Megújult a toronysüveg és új csillag került a garamlöki templom tornyára

2018. április 17., kedd

Húsz évig tervezték, de az anyagiak miatt és a jelentős támogatás miatt csak az idei évben sikerült felújítani a garamlöki református templom tornyának süvegét, de új csillag is került a régi helyére.

A Garamlöki Református Egyházközséget írott feljegyzések 1655-ben említik először, amikor prédikátora Nehéz Pál volt.

Az ellenreformáció által megsemmisített egyházközség a türelmi rendelet után alakult újjá. Pólya János prédikátor idején építi fel a gyülekezet templomát és parókiáját. A templomtorony 1844-ben épül a templomhajóhoz, amit 1875-ben megmagasítottak. Ekkor nyerte el a toronysüveg a végleges, ma is ismert formáját, első bádogborítását.

A templom, így a toronysüveg utolsó, teljes felújítása 1936-ban, több, mint 80 éve történt. Azóta a szükséges karbantartási munkálatokon kívül, mintegy 25 éve a templomtető kapott új bádogborítást. A gyülekezet létszáma a töredékére csökkent a kitelepítések következtében. Így az önerő is nagyságrendekkel lett kisebb a közösségben.

Felújítás előtt a toronysüveg

A toronysüveg teljes felújításának terve már régóta, legalább két évtizede él a gyülekezetben, de eddig nem volt elegendő forrás a kivitelezéshez. A tetőépítésekhez hasonlóan a munka szakaszokban történő elvégzésére azonban nincs mód.

2017-ben, amikor a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház számára a Bethlen Gábor Alapon keresztül ismét jelentős támogatás érkezett a magyar kormánytól, s amelyből pályázat útján az egyházközségek is részesülhettek a tervük megvalósítására, elérkezett az idő arra, hogy a garamlöki hívek felújíttassák a templom tornyának a süvegét.

A felállványozott templomtorony

A munkálatokra 20 ezer eurót nyertek el, amelyhez mozgósították a szükséges önrészt is. Ez a támogatási összeg fontos szakasza volt a toronysüveg alapos renoválására a templom teljes felújításának további folyamatában.

A toronysüveg faszerkezetének helyenkénti károsodása, a deszkázat teljes korhadása, a borító bádogelemek korrodálódás általi meggyengülése, halaszthatatlanná tette a szükséges felújítást, illetve a teljes cserét.

A munkálatok csak 2017 novemberének elején kezdődhettek el, mivel várni kellett a munkavégzéshez szükséges állványzatra /egy másik templomnál vették igénybe/. A 663 m2 állványzat megépítése, - amely felért egészen a tornyon lévő csillagig - tette lehetővé a toronysüveg javításának a megkezdését. A régi bádogborítás eltávolítása után kezdődhettek meg az ácsmunkák.

Bádogos munkák a toronysüvegen

A régi, már többnyire korhadt deszkázatot eltávolítva, az íveket tartó elemek kerültek kicserélésre. Fokozatosan, alulról felfele történt a gondos rekonstrukció, az eredeti mintázatot, formát követve került fel az új deszkaborítás. A tartószerkezet elemeit a károsodás függvényében, szükség szerint pótolták, illetve erősítették.

A bádogosok igényes, szakszerű munkája által új, színes bádogborítást kapott a toronysüveg. A torony csúcsára is teljesen új csillag került, mivel az 1936-ban feltett csillag vas-pléh része elkorhadt. A gömb cin-pléh része ugyan nem korrodálódott, de a frontharcok következtében, valamint villámcsapás miatt megsérült és beázott.

Az 1936-ban feltett csillag-gömb vas-pléh része elkorhadt

A teljesen tönkrement fenyődeszka toronyablakokat is újakkal, fémből készültekkel pótolták.

Az új csillag néhány presbiterrel és Tóth Zoltán lelkipásztorral

A munkafolyamatot, főleg a téli hónapokban a bádogozásnál nehezítették az időjárási körülmények. Nagy magasságban a kedvezőtlen szélviszonyok jelentettek akadályt, aminek következtében a munkát csak február elején sikerült befejezni.

A megújult toronysüveg az új csillaggal

A garamlöki egyházközség a 2018-as esztendőben is pályázott, ezúttal a magyar kormánynak a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkező, felújításokat és beruházásokat támogató pénzcsomagjához nyújtották be tervezetüket a torony falának teljes felújítására, amelyet elsősorban nem is esztétikai célból szeretnének elvégezni, hanem inkább a halaszthatatlan, gyors és indokolt beavatkozás miatt. A feladat érték- és kármentés, mert a toronytest statikailag instabillá vált.

A pályázaton elnyerhető támogatási összeg mellet a gyülekezet és az önkormányzat is hozzájárul a költségekhez.

„Mindezen túl, a további felújítást ütemezve, önerőt mozgósítva, reménykedve folytatjuk. Viszont mérhetetlenül hálásak vagyunk a mostani lehetőségért az Úrnak, mert évtizedek hiányosságait, elmaradásait, erőtelenségét – ezzel a segítségnyújtással, reméljük – további évtizedekre adja meg a folytatást, támogatva a megmaradást“ – tájékoztatta bizakodással az elvégezett munkákról és az idei tervekről a Reformata honlapot Tóth Zoltán lelkipásztor, hozzátéve: Mégsem az elmúlásé, a fogyásé az utolsó szó, hanem az élet Uráé, Krisztusé. Benne hiszünk és reménykedünk!

A felújításra várá toronytest

Tóth Zoltán Garamlökön és annak két leányegyházában: Töhölön és Felsőpélen,

1999 októberétől, 19. éve szolgál. A leányegyházakban a nyilvántartás szerint 60-70 református van gyülekezetenként (itt nem volt kitelepítés), Garamlökön a nyilvántartás, részben pedig becslés szerint 50 református él. Itt a kitelepítés mellett az elvándorlás is gyengíti a közösséget.

Reformata, II

események továbbiak →