Közel 45 éves lelkipásztori szolgálata után vonult nyugalomba, tizenhárom évvel ezelőtt. Előtte 37 évig volt az abarai gyülekezet lelkipásztora. Nyugalomba vonulása után Kiskövesdre költöztek felesége szülőfalujába. Hogyan telnek nyugdíjas évei? Mivel foglalkozik? Esetleg rendezgeti a szolgálatban eltöltött éveinek emlékeit vagy inkább már csak pihen?

Amikor nyugdíjba kellett mennem, sokáig nem tudtam magammal mit kezdeni. Ugyanis arra esküdtem fel, hogy míg élek, az Urat szolgálom. Sajnos külső erő, az egyházi törvény arra kötelezett, hogy hagyjam abba, bár úgy vélem még tíz évet vígan szolgáltam volna valamelyik gyülekezetben. Igen, akár nyolcvan éves koromig is. Ahogyan még most is aktív vagyok, igemagyarázatos könyveket írok. Van egy aránylag nagy kertünk, így ott van elég hely a mozgásra. A zöldségféléket magunknak termeljük meg a konyhára, a gyümölcsfáink termést adnak, de ott a szőlő is, amellyel szintén foglalkozni kell tavasztól egészen késő őszig. Munka van velük bőven.

Sokáig én műveltem meg, de már nincs annyi erőm hozzá, a kisebbik fiam segít be, ő foglalkozik a szőlővel. Nyugdíjazásomtól kezdve – két év kivételével – a napi fő tennivalóm az, amit Isten kegyelmének tulajdonítok és mintegy kényszer alatt is érzek, hogy igemagyarázatos könyveket írjak az egyszerű embereknek. Hiszem, hogy ha általa egy-két ember megtér, közelebb kerül Krisztushoz, akkor elmondhatom, nem hiába dolgoztam. Eddig három könyvem jelent meg. Az első címe: Akarsz-e meggyógyulni?, a másodiké Miért hallgat Isten? A harmadik pedig egészen friss, az idén jelent meg Mózes kígyója címmel. A Szentírás legnagyobb kijelentésével foglalkozik: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta. Jézus halálával kapcsolatban az ige hivatkozik Mózes kígyójának felemeltetésével, erről szól a legújabb könyvem. A negyedik könyvem idén októberben jelenik meg Mit kíván az Úr – te tőled? címmel.

Mennyi időt tölt el írással?

Általában a reggeli órákban írok, valamikor délután is, ha elragad az ihlet, de nem minden nap foglalkozom ezzel. Csak akkor, amikor érzem, szükséges az asztalhoz ülni, akkor írok.

Mivel írja a könyveit? Számítógéppel?

Mechanikus, kézi írógéppel, régi Consullal. Utána többször is átolvasom a szövegemet. Nem szeretném, ha olyan kerülne bele, ami nem egyezik a Szentírással. Ellenőrzés után a fiam a szöveget begépeli a számítógépbe, majd küldi a nyomdába.

Gondolnak-e Önre a fiatalabb szolgatársak, ha helyettesíteni kell Őket?

Korábban igen, de most már van elég fiatal, szolgáljanak ők. A magamét megtettem, de most is teszem a dolgom. Amikor Langschadl István szolgált a kiskövesdi gyülekezetben, akkor többször is felkért a helyettesítésre, de együtt is szolgáltunk. Az új lelkész, Szepessy Mátyás még nem fordult hozzám ilyen kéréssel, de szívesen elvállalom, ha felkérne.

Miért nem maradtak Abarán, hiszen elég sok időt eltöltöttek az Ung-vidéken, és választották Kiskövesdet?

Úgy terveztük, ott maradunk. Vettem is egy házat Abarán, de azt odaadtam a fiatalabbik fiamnak, feleségemmel pedig Kiskövesdre költöztünk az üresen álló családi házba. Bár jó lett volna Abarán befejezni az életemet, ahol szolgáltam, de így alakult. Ide is húz a szívem Kiskövesdre, mert innen indult el a szolgálatom.

Hogyan született meg Önben az a döntés, hogy lelkipásztor legyen? Mi ennek a története?

