsolatot fenntartani. Másképpen fogalmazva, ezen kapcsolódási pontokat tudjuk felmutatni azok számára, akik nem kötődnek gyülekezethez. Jelenleg a tartalékolás és várakozás álláspontján vagyunk, ugyanis az a finanszírozási rendszer, amelyben most működünk, az december végéig tart. Most váruk azokat a pályázatokat, illetve azokat a törvényi módosításokat, rendszabályokat, amelyek a védett műhelyeinkre vonatkozni fognak. Sajnos az interjú készítésének idején még nem tudjuk előre megmondani, hogy milyen intézkedések várhatóak ezzel kapcsolatban az új kormány idején.

Jelenleg milyen források állnak a Diakóniai Központ működésére és miként lehetne bővíteni a fenntarthatóság érdekében ezt a kört?

A diakóniai központnak három állandónak nevezhető bevételi forrása van. A jelenlegi 13 alkalmazottunkból 8 megváltozott munkaképességű személy, magamat is beleértve. A komáromi, rimaszombati és királyhelmeci irodában dolgozó koordinátorok egyben az ő asszisztenseik is. A védett műhelyek így részben állami támogatásban részesülnek. Az alkalmazotti-asszisztensi modell jelenleg veszélyben van, a támogatási szerződéseink az év végével lejárnak, és ezzel párhuzamosan még nem ismert az állami szándék a megváltozott munkaképességű személyek munkavállalásának támogatására.

Másik két forrásunk a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hozzájárulása, amelyről a 2022-ben jóváhagyott szeretetszolgálatról szóló törvény rendelkezik. Harmadik – bár előre nem látható összegű – forrásunk az adó 2%-ából származó felajánlások.

Mindezek mellett nem feledkezhetünk meg a gyülekezetek és magánszemélyek támogatásáról. Jelenleg azonban mégis bizonytalanságban és várakozásban vagyunk, mivel az állami támogatás megszűnése arra kényszerítene, hogy alkalmazottakat bocsássunk el, így pedig nem leszünk képesek a jelenlegi módon országosan ellátni szolgálatunkat. Mindazonáltal, bízunk benne, hogy az a jövő, ami előttünk még ismeretlen, Isten gondviselő kezében van.

Pályázatomban szerepelt az is, hogy a diakóniáról, mint tudományágról is gondolkodhatunk. Ezzel összefüggésben szeretném tovább építeni az együttműködéseket az oktatási intézményekkel, főleg a Selye János Egyetem Református Teológiai Karával, ahonnan eddig is érkeztek gyakorlatra a diakónia-missziológia-szociális gondoskodás szak hallgatói. Talán tudjuk majd tovább bővíteni ezt az együttműködést, amelyről majd a következő év tavaszán egyeztetünk. Másrészt a nemzetközi kapcsolatok terén fellendülőben van a kárpátaljai együttműködés, köszönhetően annak, hogy az idei évben újjáalakult a Kárpát-medencei Református Diakóniai Egyeztető Tanács, amelynek tagjai vagyunk mi is. Így részt tudunk majd venni ennek keretében kárpát-medencei és nemzetközi projektekben.

Hogyan látja, milyen feladatokat kellene ellátnia a Diakóniai Központnak, s ezt be tudja-e ezt tölteni a jelenlegi helyzetben?

A diakóniai törvény értelmében a Diakóniai Központ feladata az ige hirdetése és a rászorulók segítése mellett, hogy átlássa és nyilvántartsa az egyházi intézményekben, egyházmegyékben és gyülekezetekben folyó szeretetszolgálatokat. Erről, habár van törvényi rendelkezés, de egyházunk gyakorlatában ez utóbbiak igazából még nincsenek jelen, vagy még csak most kezdenek beszivárogni a gyülekezetekbe. Ebben van még szükség egymásra hangolódásra, egymás megismerésére, hogy mit szeretne a Diakóniai Központ a gyülekezetek javára tenni és hogyan próbálja segíteni a különböző gyülekezeti kezdeményezéseket.

