Az egésznapos találkozó helyszínéül szolgáló Groupama Arénába fokozatosan érkeztek a lelkipásztorok, akik a gazdagréti gyülekezet zenekarának kíséretében a legújabb Református Énekeskönyv énekeivel lelkiekben is készültek a kezdésre, melynek nyitányát a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű 90. Zsoltár közös éneklése adta meg.

„Áldás, békesség!” – ezzel a megszólítással köszöntötte a lelkipásztorokat Hajdú Zoltán Levente szóládi református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának igazgatója. Rövid bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy a lelkipásztorok sokszor köszöntötték már eddigi pályafutásuk során a gyülekezeteiket istentiszteleteik kezdetén az apostoli köszöntés szavaival. Majd arra biztatott mindenkit, hogy a mai békés és különleges lelki alkalomnak az elején köszöntsék egymást Pál apostolnak az Efezusbeliekhez írott levélének bevezetőjében olvasható igével: „Kegyelem néktek és békesség Istentől, ami Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól”.

Beszéde elején szólt arról, hogy hányszor tettük fel magunknak a kérdést és tesszük fel újra és újra, hogy mire hív el engem az Isten. „Abban az értelemben is, hogy az Ő örökkévaló távlatú elhívása mindig a fizikai létünk valóságában válik kézzelfoghatóvá és megragadhatóvá. Még akkor is, ha lehetséges, hogy magunktól időnként egészen más dolgokat szeretnénk megragadni és kézzelfoghatóvá tenni. Aztán mégis valami emberi ész és elgondolás feletti megbizonyosodottságban éljük át a valóságos csodát: életünkre nemcsak ráragyog, hanem átragyog a krisztusi kegyelem” – hangsúlyozta Hajdú Zoltán Levente.

A rendezvényen a bizonyságtevők sorát Visky András József Attila-díjas erdélyi magyar író kezdte, azzal, hogy az Élő Ige Éve meghirdetése napján a szerelemről szeretne beszélni. Mint mondta, nemcsak világra jött szerelemből, – ami az általánossá váló erőszak korában akkoriban kitüntetett ajándék volt – de „hívővé is a szerelem szülte”.

A szerelem pedig a remélt dolgok valósága, sőt, a nem látható, minden érzékelési módon kívül eső dolgok létéről való meggyőződés – tette hozzá. „Engem szerelmes emberek vettek körül”, akik „önmaguk megtartása helyett a saját valóságuk felé fordultak, puszta létükkel leplezték le a történelmi szükségszerűség képében regnáló abszurditást” – fogalmazott.

Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora azt mondta, a gondviselés útjait sokszor nem ismerjük fel, vagy nem is akarjuk felismerni. Küzdünk, harcolunk ellene, s végül, mikor a külső és belső megszólal bennünk, akkor jövünk rá: Isten feladatot jelöl ki a számunkra.

„Így voltam ezzel én is, amikor megkértek, beszéljek a református egyetemről” – vallotta be, majd azzal folytatta, hogy egy egyházi intézménynek kettős kötődése van: isteni és emberi szóra tanít, de ugyanakkor hitbeli küldetése is van.

Ádám Veronika Széchenyi-díjas orvos többek között arról beszélt, hogy a bölcsesség ismeretet ígér önmagunkról is. „Ami a nagy egészben nem túl jelentős, de nekem mégiscsak ezzel kell végig járnom azt az utat, amelyet az Ige szerint Isten jelöl ki a számomra. Nem a ráció a vezetőszál, mert az a felismerés, hogy mindenestől benne vagyok Isten erőterében, azt jelenti, a megismerés vezető szála a szeretet.” Bizonyságot tett arról, hogy amikor egy ige beviláglik élete valamelyik zugába, akkor átrendeződnek a dolgok. S úgy érzi, jobbá, szabadabbá válik.

„A szeretetben kapott, az Isten bölcsessége által vezetett ismeretszerzés más, mint amiben szakmai-tudományos életem telik. De megváltoztatja a viszonyomat ahhoz is, mert visszavesz az önhittségből, a mindentudás, a mindent értés nagyképű illúziójából, ami nem idegen a tudomány világától. Tudom, hogy Isten vezeti az életemet akkor is, amikor nem gondolok rá. Rajtam tartja a szemét” – fogalmazott Ádám Veronika.

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke Isten igéjének hirdetését csodának tartja, mert megelevenítő hatalom és eredmény, amelynek nyomán áldás támad. Az eredményt bízzuk az Úrra – tette hozzá. Tegyünk meg mindent és tekintsünk mindenkire reménységgel, s higgyük el: a mi munkánk nem hiábavaló. Ha Isten igéje szól, az nem tér vissza üresen, elvégzi munkáját.