Gimnáziumba jelentkeztem, mert orvos szerettem volna lenni. Ez volt a vágyam. Tanulmányaim alatt tudatosan erre készültem és igyekeztem minél jobban megtanulni latinul és németül. Istennek azonban más volt az akarata velem. Közbeszólt.

Hogyan?

A komáromi gimnázium igazgatója mindenképpen szocialista iskolát akart faragni az intézményből. Előttem már négyen jelentkeztek teológiára. Kiderült rólam is, hogy teológiára szeretnék jelentkezni, holott akkor erről még senkinek sem beszéltem. Az egyik osztálytársam elkezdte terjeszteni, hogy a Misi papnak megy. De akkor ez még nem volt igaz.

Mi eredményezte azt, hogy mégis teológiára jelentkezik?

Az egyik lyukas órán beszélgettünk arról, ki hol szeretne tovább tanulni. Kifelé az osztályból dacból csak annyit mondtam, papnak megyek. Az osztálytársam meg elkezdte kiabálni, Misi pap lesz. Így ment híre annak, hogy teológiára készülök. Holott akkor, mint mondtam, még nem voltak ilyen terveim.

A teológiára való jelentkezésem tulajdonképpen az én otthoni lelkészemtől, Tóth Mihálytól indult el. Még messze volt az érettségi, amikor a konfirmáció után megszólított: Miska, nem akarsz teológiára menni? Kérdése szöget ütött a fejemben. Közben a problémáim a gimnáziumban fölhalmozódtak.

Az igazgatónak is eljutott a fülébe a hír, hogy teológiára megyek. Ebből még „raport” is lesz, gondoltam, be is hivatott magához, s el kezdte mondani, mit gondolok én, szocialista iskolából akarok papnak menni? A gond valójában az volt, hogy előttem már négyen jelentkeztek teológiára a gimnáziumból /Papp Dániel, Erdélyi Géza, Liptai Lothár, és Szakál Attila /. Hiába mondtam, hogy még nem döntöttem el. Egyébként rendes templomba járó gyerek voltam, még a vasárnap délutáni istentiszteletre is elmentem. A lelkészem meg minden alkalommal, amikor meglátott, rákérdezett, döntöttem-e már, végül azt mondtam, elmehetek a teológiára.

Viszont Ön orvos szeretett volna lenni.

Igen, de nyolcadikos koromban még bányásznak is elmentem volna. Ennek előzménye, hogy édesapám ottmaradt a háborúban. Szegény családból származtam, az édesanyámmal és a húgommal éltünk. Eredetileg Komáromban laktunk, apám a vasúton dolgozott. Amikor a frontra kellett mennie, mi édesanyám anyjához költöztünk Csallóközaranyosra, itt is nőttem fel. Egyszer agitátorok jelentek meg a faluban, hívogatták a férfiakat a bányába dolgozni. Tőlünk már többen is voltak ott, akik elmondták, sok pénzt lehet keresni. Ez indított el engem afelé, hogy bányász legyek: a sok pénz.

Anyám akkor dolgozott, ha kapott valamilyen munkát, ezért szerettem volna sok pénzt keresni, segíteni a családomnak, hogy boldoguljunk. De az alapiskola igazgatója határozottan elutasította, hogy bányásznak jelentkezzek, csak annyit mondott: neked tovább kell tanulnod. Jó tanuló voltam, kitüntetéssel végeztem el a nyolcadik évfolyamot. Így jelentkeztem a komáromi gimnáziumba, majd ott döntöttem el, hogy orvos leszek. Aztán jött a teológia. Egész életemben az a gondolat és érzés volt bennem, hogy Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok. Ez az érzés egész kiskorom óta bennem van, s még most is, hogy Isten kegyelme tette velem azt, amivé lettem.

Édesapja halála ebben döntő volt?

Igen, az is, de sok minden egyéb is. Nagyon szegények voltunk. Templomba jártam, de akkoriban mások is így tettek. Az ünnepeken szinte feszült szét a templom fala, annyian voltak, közvetlenül a háború után sokan itt nyertek megnyugvást. Amikor készültem a konfirmációra, akkor kezdtem el komolyan gondolkodni azokról a dolgokról, amelyet a kátén tanultam.