A Diakóniai Központhoz tartoznak a különböző adományok gyűjtésének koordinálása is. Amennyiben viszont pénzbeli adományok gyűjtéséről van szó, az csakis a Zsinati Elnökség jóváhagyásával hirdethető meg. Szoros kapcsolat van az egyház tevékenysége és a Diakóniai Központ szolgálata között, viszont mind az információ nyújtásban, mind a gyülekezetekkel való kapcsolattartásban van még hová fejlődni. Örömömre szolgál, hogy ebben nagy lépésnek tekinthetjük az új honlapunknak az elkészültét, illetve a Jutalom című hírlevelet, ami évente négyszer készítünk el és online küldjük szét a gyülekezeteknek. Ebben tájékozódni lehet a Diakóniai Központ aktuális programjairól, azokról az eseményekről, amelyek jelen vannak a szeretetszolgálat mindennapjaiban. Legutóbb megjelentettük a diakónia és a misszió kapcsolatáról szóló külön számot is. Időnként igei elmélyülést is igyekszünk nyújtani a hírlevélben, amely azonban mindig egy kicsit diakóniai szemüvegen keresztül látja az igét és különböző eseményeket.

Milyen kihívásokkal kell szembe nézni annak, aki sikeresen megpályázta az igazgatói posztot?

Nekem új ez a vezetői szerep, kicsit még úgy érzem, hogy ez a cipő nem kényelmes, bele kell szokni, de az elmúlt években megtanultam csapatban gondolkodni és dolgozni. Megpróbálom átadni azt a lelkesedést a munkatársaimnak is, ami bennem van, s megértetni azt az elhívást, ami ugyan a sajátom, s talán rájuk is ragad valami a motiváltságomból. Hiszem, hogy mindenkinek meg kell találnia a helyét. Sokat beszéltünk arról, hogy ki miben tudná magát elképzelni. Nekem egy kis időbe telt, míg el tudtam magam képzelni ebben a vezetői posztban. Ennek a részei még változnak, finomhangolódnak. Remélem Isten kegyelméből végig fogom tudni járni ezt az utat, ameddig ő engedi, s remélem, hogy sok olyan hasznos dolgot tudunk majd véghez vinni, amivel segíthetjük a rászorulókat, s így tudunk majd missziót végezni az egyházban.

Tervez-e változtatásokat, s ha igen, azok mire fognak vonatkozni: az ott végzett munka minőségére vagy a költséghatékonyságra?

Azáltal, hogy én lettem az igazgató, eggyel kevesebben lettünk. A munkánkat értelemszerűen másképp kell elosztanunk, mellesleg új terveink is vannak, ezért fontosnak látom újra átgondolni közösen a munkatársakkal az egyes szolgálati területeket. Volt egy olyan ötletem, hogy az eddigi területi elosztás és programokban való gondolkodás helyett vagy mellett gondolkodhatnánk diakóniai ágazatokban is, úgy, mint adománykoordinációs ágazat, szociális ágazat, intézmény és diakóniai ágazat, egyházi missziói vonal. Ennek az átalakítása ebben az évben még nem kezdődött el, mivel június 1-jétől vagyok igazgató, de most úgy látom, hogy ez a fajta ágazatosodás segítené, hogy egyes esetekkel, családokkal, rászorulókkal hatékonyabban tudjunk foglalkozni. Ez összefügg azzal, amit korábban mondtam, hogy egy-egy személy tekintetében a teljes családi hátterére tekintsük a segítségnyújtáskor. Akkor tudjuk csak elérni, hogy az érintett a következő szintre lépjen, ha minden területtel foglalkozunk.  

Haris Szilárd és Bachorec Beáta

Van-e igény a bővítésre, illetve a fejlesztésre, s ha igen, akkor mik a távlati tervek?

Nem lehet hosszútávon úgy működni, hogy tartsuk meg, ami megvan, mert az olyan lenne, amikor a focicsapat 0:0-ra játszik, de előbb utóbb gólt fog kapni, tehát, mindenképpen arra kell törekednünk, hogy keressük a fejlesztésnek az új lehetőségeit. Szeretném, ha több lelki alkalom lenne akár a gyülekezetekben, akár a központban is, mert ez utóbbi kicsit olyan helyzetben van, hogy bent is van az egyházban, de tulajdonképpen kicsit kint is. Ez egy áldatlan helyzet, de bizonyos esetekben akár áldott is lehet. Például olyan esetekben, amikor valaki nincs olyan lelki vagy egészségi, akár szociális helyzetben, hogy gyülekezetet látogasson, esetleg küzd valamilyen függőséggel, s ha annak nehézséget jelentene részt venni a közösségében, az eljöhetne hozzánk és egy missziói gyülekezetnek lehetne a tagja. Ez az én egyik vízióm. Ezáltal nem kivenni szeretném őt az otthoni gyülekezetéből, hanem inkább felkészíteni arra, hogy majd a gyülekezeti életnek hathatós és szolgáló tagjai legyen. Mi egy átmeneti állomást biztosítanánk a világ és az egyház között.

