Kamocsán, a főút melletti kultúrház idén is átalakult a református gyülekezet táborának helyszínévé, hogy mintegy negyven résztvevőnek átadhassák a Jézus életével és csodálatos gyógyításaival kapcsolatos történeteket a KOEN – a Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány Éld ád! Jeruzsálem utcáin című program alapján.

Reggel kilenc óra előtt fokozatosan érkeznek a kisebb és nagyobb gyerekek szüleik kíséretében vagy egyedül, a messzebbről érkezők a nagyobb távolság miatt akár kerékpárral. A kultúrház legnagyobb termében már minden készen áll egy újabb nap megkezdéséhez, illetve hangzik felvételről az előző nap tanult ének.

„Szeretettel köszöntök Mindenkit! Kezdjük meg a napunkat egy közös imával. Tegyétek össze a kezeteket, csukjátok be a szemeteket és mondjátok utánam magatokban az imát” – ezzel indítja a napot Pogány Krisztina, a gyülekezet lelkipásztora, majd néhány eligazító útmutatást ad s felhívja a figyelmet arra, hogy vigyázzanak a rendelkezésükre bocsájtott játékokra, ne tegyék azokat tönkre, mert jó lenne, ha máskor is tudnák azokat használni. Valamint kérte a gyermekeket, hogy figyeljenek az elhangzottakra, hogy jobban megismerjék Istent és egymást.  

Kérdések alapján átismételték az előző nap tanultakat Jézus jeruzsálemi bevonulásáról beleértve a hozzá tartozó aranymondást is. Majd egy új, Jézus követéséről szóló éneket tanultak meg, amely arról szól, hogy ha elindultunk követésére, akkor ne nézzünk vissza.

Az elméleti rész után tízóraival az éhségüket, üdítővel pedig a szomjukat csillapították a gyerekek a sportpálya melletti asztaloknál, amelyeket a gyülekezet asszonyai készítettek el számukra még a reggeli órákban.

Egy bevezető jelenet segítségével ráhangolódásképpen megjelent Timo, az influenszer Eszter kíséretében. Egy zsidó árustól megvásárolták Jeruzsálem térképét, s annak alapján indultak megkeresni a következő helyszínt. Egy különleges szemüveg segítségével Timo visszarepült az időben és megelevenedett előtte a Bethesda-tó partján 38 éve beteg ember meggyógyításának a története.

A Biblia ide vonatkozó részét az egyik segítő olvasta fel képek vetítése kíséretében, majd a tiszteletes asszony részletesebben elmagyarázta a gyerekeknek az egyes kifejezéseket, közben figyelemfelkető kérdéseket is feltéve.

„Gyerekek szerintetek milyen az, amikor játék közben valaki annyira nyerni akar, hogy a másikat elgáncsolja? Szabálytalan, gonosz, nem szép dolog – válaszolták a gyerekek. Igen, van erre egy régies szavunk: irgalmatlan. A történetben szereplő 38 éve beteg embernek senki nem segített, talán fel is lökték, amikor a vízbe akart menni, amit az angyal kavart fel, s aki először belelépett, az meggyógyult” – kezdte a lelkész, majd elmondta, hogy a változást a beteg ember számára Jézus hozta el. „Akarsz-e meggyógyulni?” – tette fel a kérdést a bénának, aki inkább arra hivatkozott, hogy nincs embere, aki bevigye a vízbe. Erre Jézus csak annyit mondott neki, hogy keljen fel, vegye az ágyát és járjon.”

Pogány Krisztina kitért arra is, hogy ez nem mindenkinek tetszett, Jézus ugyanis szombaton gyógyított. „Nem értették meg Jézust, és félremagyarázták Isten törvényeit. Azt tanították, hogy szombaton, a nyugalom napján se gyógyítani, se ágyat cipelni nem volt szabad. De rossz dolog valakinek segíteni? Isten többek között azt is üzeni számunkra e történet kapcsán, hogy legyünk irgalmasok, segítőkészek egymással. Ő példát adott nekünk, hogy ha a másik bajban van, akkor tudjunk neki segíteni még a nyugalom napján is, mert ő irgalmasságot kér és nem áldozatot” – összegezte a lelkész a béna meggyógyításának a történetét.

