Újabb része újult meg a Betlehem Missziós Központnak

2017. december 19., kedd

34 500 euróból újult meg az idén a jókai Betlehem Missziós Központ köszönhetően a Bethlen Gábor Alapon keresztül érkezett támogatásnak.

A Missziós Központ, amely a Betlehem, Kenyér nevet kapta, 1997-re készült el a korábbi egyházi iskola és egy új építésű szárny összekapcsolásával. A különféle egyházi alkalmak megrendezésének helyt adó, de a keresztyén gyülekezeteknek, oktatási intézményeknek, hátrányos helyzetűeknek és családoknak elérhető áron pihenési lehetőséget nyújtó központnak a megálmodója a gyülekezet akkori lelkipásztora a missziói lelkülettel megáldott, a Németországból érkezett Uwe-Martin Schmidt volt.

A régi református alapiskola épületének osztályterméből, közösségi termet alakítottak ki, a többi teremből kiszolgáló helyiségeket, majd az új szárnyrészben a földszinten öt kétágyas, három háromágyas és egy nyolcágyas szobát, az emeleten pedig hét háromágyas szobát és egy magán lakrészt alakítottak ki.

Az elmúlt húsz év alatt sor került kisebb felújításokra, úgy mint falak festésére, vagy a teakonyha megújítására, a szociális helyiségek újragondolására. Az idén a Bethlen Gábor Alapkezelőnek köszönhetően újulhatott meg egy újabb része az épületnek, amelytől jelentős energiaspórolást várnak. 

A tetőről leszedték a régi cserepezést és a régi lecezést is, amelynek a helyére új került, majd a legújabb technológiájú szigetelő anyaggal fedték be a tető mennyezetét. Mivel a régi cserép még jó állapotban volt, így – alapos tisztítás után – a tetőzetet ismét azzal fedték be. A tetőtéri szobákat új gipszkartonnal borították be és új nyílászárók, mintegy 16 került a régiek helyére. A munkálatok végeztével a felső szint mindegyik helyisége új festést is kapott, - beleértve a fürdőszobát is, amelybe új szellőztetési rendszert is szereltek, - valamint a folyosó és a magán lakrész is.

A felújítás költsége 34 500 eurót tett ki, amelyet teljes mértékben a magyar kormánytól, a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül érkező támogatásból fedeztek a Pozsonyi Egyházmegye kiemelt támogatásaként – tájékoztatta a Reformata honlapot Kiss Tibor lelkipásztor.

Reformata, ii

események továbbiak →