Távlati tervek között szerepel a további szervezetekkel való együttműködésnek a fejlesztése. Szeretnénk megtartani azokat a programjainkat, amelyek mostanra már beépültek az egyház életébe, úgy, mint a Szeretethidat, amelynek bár nem mi vagyunk a gazdái, de a képünkre formáltuk azáltal, hogy felvidéki megnyitója is van. Ilyen programként alakult meg a kovid ideje alatt a tartós élelmiszergyűjtés, amelynek már hagyományt teremtettünk. A mostani adventi időszakban is tervezzük meghirdetni. Ide tartozik a rajzpályázat is, amelyet szeretnénk egy új szintre léptetni azáltal, hogy idén partnerintézményt, egy iskolát is bevonunk a programba, ahol a beküldött rajzokat kiállítjuk. Szélesebb körben szeretnénk meghirdetni a jótékonyság, az adományozás lehetőségét és reméljük, hogy még több embert tudunk majd így elérni. Igen, előre kell menni, még ha kis lépésekben is, elkérve Istentől a bölcsességet.

Lehet-e ilyen messzemenő terveket is felvállalni? Ha igen, akkor mi ennek a módja? Nagyobb aktivitás?

Igen, bár úgy gondolom, hogy sokszor érezzük úgy a munkatársaimmal, hogy már így is többet vállalunk, mint amennyit meg bírunk tenni, s vannak adott kereteink, de a jövőben az önkéntesek bevonásával tudnánk kibővíteni a programunkat, bár rájuk mindig nehéz építeni. Hittel kell hosszútávú terveket építeni, s hiszek abban, hogy Istennek terve van a központtal, Ő az, aki az egyházunkat is a kezében tartja és meg fogja tudni mutatni azt az utat, ami számunkra ki van jelölve. Addig pedig úgy kell tekintenünk a munkánkra, ami a Diakóniai Központ mottója is, hogy „Szolgálni öröm”, s hálát kell adni mindazért, amit Isten megenged elvégezni.

Folytatódik-e a gondozói szolgálat?

Sajnos, költségfüggő, bár már akkor is láttuk, hogy igény van ennek a szolgálatnak a kibővítésére, amikor az állami támogatás ezzel kapcsolatban beszűkült. Távlati tervek között szerepel, hogy miként lehetne ezt újra indítani. A jelenlegi koncepcióban az állami támogatás nem elérhető a számunkra, mivel nonprofit szervezetként működik a Diakóniai Központ. A korábbi felmérésekből, illetve az egyházi életünkből is tapasztaljuk, hogy egyre több az egyedül élő idős ember, amiből az következik, hogy lenne igény a gondozói szolgálatra. Remélem, hogy ezt az egyházunk is fel fogja ismerni és valamilyen közös utat kereshetünk arra, hogy ezt a szolgálatot egyházi berkekben újra tudjuk indítani az állami támogatás hiányában is.

Mennyire volt sikeres a Diakóniai Központnak a három szociális ruhaboltnak a megnyitása Komáromban, Rimaszombatban és Királyhelmecen? Ez sikerprojekt, vagy vannak ennek is nehézségei?

Amit megélnek a kolléganők, illetve én magam is, amikor a boltban vagyok az az, hogy erre igen is van igény. Közel háromszáz regisztrált családunk van, bár a számok időnként változnak, de ezek azok az emberek, akikkel kapcsolatban vagyunk, mert rendszeresen visszajárnak a boltba. A három adománybolt már beépült Komárom, Rimaszombat és Királyhelmec szociális ellátásába és az ottani szociális osztályok már tudnak a létezésünkről, így ezen a téren sikeresnek mondhatóak. Ha viszont azt nézem, hogy korábban az adományokat csak célirányosan tudtuk gyűjteni vagy vissza is kellett utasítani a ruha- vagy élelmiszer adományokat tárolási gondok miatt, így ezen a téren is sikeres ez a program, mert folyamatosan jönnek a felajánlások és a tárolási kapacitásunk is bővült.

A szociális boltok védett műhelyként is működnek, sok munkatársunk a munkaerőpiacon nem biztos hogy találna magának ilyen vagy ehhez hasonló lehetőséget, s a visszajelzésekből tudom, hogy hasznos az a munka, amit ott naponta elvégeznek. Én mindezekben főleg a missziói vonalat szeretném megerősíteni, hogy ezek egyfajta ajtók, belépők is legyenek az egyházba, annak valamelyik gyülekezetébe. Így csatlakozhatna be az egyház missziói szolgálatába ez a három bolt, hogy közben közösségi térré is átalakuljon.

Iski Ibolya

Fotó: Fritz Beke Éva