Az elméletet szabad játék követte a sportpálya melletti szabad részen. A kis kikapcsolódás után a gyerekek visszatértek a kultúrházba, hogy megtanulják a történethez kapcsolódó aranymondást, illetve a puzzle kockákra felragasztott szavakat megfelelő sorrendbe rakják. A béna ember meggyógyításának történetét a korosztálynak megfelelően szétosztott csoportokban elmélyítették. A legkisebbek színeztek, de a többiek végig vették a munkafüzet kérdéseit és igyekeztek azokat közösen megválaszolni.

„Sok-sok évvel ezelőtt szervezték meg az első gyülekezeti napközi tábort Kamocsán, köszönhetően a korábban itt szolgálóknak, úgymint a Sasák lelkészházaspárnak és Nátek Katalinnak. 2017-től vagyok itt lelkész, azóta igyekszünk folytatni a nyári táborokat, amelyet mindenki egyaránt vár, gyerekek, a fiatalok és a felnőttek is. Kivételt képzett egyedül az az időszak, amikor a kovid-járvány korlátozásai miatt nem lehetett tábort szervezni, illetve az anyasági és gyermekgondozási szabadságom alatt” – ismerteti a tábor előzményeit Pogány Krisztina.

Elmondja, a tábor elsődleges célja az Úr Jézus megismertetése a gyermekekkel. Halljanak Róla, hitre jussanak és megerősödjenek hitükben. Szeretnék átadni nekik, hogy Isten szereti őket, hiszen odaadta értük egyszülött fiát, Jézus Krisztust. Másrészt azért is szerveznek tábort a nyár folyamán, hogy a helybeliek jobban megismerjék egymást. Mivel a faluban nincs iskola, így a gyerekek a környező települések oktatási intézményeit látogatják, itt viszont van lehetőségük találkozni, együtt játszani, és a barátkozásra is. „Célunk a közösségépítés is. Sokan segítenek a tábor megszervezésében, így egy ilyen napközi tábor egyben gyülekezet- és közösségépítő is.”

Kiderült, hogy a gyerekekkel nemcsak nyáron, hanem az iskolaév alatt, a vasárnapi iskola keretében is foglalkoznak. Néha csak hárman-négyen vesznek rajta részt, máskor a létszámuk meghaladja a tízet is. A Bibliaismereti versenyre is mindig tudnak két-három csapatot összeállítani. „Hála Istennek vannak gyerekeink, akiket be lehet vonni a karácsonyi, anyák és apák napi műsorokon való szereplésbe is.”

A mostani táborban negyven, különféle korcsoportú gyermek van. Jelentős részük, 25-30 református, a többi katolikus, más felekezetű vagy felekezeten kívüli.

„A napközi tábort elsősorban a gyülekezethez tartozóknak, másodsorban a kamocsaiaknak hirdetjük meg, s ha marad hely, akkor befogadjuk a máshonnan érkezőket. De ők is úgy jutnak el hozzánk, hogy van valamilyen családi kötődésük a faluhoz a nagymama vagy más rokon által a gyülekezethez, illetve barátok révén. Egyre több gyerek jött az idén is úgy, hogy a tavalyi táborozóink elújságolták az iskolatársaiknak hol töltötték a nyaruk egy részét, hogyan érezték magukat, s mivel felkeltette az érdeklődésüket az itt szerzett élményük, késztetést éreztek arra, hogy velük tartsanak. Szerencsére volt még hely, így beiratkozhattak a táborba. Egyébként igyekszünk mindenkit be- és elfogadni, terelgetni, szeretettel körbe venni” – magyarázza Pogány Krisztina.

