„A reformáció útján” című projekt megvalósításának nagy jelentősége volt a gyülekezet életében, mivel felkeltette a gyermekek, fiatalok és felnőttek érdeklődését a reformáció öröksége, történelme iránt. A résztvevők közül még senki sem járt Magyarország ezen területén, csupán a média és az irodalmi kiadványok segítségével szerezhetett ismeretet erről a területről. Az út folyamán megtapasztalhatták, hogy a Szabolcs–Szatmár –Bereg megyében a természet és az ember csodálatos örökséget hagyott maga után az utókornak, s így rájuk is, akik szintén élvezhették a „Tündérmező”, a történelmi Magyarország utolsó tündéri mezejének minden szépségét Móricz Zsigmond megfogalmazása szerint:  „Az országnak ez a legtávolabbi része az egész ország legcsodálatosabb darabja: a történelmi Magyarországnak utolsó tündéri mezején,”- mely bennünket is kötelez. A gyökerekre, a kezdetekre irányították figyelmünket a Szabolcs–Szatmár –Bereg megye csodálatos építményei, református templomai segítségével.

A megye középkori templomokban Magyarország egyik leggazdagabb vidéke. Szatmár és Bereg középkori egyházi örökségének egyedi hangulatát idézték a kisméretű templomok, a melléjük épített fa harangtornyok, a gazdagon fennmaradt középkori freskók, a festett karzatok, a díszes kazettás mennyezetek, faragott szószékek. Istennek hála, hogy a történelem viharait is túlélték ezek az építmények, s most mint e vidék ékszerdobozai mutathatják meg kincseiket a látogatóknak.

Az út során megtekintették Szabolcs község Árpád-kori templomát, a Mudrány kúriát és a Földvárat. További állomáshelyeik voltak: Tákos, Csaroda, Márokpapi, Nagyar, Vásárosnamény, Tarpa, Szatmárcseke, Sonkád, Vámosoroszi, Nagyszekeres és Fehérgyarmat. E községek református  templomai  szépségükkel, gazdag történelmi kincseivel lenyűgözték látogatóikat, annak ellenére, hogy számukra szokatlan volt a gazdagon díszített református templom, hiszen általában a templomok egyszerűek, puritánok,  fehérre festett falakkal, de minél tovább csodálták a színes díszítéseket, annál inkább átérezték, hogy mindezen külsőségek és különbözőségek a magyar református múltat tükrözik vissza. Padjaikban, hacsak rövid időre is, de meg lehetett pihenni és elcsendesedni Istennek hálát adva azért, hogy eljuthattak ebbe a térségbe.

A vasárnapi istentiszteleten Szatmárcsekén vettek részt. Az istentisztelet igei üzenete Tiba Zsolt lelkipásztor szolgálatával a szívekig hatott. Szemeket törölgetve énekelték mindenki közösen a gyülekezettel a Magyar Himnuszt. Átérezték az összetartozást, a közös magyar gyökereket a még sokszor elutasító politikai magatartás ellenére is.

A gyülekezet tagjai megismerkedtek a szatmárcsekei református közösséggel, majd megnézték a község nevezetességét: a csónakos temetőt, s benne a Kölcsey emlékművet. A temető látványa és bebarangolása csodálatos lelki folyamatokat indított el. A lelkek békességbe öltöztek, látva az egyforma csónakos fejfákat, melyek fekete színükkel, s alakjukkal, mintegy sereget jelképeztek: egy-egy elköltözött lélek megtestesítőjeként őrködtek a sírhalom fölött.

A kétnapos kirándulás összekovácsolta gyülekezet fiatal és idős testvéreit, hisz a legfiatalabb résztvevő 12, a legidősebb 76 éves volt. A nagy korkülönbség ellenére egy ugyanazon érdeklődés mutatkozott meg. Jó volt megtapasztalni, hogy nagyszülőnek, szülőnek és unokának is lehet közös érdeklődése, mely egyformán leköti a figyelmüket és szorosabbra fűzi a kapcsolatukat, s nem utolsósorban a kirándulást követően közös beszélgetési alapot nyújt a résztvevőknek.

„Úgy érezzük, hogy az utazásunk nem fejeződött be, hanem éppen elkezdődött. Hálát adunk Istennek, hogy találkozhattunk gyülekezetekkel, hittestvérekkel, akikkel kapcsolatot alakíthattunk ki, s ezt a későbbiekben kölcsönösen tovább kívánjuk ápolni. Megköszönjük a pályázati lehetőséget a csodálatos két napot, s annak minden áldását“ – számolt be a reformáció útján tervezett kirándulásról  Borsicky Judit lelkipásztor.

Refomata