A lelkészem konfirmáláskor Pál apostolnak a Galatákhoz írott levele 2. részének 20. versével áldott meg: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, s amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”

Annyira megragadott engem ez az ige, hogy a mai napig fogva tart. A gimnázium igazgatója kétszer is figyelmeztetett engem: Te pedig innen nem mész sehová. Akkor még nem is igazán gondoltam bele, mit jelent az, amit mond. A lelkészem pedig annyit kérdezett, hogy megyek-e teológiára, végül azt mondtam, döntöttem. Erre azonnal értesítette Varga Imre püspököt. Majd jött az értesítés, mikor kell

megjelennem a felvételi vizsgán Prágában. Annak az időpontját még az érettségi elé tették. Abban az évben hárman jelentkeztünk az egyházunkból teológiára: Zuti Sándor, Galambos József és én. Mindannyiunkat felvettek.

Felvételt nyertem úgy, hogy még nem is érettségiztem le. A gimnáziumban azt suttogták, hogy szárnyam törik az érettségin. Tizedik osztályig jó tanuló voltam, de később leromlottak a jegyeim, mert elvették a kedvem a tanulástól. Akár készültem, akár nem, matematikából mindig hármast kaptam. Egyest sosem, akkor sem, ha jól tudtam a választ.

Amikor felvettek a teológiára, úgy döntöttem, nem megyek el az érettségi vizsgára. Bár a felvételin jelezték, a beiratkozáskor fel kell mutatni az érettségi bizonyítványt. Kerestem is az alkalmat, hogy elmondjam az esetemet a dékánnak, Josef Lukl Hromádkának, aki egy falat kenyérember volt a magyarokkal szemben. Amikor sikerült bejutnom hozzá, csak annyit mondott: „Ide nézz, fiam. Mi már felvettünk téged. Kapsz egy év próbaidőt, ha megállod a helyed, akkor nincs probléma.” Az első évben ötször sem voltam kint a városban. Minden időt megragadtam, hogy jó eredménnyel vizsgázzak, mert ez volt a tét. Így maradtam a teológián. 

Édesanyja hogyan fogadta a döntését, hogy teológiára jelentkezik?

Örült mindig, ha sikeres voltam. Csallóközaranyoson, ahol éltünk, tejbegyűjtő működött éveken keresztül ott dolgozott. Amikor jött a nagy árvíz, az még a tejcsarnokot is elsodorta, így azt megszüntették. 

Hogyan emlékszik vissza Csallóközaranyosra?

Úgy tudom, akkoriban 1200 református élt a faluban, a katolikusok valamivel többen voltak. Békés, nyugodt falu volt. A háború után pedig jött a kitelepítés, a mi utcánkból is vittek el családokat Csehországba kényszermunkára és Magyarországra a lakosságcsere keretében. Az 1965-ös árvíz után teljesen megváltozott a falu összetétele, sokan beköltöztek máshonnan.

Az első konfirmációs csoportja Kiskövesden, 1967-ben

A hittan tanítását nem nagyon akarták engedélyezni az iskolában, amikor viszont beleegyeztek, feltételül szabták meg, hogy csak szlovákul lehet megtartani. De az iskolámnak az sem tetszett, hogy konfirmációs oktatásra járunk. Emlékszem, még a Miatyánkot is fújni kellett szlovákul, de aztán a lelkészünk valahogyan elérte, hogy magyarul tarthassa meg a hittanórákat.

A teológián a cseh nyelvtől nem tartott?

Szlovákul tudtam elég jól, így nem féltem. Gyermekkoromban sokszor meglátogattam a Bajmóc melletti, Nyitraszucsányban élő nagynénémet, ő teljesen szlovák volt, egy szót sem tudott magyarul. Az őseim onnan származnak. Nála a nyári szünidőben sok szó ragadt rám a szlovák nyelvből. Az iskolában a szlovák mellett az oroszt is elég jól elsajátítottam. Szerettem a szláv nyelveket. Prágában pedig nekifeszültem az új nyelvnek, a csehnek, annyira, hogy az első állami vizsgát már csehül tettem le. Ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy volt olyan év, amikor a kollégiumban szlovákokkal és csehekkel laktam együtt, hogy jobban elmélyítsem a cseh tudásomat.