Idén először döntöttek úgy, hogy negyventől több gyermeket nem fogadnak a táborba. Egyébként eddig is körülbelül ilyen létszámban jelentkeztek, viszont idén nagyobb volt az érdeklődők száma. Mivel a szerdai napra kirándulást terveztek be, s egy autóbuszban is korlátozott a létszám, így kénytelenek voltak határt szabni a jelentkezésnek. De azért is, mert a korábbi segítők közül többen magánéleti okokra hivatkozva idén sajnos nem tudtak vállalni szolgálatot a táborban. „Úgy gondoltam ez a létszám az, amivel elbírunk, akiket biztonságban, odafigyelve tudunk szeretgetni, vezetgetni.”

Az idei segítők önkéntes szolgálók, az egyik óvó néni a vasárnapi iskolai tanítónk, vagy anyukák, akiknek a gyermekük is itt táborozik és a gyülekezethez tartoznak – avat be a lelkész a szervezési háttérbe. De bevontak olyan fiatalokat is, akik már konfirmáltak, kinőtték a gyermektábort és segítőként tértek vissza. Azoknak is lehetőséget adtak, akik ugyan nem a gyülekezethez tartoznak, de korábban itt táboroztak és szívesen eltöltenék a nyaruk egy részét a gyerekek között, s maguk jelentkeztek vagy felkérték őket segítőknek, munkatársaknak.

„Elsősorban a falubelieket szólítjuk meg, s általában eleve azokat, akikről tudjuk, hogy szeretettel jönnek. Mellesleg ügyesek, tehetségesek, s igyekeznek minden tudásukat kamatoztatni a gyerekekkel való foglalkozáskor. Nagyon hálás vagyok értük. Mivel már nagyjából ismerem őket, igyekszem olyan feladattal megbízni őket, amihez talentumuk van. Van zenészünk, van, aki a kivetítőt és a számítógépet kezeli. Vannak, akik szeretnek szerepelni, őket bevonjuk a színdarabokba. Igyekszem mindenkire testhezálló feladatot osztani” – mondja Pogány Krisztina.

A bibliai történetek tanítása, azok magyarázata viszont a tiszteletes asszonyra hárul. „Mi is a KOEN programot választottuk a napközi tábor számára. Megrendeltük a tábori csomagot és annak a beosztása szerint vesszük a bibliai történeteket, énekeket és aranymondásokat, tanításokat. Igyekszünk magunkra szabni, magunkhoz mérten kiválogatni azokat a dolgokat, amelyeket fel tudunk használni. Nem hiszem, hogy rosszabb lenne az, amit valaki magának készít, mint egy ilyen központilag kidolgozott. Egyszerűen ez nagy segítség, hogy van egy adott, kidolgozott program. Mi átvettük belőle a keret- és a bibliai történeteket. Ezek egy részét szereplők segítségével oldottuk meg, ami az influenszer Timo jeruzsálemi barangolását illeti, de a többi történetnél már nem osztottunk ki nagyon szerepeket, mert ahogyan említettem, most nincs ehhez elegendő segítő, illetve nem akadtak olyanok, akik ki szerették volna magukat próbálni ezen a téren is. Az első nap pedagógiai padlóképes történetmeséléssel avattuk be a történetbe a gyerekeket.”

Tavaly például az élőszereplős előadást választották, volt elég sok segítőjük, és főleg olyanok, akik bevállalták. Kiderült, hogy a mostani csapat nem annyira szeret énekelni, így a felhasználható repertoárból kevesebb éneket választottak ki. Aranymondásokat viszont sorra megtanítják velük, a munkafüzetet használják, dolgoznak benne, de átvettek néhány élménypedagógiai játékot is.

