Maďarič nem zárja ki az egyház különválását az államtól
2013. március 20., szerdaA kulturális minisztérium az egyház alternatív támogatási rendszerén dolgozik – állítja a tárca vezetője, Marek Maďarič. Elsősorban azonban arra vár választ, hogy az egyházak hajlandóak-e tájékoztatást adni a vagyoni helyzetükről.
Ebben a követelményben egyezett meg ugyanis a decemberi ülésén az a szakértői csoport, amelyet Maďarič hozott létre. „Ettől a választól függ a következő lépés. Az egyházak részéről hajlandóságra lenne szükség arra, hogy megmondják, milyen vagyonnal rendelkeznek, mert enélkül nem lehetséges jó támogatási rendszert felállítani" – állapította meg a miniszter.
A tárca eképpen szeretné megállapítani, valóban olyan helyzetben vannak-e az egyházak, hogy a túlélésükhöz feltétlenül szükség van-e az állam támogatására, vagy az újonnan alakuló rendszerben segíthetnének a saját vagyonukkal is. „Az egyik oldalon értem a véleményüket, amikor azzal érvelnek, hogy túlságosan bonyolult a számukra megállapítani ezt, de ha más dolgokban képesek egységesen fellépni, akkor azt is bevallhatnák, milyen a valós vagyoni helyzetük. Lehet, hogy olyan siralmas, hogy a nyilvánosság belátja, az egyház, tekintettel a fontos feladatai teljesítésére, megérdemli az anyagi támogatást" – magyarázta Maďarič. A cél olyan lehetőségeket felvázolni, amelyek, ha lesz rá kellő politikai akarat, a gyakorlatban is megvalósíthatók.
Maďarič továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a jelenlegi támogatási modell megváltoztatása lehetetlen az egyházak képviselőivel való megegyezés nélkül. „Nem hiszem, hogy helyes lenne, ha az állam egyedül döntene erről." A megoldást meghatározott alternatívák előterjesztésében látja, amelyeken a tárca már erőteljesen dolgozik. „Egyúttal azonban a hajlandóságot is vizsgálnunk kell, és valóban látnunk kell, milyen vagyonnal rendelkeznek az egyházak. Azután másképpen lehet tekinteni azokra, akik nagy vagyonnak rendelkeznek, és azokra, akiknek nincs vagyonunk. Tehát kíváncsi vagyok a válaszokra" – fűzte hozzá a miniszter.
Felvidék Ma