Közel 1900 önkéntes vette ki részét Szlovákiában a Szeretethíd programból
2013. május 30., csütörtökKárpát-medence szerte mintegy 16 ezer önkéntes kapcsolódott be a Magyarországi Református Szeretetszolgálat által meghirdetett Szeretethíd programjába, amelyből a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház gyülekezetei is kivették a részüket. A május 24-én és 25-én megvalósuló alkalomra 1900 önkéntes jelentkezett be, akik ötvenöt helyszínen végeztek különféle munkálatokat.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja által szervezett központi nyitórendezvényre május 24-én, kilenc órai kezdettel került sor a komáromi gyülekezet parókiájának az udvarán. Igével szolgált Rácz Jolán megbízott diakóniai igazgató, a zenei részt a helyiek dicsőítő zenekara biztosította.
A komáromi gyülekezet munkájába bekapcsolódtak a Nagykeszin működő szenvedélybetegek felépülését szolgáló Remény Szociális Otthon lakó is. A Szeretethíd programjában részt vevők pénteken Komárom városának játszótereit festették újra, szombaton pedig a gyülekezet kerítését.