Hogyan emlékszik vissza az első napokra, amit eltöltött a teológián?

Én akkor nagyon el voltam foglalva magammal. Néhányszor azért kimentem a városba, hogy körbe nézzek. Meglátogattam a híres múzeumot, meg az állatkertet is. Legtöbbször mind a hárman együtt mentünk mindenhová. Az első év ismerkedéssel telt el.  A második év az már felszabadultabb volt a számomra, hiszen teljesítettem a dékán kérését, miszerint, ha jók lesznek az eredményeim az első évben, akkor maradhatok érettségi nélkül is.

Prága nagyon kedvesnek tűnt. Ez volt róla az első benyomásom. Ősszel, amikor elkezdődtek számomra az egyetemi évek, egyedül utaztam fel Prágába. Megvolt a cím, hogy hová kell menni. Kerestem a megfelelő villamost, amellyel eljuthatok a megadott címre. Akiket megszólítottam, azok nem tudtak segíteni. Nemsokára arrafelé jött egy idősebb férfi, akinek szintén megmutattam a cetlimet, hogy hová szeretnék eljutni, s kértem, mondja meg, melyik villamosra kell felszállnom. Azonnal rá is kérdezett, pap lesz? Azt válaszoltam, lehet. Majd szólt, menjek vele. Felszállt velem a 14-es villamosra, és elkísért egészen a szemináriumig. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy milyen csodálatosak a prágaiak. Később többfelé is utazgattam Csehországban, de mindenütt megtapasztaltam a jószívűségüket. Nem utáltak azért, mert magyar vagyok, s nem is szidtak a származásom miatt.

Mennyire erősítették meg Önt a tanulmányai abban, hogy jól választott és ott a helye a lelkészi pályán?

Az idő múltával ez a tudat egyre erősödött bennem. Más utat nem is láttam, éreztem, hogy erre vagyok hivatott. Istennek ezt a kegyelmét mindig éreztem egész életemben. Alig vártam, hogy elvégezzem a teológiát és szolgálhassak. Sajnos előtte volt még két év katonaság, s az nagy kiesést jelentett a számomra.

Melyik kedves élményére emlékszik a prágai évekből?

Még a tanulmányaim kezdeti időszakában történt. Előadásra mentem az első emeletre, velem szemben pedig jött egy tanár, akit Josef Bohumil Součeknek hívtak. Nazdar!-ral  – köszöntött. Számomra nem volt ismerős ez a köszöntés, de fogadtam, s én is ugyanazt mondtam Nazdar! Elmosolyodott azon, amit mondtam. Szöget ütött a fejembe, vajon miért. Erdélyi Palit kérdeztem, aki akkor másodikos volt. A hasát fogta, úgy nevetett ezen. Kiderült, hogy szevasszal köszöntött, amit én is ugyanúgy viszonoztam. Amikor ez kitudódott, kerestem az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek tőle. Csak annyit mondott: „Nincs semmi baj, jól mondtad, testvérek vagyunk. Kicsi vagy nagy, teljesen mindegy.” Még most is meghatódom ezen.

 Konfirmáció Kiskövesden 1970-ben

Kik tanították Önöket magyar nyelven?

Csémy Lajos, aki akkor még docens volt, de mi már professzornak hívtuk, mert úgy véltük, megérdemli ezt a megszólítást. Nagytudású volt és nagyon kedves. Vasárnaponként istentiszteletet tartott a teológusoknak. A szomszéd faluból származott, Ekelről. Felesége Csallóközaranyoson volt pedagógus, a húgomat tanította is. Közeli ismeretségbe kerültünk, sokszor együtt utaztunk fel Komáromból Prágába. Csendes ember volt, de nagykoponya …  Amit előadott, azt mind visszakérdezte.

A teológiai tanulmányai után már nagyon várta, hogy szolgálatba léphessen?

