Egy évvel ezelőtt született meg a kicsiny pólyáni gyülekezetben az a gondolat, hogy hálaadó istentisztelet keretében emlékezzenek meg arról, hogy a közösségnek kétszáz éve kőtemploma van, ami a korábbi fatemplom, illetve egy református hívő szénáscsűrje után méltó istentiszteleti helye lett a gyülekezetnek.

A megemlékezés gondolatának megszületését bizonyosan az is segítette, hogy a templombejárat feletti, kőbe vésett felirat és a kazettamennyezet egyik eleme is hirdeti az 1823-as és 1824-es években való felépülését, vagyis a gyülekezet tagjai alkalomról-alkalomra találkozhattak templomuk építésének évszámával.

A hálaadó istentiszteletre 2024. szeptember 8-án került sor, amikor ritkán látott módon megtelt a pólyáni templom. A helyi gyülekezet tagjain kívül más felekezethez tartozók, vagy idegenből érkezők is helyet foglaltak a templompadokban, de a gyülekezetből elszármazott reformátusok is hazaérkeztek erre az eseményre.

Az istentisztelet kezdetén Molnár István helyi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, bár a templom építésének kétszáz éves jubileuma kapcsán gyülekeztek össze, de mégsem az épületet ünneplik, hanem a Szentháromság Istennek adnak hálát.

Annak az Istennek mondanak e napon köszönetet, aki a kétszáz év alatt – olykor rendkívül nehéz és kiszolgáltatott helyzetekben is –megtartotta a közösséget és engedte, hogy az evangélium hirdetése ne halkuljon el, sőt ráadásként még azt is megengedte, hogy azon a nyelven hirdettessék az örömüzenet 2024-ben, amelyiken kétszáz évvel korábban a templomépítő elődök is hallgathatták azt.

A köszöntő szavak után Kendi Csaba, a Zempléni Református Egyházmegye esperese a Jn 13,5-9 alapján hirdette az igét. Igehirdetésében így fogalmazott:

 „A kérdésre, hogy mit ünneplünk, vagy kit ünneplünk ma, nem a mi eleink, nem a templomépítő ősök, lelkipásztorok, vagy gondnokok személye és emlékezete a válasz, mert ma azt ünnepeljük, aki mindeddig megsegített bennünket. Ma azt ünnepeljük, akiben örök reményünk van, hogy soha nem hagy magunkra. Azt, aki ígérete szerint velünk van minden napon a világ végezetéig, és akinek áldó, felegyenesítő, új erőt és lendületet adó erejét ma is naponta érezzük a saját életünkben: Jézus Krisztust ünnepeljük.” 

A gyülekezet egyetlen konfirmandusa, Marczi József Reményik Sándor Kövek zsoltára című versét szavalta el. A szavalat után a pólyáni református templomépítés folyamatát vázolta fel részletesen a helyi lelkész a korabeli feljegyzések és levelezések alapján.

A beszámolóban is elhangzott, hogy a templom építésével már 1821-ben foglalkozni kezdett a gyülekezet, mivel építési anyagok beszerzéséről már ez évből van feljegyzés. A templom alapkövének letételére 1823. május 16-án kerülhetett sor és egy bő év alatt a templom fel is épült. A tetőzet is elkészült, és a torony is kész lett, hiszen 1824. július 16-án került sor a toronygomb, vagyis a református templomot jelző csillag felhúzására. Valószínűsíthető, hogy a templomot ezt követően már használni is kezdték, s ezért is szólnak az említett feliratok arról, hogy a templom 1824-re megépült, ugyanakkor a kazettamennyezet, vagy a templomi padok, lócák, azaz a bútorzat csak később került a helyére.

Valójában 1833-ig zajlik a templomépítés, legalábbis ez évig voltak erre vonatkozó kiadásai a gyülekezetnek. A templomszentelésre 1833. szeptember 8-án került sor hasonlóan ünnepi keretek között, mint a mostani bicentenáriumi emlékünnepség. A beszámoló zárásaként az a színes kiadvány is bemutatásra került, ami a gyülekezet templomépítés előtti történetét, magát a templomépítés folyamatát mutatja be, valamint a korabeli feljegyzésekre alapozva a templomszentelés ünnepségét írja le.

A történelmi visszatekintést követően Csoma László lelkipásztor emlékezett vissza szolnocskai gyermekkorára, az egykori pólyáni gyülekezetre, amelyből indulva – az erős ellenszél ellenére is – vállalta a lelkipásztori hivatást, végezte el a teológiát, majd állt szolgálatba Deregnyőn, s egy időben az egyetemes egyház vezetésében.

A lelkipásztor személyes visszatekintése derűt, s olykor könnyeket is csalt a szemekbe, hiszen kedves pillanatok, egykori közös élmények és egyben a gyülekezetért, egyházért hűséggel szolgáló elődök lettek felidézve.

A hálaadás a templom előtt kialakított kis parkban folytatódott, ahol emlékjelként egy tölgyfából faragott oszlop került elhelyezésre. E helyen Györki Péter az ünnepségre írt saját versét szavalta el „Isten háza” címmel.

Balla Lajos fafaragó mester, az emlékoszlop készítője a faragás folyamatáról, valamint a motívumokról szólt, amelyek között fába lett faragva a református egyház címerpajzsa, valamint két igevers-töredék: Jó az Úr; Légy hű mindhalálig. Legyenek ezen igeversek mindenkor beszédesek, üzenetértékűek azok számára, akik pólyániként azt naponként látják, de azok számára is, akik e településre csupán ellátogatva olvassák. Hirdesse az emlékoszlop Isten jóságát, akár azt, amit a pólyáni református gyülekezet tagjaiként élhetünk meg, de szolgáljon buzdításként is a mi hűségünkre, Istenhez való ragaszkodásunkra vonatkozólag – fogalmazott záró gondolataiban Molnár István lelkipásztor, amit az áldás, majd pedig a gyülekezet által elkészített szeretetvendégségre való meghívás követett.

Molnár István

Fotó: Körmöndi Kristóf