Különleges alkalom helyszíne volt a kassai református templom október 8-ának délelőttjén. Hajdani és jelenlegi fireszesek töltötték meg a templompadokat. Most szeretnék én is elrugaszkodni a hagyományos tudósítás műfaji sajátosságaitól.

A Fiatal Reformátusok Szövetsége ebben az évben ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Egyházunk Kulturális és Közművelődési Központjának támogatásával megszületett a Jöjj, amíg ifjú vagy! című kiadvány, mely a Firesz első tíz évének történéseit fogja össze egy csokorba. Több mint ötvenen ragadtak tollat, és írták meg emlékeiket, adtak hálát, tettek bizonyságot a '90-es évek felvidéki református ébredési mozgalmáról.

A Felvidék magyarok által lakott területén végzett missziói munkáját összefogó és koordináló, 1992-ben megalakuló Firesz ma is szerves része református egyházunknak. Az alapítók célja 30 évvel ezelőtt az volt, hogy a szövetség a református egyház kebelén annak építésére törekedjen, de mégis önállóan attól, a fiatalok által autonóm módon működő szervezet legyen. Pontosan ez jelenítődött meg ezen a szombat délelőttön.

A kassai gyülekezet lelkipásztora, Orémus Zoltán esperes igehirdetésében az égő csipkebokor történetét állította párhuzamba a Firesz megalakulásával. A tűz, mely felemészt, pusztít, itt nem ezt tette, hisz csoda történt. Magához hívta és elhívta Mózest. Az akkor végzett gyermek- és ifjúsági munka mind azt a célt szolgálta, hogy a „Vagyok" szólhasson. Ez a szent tűz égett az akkori szervezők, vezetők szívében, és végezték szolgálatukat a gyermekek és fiatalok körében.

A prédikáció után egyházunk püspöke, a Firesz egyik alapítója, majd elnöke lépett a mikrofonhoz: Sziasztok! Ekkor a hagyományos liturgiai alkalom atmoszférája megváltozott, és fireszes légkör töltötte be a templomot. Géresi Róbert köszöntésében a Firesz tevékenységének legfontosabb részét emelte ki: azt a Szentlélektől való tüzet, mely ott égett a szívekben. A kezdeti időszaknak volt egy spontaneitása, amely az akkori alkalmaknak a lendületét is adta. Ezt a spontaneitást a megszülető Firesz igyekezett megőrizni a szervezetté alakulásban is. Ma az egyház sorba hozza létre az intézményeket, amelyekre szükség van. Viszont szükség van arra a spontaneitásra is, arra a tűzre is, mely az életet jelenti.

A szót Horváth Pál, a Firesz egyik alapítója vette át, és mondott köszönetet mindenkinek azért a munkáért, amely oly csodálatos, szinte érthetetlen módon zajlott a '90-es években. Az egyik ifjúsági ének refrénjét idézve – „Igen, ott minden kész. / Minden győztesnek jár örökrész" – elmondta, hogy a Firesz munkájában nem volt mindig minden kész, nem volt minden tökéletes, ahogy Isten országában, de kegyelmi időt éltek meg az akkori résztvevők. Megköszönte mindazok munkáját, akik visszaemlékezésükkel segítették a könyv megszületését.

Végezetül Édes Enikő, a könyv egyik szerkesztője mutatta be a kiadványt. A könyvben a visszaemlékezések mellett, melyek négy fejezetbe rendeződtek, helyet kaptak az első tíz év körleveleiből, jegyzőkönyveiből, élménybeszámolóiból, tábori programjaiból is dokumentumok; a kezdetektől egészen 2002-ig olvashatóak a kiadványban a gyermek-, tini- és ifjúsági táborok időpontjai; és az akkori pillanatokat rögzítő fényképekből is egy csokorra való idézi fel a Firesz első tíz évét.

A hálaadó alkalmon a kassai gyülekezet egyik tagja Siklósi András: Ne hagyd el őrhelyedet! versével köszöntötte az egybegyűlteket, és a Firesz kórusának szolgálata tette még szebbé és maradandóvá ezt a nem mindennapi eseményt. Zengett a templom és több szempárban is könny csillogott, mikor a kezdeti időket idézve felcsendült a jelenlévők szájából a Tüzed, Uram Jézus... ifjúsági ének.

Idézzen föl ez a könyv sok emléket, adjon örömteli perceket, és tegye áldottá az emlékezést. Idézzen fel minden visszaemlékező szívében hasonló érzéseket e kiadvány: „Szeretnék még kincskeresős útvonalat kijelölni azokban az erdőkben színes krepp-papírokkal és Bibliát elrejteni gazdag cukorkaellátmány kíséretében egy öreg fa tövében. Szeretnék klóros vízben kezet mosni ebéd előtt ugyanabban a lavórban, mint a többiek. (...) Szeretnék könnyeimet rejtegetve szívből fohászkodni, amikor az egész táborból pont engem szólított meg az esti evangelizáció igéje vagy a táborzáró úrvacsora alkalmával körbeadott fonott kiskosárból kihúzott, szépen elkészített igés kártya. Szeretnék hullafáradtan lefeküdni az egyszerű kis faházban, és reggel álmosan kibotorkálni a közös tornára a vadászkürt rekedt hangját meghallva."

Isten megtartó szeretete és kegyelme legyen mindnyájunkkal!

Édes Enikő