Igen, de még előttem állt a két év katonai szolgálat. Sajnos az előző éven szüntették meg a teológushallgatók könnyítést, hogy csak egy évig legyenek, mert a tanulmányaik alatt letudják a másik évet. Jó messzire küldtek, Uherské Hradištěn szolgáltam, a morvai részen. Ha eltávozást kaptam, akkor sem tudtam hazamenni, mert a három nap nem volt elegendő az oda- és visszaútra, illetve az otthoni tartózkodásra. De szerencsésen letelt a két esztendő, közben árvíz sújtotta a falunkat, Csallóközaranyost 1965-ben. Akkor sem engedtek haza, hiába kértem, holott törvény szerint engedélyezniük kellett volna, mivel családfenntartó voltam. Leszerelésem után két hónapig otthon voltam, segédmunkások híján magam javítottam a nagyanyám házát, amelyet az árvíz teljesen tönkre tett.  

Mikor és hol bocsátották ki lelkészi szolgálatra, illetve emlékszik-e még arra, hogy min gondolkodott akkor, vagy milyen érzései voltak a jövendő hivatását illetően?

A teológia elvégzése után ugyan azonnal kibocsátottak lelkészi szolgálatra 1966 őszén. Az ünnepségre Ógyallán került sor, amikor a megválasztott idősebb Erdélyi Pált beiktatták a gyülekezetbe. Aztán ősszel berukkoltam. Leszerelésem után helyeztek ki Kiskövesdre.

Csallóköziként miért a Bodrogközbe helyezték?

A püspöki hivatal intézte az engedélyeket az állami hatóságnál, mert ők hagyták jóvá a kihelyezéseket, az enyémet is. A püspök előtte kijelölte a szolgálati helyemet, amely ellen nem emeltek kifogást, így kerültem Kiskövesdre. Hiába kérte édesanyám a püspököt, legyen méltányos velem szemben az árvízkárosultságunk miatt s helyezzen a szomszédos Ekelre, amelynek nem volt ottlakó lelkésze, de ő mégis Kiskövesdre küldött. A Nagykövesdről származó Zuti Sándort Ekelre küldte. A szolgálatba lépők nem válogathattak, oda kellett menniük, ahová meghatározták neki.

Egy teljesen más vidékre került.

Igen. Még a beszéd is más, kénytelen voltam ehhez igazodni.

Hány évig szolgált Kiskövesden?

Hét évig, 1966-tól 1973-ig. Ebben az időben szereztem lelkészi oklevelet, 1972. június 22-én. Előttem tizenegy évig nem volt saját, megválasztott lelkésze a gyülekezetnek. A parókia épületének egy részét a községháza, /akkoriban helyi nemzeti bizottság/ használta és másikban a szövetkezeti irodát rendezték be. Kiköltözésük után borzalmas állapotban hagyták a parókiát. Sokat kellett javítgatni, rendbe tenni. A munkából a gyülekezeti tagok is kivették a részüket.

Itteni szolgálatom hét éve alatt mindig kellett valamit megjavítani a parókián. Közben kertészkedni kezdtem, mert szükségem volt a pénzre. A rezsit szerencsére fizette a gyülekezet, de a fizetés a magam fenntartására nem volt elegendő.

A néhai nagykövesdi lelkész, Izsák József, aki 11 éven keresztül szolgálta be Kiskövesdet, ajánlotta a kertészkedést, ami jól jövedelmez. Akkor ő már tizenöt éve foglalkozott uborkatermesztéssel. Ráálltam. Hat év alatt összesen 56 ezer korona plusz jövedelmet jelentett. Autót vettem rajta, még egy ezresem meg is maradt belőle. Nagy szükségem volt rá, mert Kiskövesdről szolgáltam be Imreget és Szürnyeget. Eleinte vittek, hoztak, de volt, hogy nem volt, aki elvigyen. Úgy vélem, ha nem kertészkedtem volna, akkor ma sem lenne autóm.

Korábban kölcsönkért biciklin jártam szolgálni, a tőlünk hat kilométerre lévő Szomotorra. Kevés lelkész volt akkoriban, több helyet is be kellett szolgálni. Szolgáltam esperesi segédlelkészként is Kun István mellett, odamentem szolgálni, ahová küldött.

Kiskövesden közben megismerkedett a feleségével. Mi ennek a története?

A felújítási munkák miatt két évig albérletben laktam, nem messze a parókiától. Tulajdonképpen a feleségem édesanyja testvérénél laktam, így kezdődött a kapcsolatunk, amelyből házasság lett.