„Életem és családom életének minden öröme, szépsége, áldása és értelme abból fakad, hogy Isten Igéjének szolgája lehetek: Verbi divini minister. Boldog ember vagyok. Áldott legyen ezért az Isten” – nyomatékosította bizonyságtételében Steinbach József.

A sort gazdagította Novák Katalin köztársasági elnök személyes bizonyságtétele. „Szeretek választani. Gyorsan és határozottan hozok döntéseket” – jelentette ki ugyanolyan határozottan önmagáról, majd azzal folytatta, megszokta, hogy ő irányítson, válasszon magának utat, szakmát, társat, munkatársakat, barátokat.

„Tudom, hogy egy-egy helyzetben megszólalásom vagy meg nem szólalásom, cselekvésem vagy nem cselekvésem, nyilvánosan kimondott szavaim, döntéseim nagyobb közösségünk, nemzetünk tagjainak életére lehetnek hatással. Ez a felelősség mégsem nyomasztó, inkább felszabaditó. Hogyan lehetséges ez? – tette fel a kérdést a köztársasági elnök, majd őszintén beszélt arról, hogy sokáig nem kereste tudatosan Istent.

„Sejtettem, talán tudtam is, hogy kell lenni nálunk egy nagyobb erőnek, egy nagy rendezőnek, egy Mennyei Atyának, aki az életünk ura. De nem foglalkoztam ezzel. Nem kopogtattam. Elégedett voltam az életemmel, boldog a jó döntéseimmel. Büszke voltam az elért eredményekre, a jó választásokra.

35 évesen erős családi háttérrel, szerető férjjel, három kisgyermekkel, egy akár ígéretesnek is tűnő szakmai kilátással. Kereknek éreztem az életem” – összegezte döntéseinek eredményét Novák Katalin, s mintegy megerősítésként kijelentette: Kerek is volt. Ugyanakkor mintegy beismerésként hozzátette: Csak nem volt közepe.

Majd arról beszélt, nem mi választjuk ki őt, hanem ő választott ki minket. Ahogyan a reggeli derengéskor először csak a homályos kontúrok jelennek meg, aztán élesedik a kép, úgy jelent meg életében Krisztus.

„Így mutatta meg magát. Nem villanásszerűen, nem nagy robajjal, nem égő csipkebokorban. A látásom változott meg. Hiába kell egyre erősebb szemüveg, tisztábban látok, mint valaha. Ezért felszabadító a nagy felelősséggel járó köztársasági elnöki feladat is. Mert tudom, nem én vagyok az életem közepe, nem én vagyok az életem Ura, s a legfontosabb döntéseket nem én hozom. Tudom, hogy aki annak dicsőségét hirdeti, aki elküldte őt, az igaz. Abban nincs hamisság” – hangsúlyozta bizonyságtételében Novák Katalin.

Majd mintegy összefoglalásként megerősítette, hogy ma már nem büszke, hanem hálás. „Hálás vagyok a családomért, a társért, a gyermekekért, a református magyar keresztyén közösségért. Hálás a magyar nemzetért, az erőmért. Tudom, hogy övé az ország, övé a hatalom és övé a dicsőség. Mindenkor”.

Az Élő Ige Évére kapcsolódva fogalmazta meg köszöntőjét Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Beszédének elejét azzal kezdte, hogy Isten szolgálatot bízott a lelkipásztorokra. – Nem kis szakítópróba ez. Újra és újra úgy kell megszólalni, és élni, hogy merészkedünk szánkba venni azokat a szavakat, amelyeket Isten lelke ihletett. Nemcsak akkor 2-3 ezer évvel ezelőtt, hanem ma is ihlet és élő igévé tesz.

Majd sorolta, hogy közben pedig költségvetést „csinálunk”, konfirmandusokat fegyelmezünk, figyeljünk, hogy jön e valaki a bibliaórára, vagy arra az új alkalomra, amelyet készítettünk. Családban élünk, gyermekeinknek a legjobbat szeretnénk, életünk társával boldogok akarunk lenni. De beázik. Meg van esperes, presbiterek, püspök, önkormányzat, orvos. Meg van, nincs hiányzó szabadnap.