„A mai történetből elsősorban az szólított meg, hogy az Úr Jézus mennyire irgalmas volt a 38 éve béna emberrel. Odament hozzá, észrevette a nyomorúságát és segíteni szeretett volna rajta. Nem törődött azzal, mit gondolnak erről a farizeusok, hogy szombat van, a nyugalom napja, amikor nem szabad semmit sem tenni. A farizeusok ezt egyébként is félre magyarázták. Jézus számára sokkal fontosabb az irgalmasság. Példát mutatott nekünk, hogy mi is így cselekedjünk, ugyanakkor rámutatott arra, hogy mindig van remény. Az Úr Jézusnál nincs reménytelen eset, s mindig van lehetőségünk odafordulni hozzá. Ő tud ma is csodát tenni, s megtölteni bennünket reménységgel, akkor is, ha hosszú évek óta várunk ígéretének beteljesülésére. Talán bele is fásulunk a várakozásba. De ő olyankor jön, amikor nem is számítunk rá és olyan módon válaszol, ahogyan mi nem is tudjuk elképzelni” – összegezte a történet lényegét.

Szó esik arról is, hogy a tábornak miért a helyi kultúrház ad otthont. A lelkésznő szerint ennek egyszerű a magyarázata, nincs helyük a parókián. „A régi parókián nincs konyha, sem elegendő mosdó. Tér még lenne is, mert elég nagy az udvarunk, viszont rossz idő esetén nem tudnánk külön ennyi gyereket hova tenni. A kultúrházban azonban mindez adott, kiegészítve játszótérrel, futballpályával, ahol szabad játékra és sportolásra is bőséges a hely” – magyarázza.

Az egyik konyhai segítő Gál Irén avat be abba, hogy mi a feladatuk azoknak, akik ezen a területen vállaltak szolgálatot. „Ügyelünk arra, hogy időben elkészüljön a tízórai és az üdítő a gyerekeknek. Ha megérkezik a megrendelt ebéd, kiporciózzuk, majd miután a fiatal segítők összeszedik a használt tányérokat, evőeszközöket, elmosogatunk és elrakodunk.”

A kiflit az üzletből vásárolják, amit a reggeli órákban néhány asszony megken vajjal, pástétommal vagy lekvárral, esetleg szalámit, sonkát tesznek közé. Az uzsonna felajánlásokból áll össze. „Mivel most csak kilenctől háromig tart a tábor, elég sűrűn étkeznek a gyerekek, nem is bírnak annyit enni. Marad is abból, amit elkészítünk. Kaptunk sok gyümölcsöt, de a meglepetések között szerepel a palacsinta és hot-dog is”.

Irénke néni semmiért sem hagyja elszalasztani a bibliai történet meghallgatását. Mint mondja, tudni szeretné, miről szólt a tábor, milyen üzenetek hangzanak el. Bár ezek a történetek ismerősek a számára, de mindig talál bennük olyat, amin érdemes elgondolkodnia. Például azon, hogy miért felejtünk el hálát adni, ha Isten megsegít bennünket igyekezetünkben.

„Szeretek segíteni, azért vagyok itt. Nemcsak most, hanem a kezdetektől, amikor megszervezték az első tábort. De mások is jönnek, ha szükség van rájuk. Mi ilyenek vagyunk” – teszi hozzá.

Irénke néni menye, Gál Mária is a segítők csapatát erősíti. De nemcsak ő, hanem a fia is, a másik két gyermeke és a fiútestvére pedig résztvevőként van jelen. Régóta támogatja a tábort személyes jelenlétével, csoportvezetőként, az éveket sem számolja már, hogy mikortól.

„Eleinte a táborozó gyermekeim miatt jöttem, de ahogy nőttek, akkor sem tudtam lemondani arról, hogy nyáron ne töltsek el itt néhány napot. Mint mondja, a szíve mindig visszahúzta segíteni. „Ha kevesen is vagyunk, de összetartunk. Így jó együtt dolgozni. Mi főleg a gyerekekért vagyunk.”

