Megújult a kisgéresi református templom belső tere, a falakat szigetelték

2018. január 10., szerda

234 évvel ezelőtt emelték a kisgéresi reformátusok kőből épült, a rendszerváltozás után a szlovákiai műemlékek listájára felkerült templomukat, amely a jelentős anyagi támogatásnak köszönhetően kívülről és belülről is megújulhatott.

A falak magas nedvességtartalma és salétromossága miatt egy bizonyos idő eltelte után omladozni kezdett a vakolat, a vizesedés két méteres magasságig húzódott fel úgy, hogy szinte körbeölelte a templombelsőt. Mellesleg az évek során nemcsak az ütődések, hanem a fűtőtestek áthelyezése miatt is lyukak keletkeztek a falban, ami egy idő után eléggé rondán nézett ki. Az egyházközség vezetése már korábban eltervezte a falak nedvesedése miatt nagyon rossz állapotba került  templombelső és -külső megújítását, megszépítését is, de a szűkös anyagi forrás, illetve a nagy költséggel járó felújítás nem tette lehetővé, hogy a gyülekezet rendelkezésére álló pénzcsomaggal a problémát azonnal orvosolják.

A 2017-es évben a magyar kormány újabb támogatásának köszönhetően, amely a Bethlen Gábor Alapon keresztül érkezett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház számára, ismét lehetőség nyílt az egyházközségeknek pályázniuk az egyházmegyéhez eljuttatott pénzcsomagból, főként beruházási jellegű terveik megvalósítására. Így tudta a 2017-es év folyamán az egyházközség elkezdeni templomának felújíttatását.

A munkálatok során a fal nedvesedésének a megakadályozása céljából teljesen leverték a vakolatot. A templombelső északi és a hátsó részén, ahol a legszükségesebb volt, injektálásos módszer segítségével is igyekeztek gátat szabni a falak nedvesedésének. Légáteresztő vakolat került  körbe a templombelső két oldalán, a külsején pedig egy méter magasságban. A Műemlékvédelmi Hivatal is rábólintott ennek az anyagnak a felhasználására, így került fel az új vakolat, amelytől az egyházközség vezetése azt reméli, hogy hosszútávon szárazon tudja majd tartani a falakat.

A templomban a fűtést korábban a padok alatti csöveken keresztül oldották meg. A padok egészen a falig értek, s ahhoz, hogy a falnál a salétromos, nedves vakolatot el tudják távolítani, a padokat arrébb kellett tenni a faltól. Emiatt azonban a fűtési rendszert is szükséges volt megbontani. A folyamat bonyolultsága miatt végül is azt a javaslatot tartották legmegfelelőbbnek, amely a padok végének a 30-35 cm-es lerövidítését ajánlotta, felszabadítva így a fal melletti részt, s amely lehetővé tette a nedves falak leverését, megakadályozva ezzel a padok korhadását is.

A munkálatok során a szakemberek eltávolították a vakolatot és készítettek egy úgynevezett szivárgót, vagyis kb. 50 cm-re leástak, a földet kiszedték, majd a falat speciális anyaggal elzárták a földtől és kavicsot helyeztek rá. Egy Drain-csövet is elhelyeztek a fal levegőztetésének céljából, amelyet díszkaviccsal fedtek be. Ugyanezt a módszert alkalmazták a belső és a külső falak nedvességének a megoldása érdekében, sőt a munkálatok eredményeként a templom belsejében is kialakítottak egy kb 20-30 cm-es árkot, de arra csak kő és díszkavics került. A munkák befejezése után a templombelső sárgás-barnás, itt-ott fehér festését a hófehér szín váltotta fel.

A munkálatok összköltsége több mint 40 ezer eurót tett ki. A felújításra az egyházközség az évek óta spórolt pénzét használta fel, de érkezett támogatás a Bethlen Gábor Alapon keresztül a magyar kormánytól is, Németországból egy pályázaton keresztül jutottak pénzhez és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapja is támogatta a közel négy hónapon keresztül tartó felújítást, amelyért az elmúlt év végén adtak hálát.

A kutatási adatok alapján – Kisgéresben is, mint nagyon sok helyen – először fából épült templomot építettek, amely az ellenreformáció idején tönkre is ment. De a türelmi rendelet után engedélyt kapott a gyülekezet kőtemplom építésére, amely 1784-re készült el. 124 református család álma valósult meg ezzel, akik nemcsak templomot építettek, hanem tanítólakot és parókiát is. A templom bejárata felett szereplő 1795-ös dátum a templomhoz épített torony emelésének az évét jelzi, amelyet az akkori törvények miatt csak 11 évvel később készülhetett el. A másik, 1998-as évszám a legutolsó felújítás idejét jelzi.

Kisgéres szinte teljesen református falu. A népszámlálási adatok alapján több mint 800 református él a községben. A gyülekezeti névsor szerint 500-550 személy fizet évente rendszeresen egyházfenntartási járulékot, de mintegy hétszázan viselik szívükön a gyülekezet és a templom a sorsát – mondta tájékoztatásul a gyülekezet lelkipásztora Blanár Erik.

Reformata, Iski Ibolya

események továbbiak →