Hol maradt az élő ige? – tette fel a kérdést miután felsorolta milyen problémákkal kell megküzdenie a lelkipásztoroknak szolgálatuk során, s felvázolta a lehetőségeket: A szószéken? A biblia lapjai között? A lapokból kiszorított reggeli csendességben? S mintegy vigasztalásul kijelentette: Nincs annál nagyobb kiszolgáltatottság, mint az élő igét kapni munkaeszköznek és a létfenntartás zálogának. Hiszen nincs az a tudomány, képesség, garancia, mely biztosítaná, hogy ez megvan. A miénk. Mi gazdálkodunk vele, csak a megfelelő módszerekkel kell előállítanunk.

„Élő ige. Élő személy. Jézus Krisztus. Sose lesz a birtokunk, sose lesz kipipálható. Mindig meg kell küzdeni érte. Ha nem éled ezt a kiszolgáltatottságot, ha magabiztosan menedzseled lelkipásztori hivatásod, akkor baj van. Ha elvesztetted a bizonyosságot, hogy aki kér, az mind kap, aki keres az talál, a zörgetőnek megnyittatik, akkor meg éppen jó helyen vagy – itt”.

Elmondta, azért jöttünk ma össze, hogy egymást az élő igével erősítsük, azzal a nélkülözhetetlen ennivalóval, ami nem a mi tulajdonunk, de egymásnak adhatjuk. Nem magától értetődő, hogy szolgatársak, keresztények között élhetünk.

Dietrich Bonhoeffer így kezdi a Közös élet című könyvét: „Krisztus ellenségei között élt és a tanítványai is elhagyták. Hozzátette: Mi pedig egymás szájából, életéből kaphatjuk Krisztust, aki majd ismét Bonhoeffert idézte: saját szívünkben gyengébb lenne, mint a testvér szavában.

Majd felsorolta mely egyháztestekből vagy egyházkerületekből érkeztek a találkozóra a lelkipásztorok közben megjegyezve, hogy a legnagyobb létszámban a Felvidékről /száznegyvenen/ és a Tiszántúlról érkeztek Budapestre, de jöttek Dunamellékről, Dunántúlról, Tiszáninnenről, Erdélyből és Délvidékről is.

„Azért vagyunk itt, mert nem tudunk az élő ige nélkül élni. És nem is akarunk. Azért vagyunk itt, mert egymás nélkül sem tudunk és nem is akarunk élni. A közös imádság, a közös meghallgatás, a közös olvasás, a közös igeértés és cselekvés áldásait keressük. Ezért vagyunk itt” – hangsúlyozta Balog Zoltán.

Majd egyfajta bizonyságtételként megosztotta hallgatóságával miként szólították meg őt mintegy hat évvel ezelőtt a 141. Zsoltár figyelmeztetésként ható szavai: „Ne engedd, hogy szívem rosszra hajoljon. Hogy bűnös dolgot műveljek a gonosz erőkkel együtt. Finom falatjaiból nem akarok enni.”  Elmondta, ennek az igei figyelmeztetésnek az alapján úgy érezte, el kell hagynia azt a világot, azt a munkát, amit évtizedek óta végez. Az őt megszólító igék azonban csak akkor váltak számára bizonyos, amikor egy keresztény testvér több száz szolgatárs előtt Lillafüreden azt ajánlotta neki: Jöjjön vissza közéjük!

„Életem egyik legszebb pillanata volt. Akkor ugyan még éreztem igy és sokáig utána sem. Csak később” – vallotta be, majd kihangsúlyozta, hányszor kell kérni a bizonyosságot afelől, amit egyszer már meghallottuk. Ebbe tudjuk egymást segíteni. Ne kíméljetek hát egymást, ne vonjuk meg a szolgatárstól az élő Igét, a Krisztust. Se szóban, se a szeretet cselekedeteiben.

Majd elmondta, a 2024-es esztendőt azzal szeretnék különlegessé tenni az egyházi közösség és mások számára is, hogy az élő ige senki által nem birtokolható, magától értetődőségét helyezi a közösségi élet középpontjába. „Azzal szeretnénk gazdagítani egymást, hogy saját életünkben, gyülekezetünkben, egyházunkban, a kultúrában, a tudományban, a világ történéseiben munkálkodó élő ige gyümölcseivel részesítsük egymást.” Példaként elmondta, becsüljük, ha valaki a Bibliát, mint irodalmi alkotás népszerűsíti, s örüljünk, ha valaki a Szentírás isteni ihletettségének bizonyítékait tárja a kételkedők elé.

