Az alkalom áhítattal kezdődött, melyben Szathmáry Zsuzsanna, a helyi gyülekezet lelkésze a 2Kor3,1–6 alapján magyarázta Isten igéjét, kicsit visszanézve Pünkösdre, a Szentlélek Isten személyére, aki a mi lelkészi munkánk garanciája is, s ezért üres edényekként kell a szolgálatban Isten elé állnunk, hogy Ő töltsön meg mindet, s tegyen alkalmassá a szolgálatra az Ő Szent Lelke által. Mert a betű megöl, a Lélek megelevenít. S ha a Lélek ajándékát nem birtokolja a lelkész, megöli a betű és az erőlködés a szolgálatát; ugyanígy, ha a gyülekezet nem Lélek által hallgatja az igét, a betű megöli az igehallgatást, s megértést és a befogadást is. Az igemagyarázó kérdései, mely szerint visszatükröződik-e a szolgálatunk, ha az Lélek által van és hiteles a gyülekezet életén, illetve ha nem, hogy tudjuk ezt megharcolni kérdések, mindannyiunkban olyan húrokat pendítettek meg, amiket meg kellett osztanunk a többiekkel, s ez jó alapvetés volt a témához.

Az alkalom szervezői – és egyáltalán Barsban a lelkészközösség-építés mozgatói – Tóth Zoltán és Szathmáry Zsuzsanna lelkészházaspár. A témaválasztás és annak fölvezetése Tóth Zoltán löki-töhöli-felsőpéli lelkipásztorra hárult. Képesség vagy alkalmasság. Gondolkodtunk-e más azon valaha, lelkészek és nem lelkészek, hogy van-e valami különbség a két rokon értelmű szó között? Képes vagyok valamire, vagy alkalmas vagyok? Ki adja a képességet és az alkalmasságot? Mi az, amit és melyikhez tehetünk emberileg hozzá? Mert nem mindegy, hogy alkalmas vagyok valamire, vagy képes vagyok valamire.

A képesség részben velünk született, de művelhető. Az alkalmasság az üres edényhez visszatérve, az Istentől kapott erőforrás. A képességnek határai, korlátai vannak, míg az alkalmasságnak nincsenek, mert az Úr szüntelenül formál. A képességben aktív az ember, tudás, ismeret, tanulás, gyakorlás árán érhető el. Az alkalmasságban pedig az ember passzív, egyszerűen megnyílik, megüresíti magát, s ennek eredménye a bölcsesség. Például lehet valaki alkalmas a lelkészi szolgálatra úgy is, hogy nincs teológiai doktorátusa, viszont nem biztos, hogy a teológiailag maximálisan képzett ember alkalmas a gyülekezeti szolgálatra. Hogy egészen világos legyen a kettő közötti különbség a témavezető Mózes tengert-szétnyitó példáját hozta elénk. Ami egyértelműen alkalmasság kérdése, nem pedig képesség, hiszen Mózes nem gyakorolta a víz szétválasztásának csodáját, hanem arra felülről kapta az alkalmasságot. Ugyanúgy Mózest az Isten alkalmassá tette a szolgálatra, noha ő maga sorolja el kifogásokként, hogy miért nem képes arra. Azaz, akkor vagyok képes valamire, amikor művelem magam, ismereteket gyűjtök, gyakorlok, s alkalmas pedig akkor vagyok, amikor nem én vagyok, amikor megüresítem magam, s imádkozom azért, hogy tegyen alkalmassá az Isten. Hiszen a fuldokló is csak akkor „alkalmas” arra, hogy megmentsék, ha már ő maga föladja, s elfogadja a külső erőt, a külső segítséget.

A téma felvetése után érdekes beszélgetés alakult ki, ki mikor érzi, érezte magát alkalmasnak vagy képesnek, ki mire alkalmas és ki mire képes. Jó volt együtt gondolkodni, szolgálatunk magasságait és mélységeit megosztani egymással.

Ambrus Erika