Elárulja, hogy katolikus, de a férje családja református, így ebben a közegben mozog otthonosan. Istentiszteletre is a református templomba jár a többiekkel együtt, ezért is érzi ennek a közösség tagjának magát. Mellesleg az apósa Gál Iván a gyülekezet kántora, férje ifj. Gál Iván pedig presbiter.

„Nekünk, a családomnak szívügyünk ez a tábor. Már szerettem volna konfirmálni, de akik elhatározták erre magukat, egy idő után elmaradoztak. Egyedül viszont nem szeretnék ott állni az úrasztala előtt. De már nagyon gondolkodom azon, hogy ha egyedül is lennék, akkor is vállaljam.”

A táborban a középső csoport vezetője és a háttérmunka is rá tartozik, akit kell, azt elkíséri a mosdóba, vagy kisebb baleset esetén orvosolja a sérült felületet.

Elárulja, hogy amint befejeződik a tábor, már készülnek is a következőre, elsősorban az időpont kiválasztásával, amelyet igyekeznek gyorsan egyeztetni a községi hivatallal és a többi szervezettel, hiszen nyáron mások is szeretnék kibérelni különféle eseményekre a kultúrházat.

„Ezért kell igyekeznünk, hogy arra az időre csakis a gyülekezeté legyen, s mások ne zavarják meg a táborunkat. Eltelik pár hónap, majd pár héttel a tábor kezdése előtt már intenzívebben hangolódunk rá a gyerekekkel való találkozásra. Amikor pedig megérkeznek a segédanyagok, a könyvek, elosztjuk, hogy kire milyen feladat hárul” – ad némi betekintést a hátmunkákba Gál Mária.

Mechura Cyntia csoportvezetőként a legkisebbeket kapta meg. „Sok mindent csinálok itt a táborban, mert sokrétűek a gyerekek. Tavaly a kézműves délutánban segítettem, különböző táskákat készítettünk, karkötőket. Idén csütörtökön lesz a kézműves délután, homokképet készítünk a gyerekekkel egy meghívott kézműves hölgy segítségével, tábori zászlót és egy vicces szamárfej kifestésére lesz lehetősége a gyerekeknek három csoportban váltakozva.”

Kiskora óta táborozik, de három-négy éve már kinőtt belőle. Azóta segítőként van jelen. Szereti a gyerekeket, jól kijön velük, nagyon aranyosaknak tartja őket.

„Az itt elhangzott történetek nagyon tanulságosak. Minden reggel egy közös megbeszéléssel kezdődik a csoportvezetők és a munkatársak részvételével. A tiszteletes asszonnyal átvesszük az aznapi történeteket, egy kicsit mélyebben, mint a gyerekeknek, de mindig hazaviszek belőle valamilyen pozitív üzenetet. A mai történetből például azt, hogy segítenünk kell másokon és nem szabad magukra hagyni.”

Lukács Enikő is először résztvevőként került kapcsolatba a táborral, s miután ő is kinőtte, segítőként folytatta tovább. „A gyerekek szuperek, az idő csodás ezen a héten. Rettenetesen szeretem a gyerekeket, örülök, ha velük lehetek, nagyon aktívak. A nagyok csoportvezetője vagyok. A közös foglalkozás keretében megbeszéljük az elhangzott történetet, kitöltjük a hozzá kapcsolódó feladatlapot. De van egy csoportsegítőm is, aki emlékezteti őket a történetre, s ha szükséges ismét elmondjuk. Felügyelem őket étkezéskor, gondoskodom az enni- és innivalójukról.”

Kiderül, annyira várta a tábort, hogy végül nagyon izgult a kezdés előtt, még akkor is, ha sok alkalommal beszélték meg a tudnivalókat, a feladatokat. A jó előre megkapott segédanyagokat is áttanulmányozta, a történetekhez kapcsolódó feladatokat is előre megoldották közösen, hogy ne menet közben kelljen gondolkodni a válaszokon. 