„Isten igéje esemény. Bennünk, velünk, értünk történik: él és éltet. Az élő ige ereje képes megváltoztatni a világ realitásait és bennünket Isten valóságába helyezni, megnyitva az üdvösség kapuját” – nyomatékosította Balog Zoltán, majd feltette kérdéseit: Mi tartja össze valójában egyházunkat, a Magyarországi Református Egyházat? A történelmi örökség? A megszokott szervezeti keretek? Az évszázados önazonosság? A megszokás vagy netán a társadalmi súly elvesztésétől való félelem?

„Közöttünk csak az élő ige teremtheti meg és éltetheti, tartja egyben azt a közösséget, melynek feje Krisztus. Igazán református keresztény egyház ott van, ahol az élő ige összeköt bennünket. Lesz elég bátorság és vágy bennünk 2024-ben s majd a ránk következő években, hogy útra keljünk együtt és az élő ige fényében keressük egymással a közösséget, a közös olvasást, a közös megértést és a közös cselekvés áldását, végül azt az örömöt, hogy együtt lehetünk az élő ige címzettjei” – összegezte az Élő Ige Évének üzenetét.

Két rövid kisfilm is levetítésre került. Az egyik az elmúlt évben hangsúlyossá vált lelkipásztori hivatást méltatta, a másik az idei Élő Ige Évére hívta fel a figyelmet.

Az alkalmon átadták a Dobos Károly-díjat, amelyet egy életen át Krisztusba kapaszkodó, ugyanakkor másokat Krisztushoz hívő lelkipásztori helytállást hivatott díjazni. A Magyarországi Református Egyház Zsinata missziói bizottságának a döntése alapján az elismerést Ősz András rétközberencsi református lelkipásztor vehette át, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen 1986 óta végzett szolgálatáért.

A személyes bizonyságtételelek sorát gazdagította még a Dobos Károly-díjas Ősz András és Győri-Daniné Tóth Anett lelkipásztorok, valamint Mészáros Pál borász is. Igei olvasással szolgált Molnár Pál és Porubán Ferenc egyházunk főgondnoka, imádságot mondott Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Pásztor Dániel püspök, Fekete Károly püspök, Molnár János, Nemes Pál és Veres Sándor egyházkerületi főgondnokok. A bizonyságtevők felvezető igéit Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő tolmácsolta.

Ebéd után a találkozó a hét munkacsoportban folytatódott. Az elsőben a Gyökössy Intézet szervezésében a lelkipásztorok kiséréséről és háttértámogatásáról, a másodikban a lelkipásztort segítőkről: a presbiterekről, nőszövetségről, ifjúsági szervezetekről volt szó. A harmadikban arra keresték a választ a lelkipásztorok, hogy miként lehetne pezsgővé tenni a gyülekezeti életet, kihangsúlyozva az Élő Ige Évét.

A negyedikben a református identitást boncolgatták, míg a közösség modern eszközeiről – a református intranetről az ötödik csoportban lehetett bővebb ismereteket szerezni. A gyülekezet által alapított és fenntartott intézmények adta missziói lehetőségekről a hatodik csoportban esett szó, míg az utolsóban a lelkipásztori életpálya fordulópontjait vették górcső alá.

A Nagyvárad téri református templomban megtartott úrvacsorás istentiszteleten Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke szolgált igehirdetéssel, amelynek alapjául a Zsidókhoz írt levél 4 részének 12. verse szolgált: „Mert Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál”. 

„Isten igéje élő és ható. Nekünk egy élő Istenünk van, aki megvált bennünket, gondot visel rólunk, szeret, vezet és kézen fog bennünket. Igéje áthatja az egész emberi életet. Mindenki megtapasztalta már, hogy megkerülhetetlen lelki élmény az, amikor a szívünk mélyéből szólít meg bennünket. Sokszor úgy telik el az életünk, hogy kérdésekre válaszolunk. Keresztyén létünkben egy nagyon fontos szempont, hogy nem elsősorban nekünk vannak kérdéseink, hanem mi magunk vagyunk kérdésesek az Isten színe előtt. S amikor ez megérinti az ember szívét, akkor történik meg, hogy Isten igéje élő és ható valóságként jelenik meg az életünkben” – hangsúlyozta többek között igehirdetésében a Géresi Róbert.

A rendezvény a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezésében valósult meg. Az eseményen a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház lelkipásztorai mintegy száznegyvenen vettek részt, a legtöbben, ahol jelentős számú lelkipásztor szolgál, a komáromi egyházmegyéből érkeztek. 

Az Élő Ige Évének a megnyitójáról készült többi kép itt található. 

Iski Ibolya

Fotó: Szarvas László