 „Amikor elérkezett a hétfő és elkezdődött a tábor, megkönnyebbültem, s arra gondoltam, milyen jó lesz újra együtt lenni a gyerekekkel. A jelenetekben is szerepelek. Én vagyok Eszter, az influenszer Timó kísérője, aki Jeruzsálem utcáit járja. Szeretem az ilyen feladatokat is.”

Mint mondja, a mai történet számára hihetetlennek tűnik, s nehéz feldolgoznia, hogy 38 évnyi várakozás után valaki tényleg meggyógyuljon. „Mekkora erő van abban, hogy hiszünk valakiben, hogy ő tud rajtunk segíteni, pedig nem is ismerjük. Jézus egyszerűen annyit mondott neki, álljon fel, vegye a noszolyáját. Ő pedig csak engedelmeskedett. Ez csodálatos dolog. Én bele sem tudom gondolni magam egy ilyen helyzetbe, hiszen izgő-mozgó ember vagyok. Ha lebénulnék, az szörnyű volna.”

Gál Norbert, reménység szerint a gyülekezet leendő kántora is egykori táborozóból lett a segítő. Neki szinte az egész családja itt van a táborban. „A feladatom az, amire éppen megkérnek. De a jelenetekben is vállaltam kisebb szerepeket, ahol nem nagyon kell megszólalni. A legutóbbiban egy zsidó árusnak voltam beöltözve, aki mindenfélével kereskedett. Timó vásárolt tőlem egy térképet, hogy jobban tájékozódjon Jeruzsálemben és egy különleges VR-túrán vegyen részt.”

A mai történet alapján megfogalmazódott benne az a felismerés, hogy ha nem csinálunk semmit, akkor nehezen valósul meg az, amit szeretnénk.

„Valaki gyorsabban meggyógyult a Bethesda-tavánál, mert volt segítsége. Ő vagy nem kért korábban segítséget, vagy ha voltak is mellette, talán egy idő után megunták, belefásultak, hogy nem sikerül időben odaérni a vízhez. Hasonló helyzetben talán én is beletörődnék egy idő után a bénaságomba, s nem biztos, hogy képes lennék ilyen hosszú ideig várakozni a gyógyulásomra, ugyanakkor vallom, hogy a remény hal meg utoljára” – fejtegeti meglátását, aki szeptembertől a Pápai Református Gimnázium diákjaként folytatja középfokú tanulmányait.

Ebéd után a táborozók a református templomhoz sétáltak el, ahol a tiszteletes asszonytól megtudhatták, miben különbözik egy református templom a katolikustól, mik a jellemzői, de betekintést kaphattak a kamocsai templom építésének a történetébe is. Sőt, megmutatta szolgálati palástját is.

A bátrabb gyerekek felmentek a toronyba megnézni az istentiszteletre hívogató harangokat, s aki akarta, meg is kongathatta. A táborozók megismerkedtek az orgonával is, amelyet a gyülekezet kántora, Gál Iván szólaltatott meg, de bejárták a karzatot is és megnézhették az orgona szerkezetét és sípjait is.

A tábor, mint minden nap három órakor uzsonnával zárult. Amikor a gyerekek már hazamentek, a tábor segítői még maradnak egy ideig, hogy megbeszéljék a másnapi feladatot. A szerdai napra például kirándulást szerveztek Komáromba. Az utolsó napot pedig a szülők estjével és szeretetvendégséggel zárják.

A tábor a vasárnapi táborzáró istentisztelettel ér véget, ahol közösen adnak hálát Istennek az elmúlt napokért, a gyermekekért, a vezetőkért, a segítő kezekért, az együtt töltött napokért, valamint megtekintenek egy képes beszámolót is a táborban szerzett élményekről, pillanatokról.

Kép és szöveg: Iski Ibolya