Vannak olyan vélemények, hogy nem jó abból a faluból nősülni, ahol a lelkész szolgál.

Igen, végül is igaz az állítás. Némelyek szerint mást kellett volna elvennem. Később jeleztem az esperesnek, szeretnék máshová menni szolgálni, mert nem érzem jól magam Kiskövesden.

Akkor már a vajáni gyülekezetben szolgált Liptai Lothár, akit komáromi gimnazistaként ismertem meg. Egy alkalommal azzal a javaslattal állt elő, hogy menjek el megnézni az abarai gyülekezetet. Így aztán hamar döntöttem Abara mellett, amely akkor teljesen református falu volt. Még ott értem Erdélyi Mihályt, az előző lelkészt, beszéltem is vele, örült annak, hogy jelentkeztem Abarára, s megígérte, közben jár az érdekemben.

Lelkészbeiktatás - Abara 1974

Így kerültem át Kiskövesdről az Ung-vidékre, Abarára. Előtte eljöttek és meghallgatták az igehirdetésemet az abaraiak a templomban, amelyről csak utólag szereztem tudomást. Majd hivatalosan is meghívtak lelkipásztoruknak.

Milyen gyülekezet várta Önt Abarán? Népegyházi templomba járó, hűséges hívek?

Kedvesen fogadtak, a gyülekezet mindvégig ilyen volt hozzám. Csak jót tudok róluk mondani. Örülök, hogy amikor nyugdíjba vonultam, olyan lelkész ment a helyemre, aki folytatja azt a szolgálatot, amit én, illetve az elődeim végeztek.

37 évig szolgált Abarán, mi minden fért bele ebbe az időszakba?

Elég sok mindent kellett javítani a parókián, amelyet talán még 1936-ban építettek. Az elődöm 36 évig élt ott, több gyermeke volt, még a melléképületeket is használták. Amikor odamentem a legfontosabbnak tartottam a vízvezeték és a központi fűtés beszerelését. Ehhez viszont állami engedély szükségeltetett, pénz viszont elég szűken volt. Az én időmben a templomot is javítani kellett kívülről-belülről. 1996-ban szenteltük fel. 2009-ben harangszentelést tartottunk, mert meghasadt a harangunk. Majd a hittanórák megtartása céljából belekezdtünk egy gyülekezeti háznak az építésébe. Magyarországról kaptunk rá támogatást. 2010-ben évben lett felszentelve, amikor eljöttem Abaráról. Utána újították fel teljes mértékben a parókia épületét. Egy palota lett belőle, hozzá sem lehet hasonlítani ahhoz, amiben éltünk. De nagyon jó gyülekezet volt az abarai.

A rendszerváltás előtti években milyen szolgálatot tudott végezni az adott településen?

Az elején nem lehetett tartani hittant, örültünk, hogy engedélyezték legalább a konfirmációra való felkészülést. Mindent ellenőriztek, s akadt, aki feljelentett. Már itt Kiskövesden is. Kun István esperesnek köszönhettem, hogy a palástomat nem vették le. Az volt a panasz ellenem, hogy a gyerekeket tanítottam hittanra és kátére, holott nem voltak bejelentkezve. Kiskövesden is feljelentettek, majd behívattak. A feleségemet kidobták tanítói állásából, amikor megtudták, hogy eljegyeztem.

Konfirmáció Abarán

Akkor még nem lehetett napközi táborokat szervezni a gyerekeknek nyáron. De kimentem velük a futballpályára, amely körül van ültetve fákkal és ott voltam velük együtt.

A rendszerváltozás után könnyebb volt?

Én mindig foglalkoztam a gyerekekkel attól függetlenül, hogy ez tetszett-e az államnak vagy sem.

Nagyon hosszú ideig szolgált Abarán, milyen kedves emlékeket tudna felidézni ebből az időszakból?

Csupa jót tudok róluk mondani, mert kezdettől fogva mellettünk állt az egész gyülekezet, segítőkészek voltak, a presbitériumokkal sem volt gond.

Sokan jártak templomba?

Meg voltam elégedve azokkal, akik jártak. Jöhettek volna többen is. Akkoriban a reformátusok 50-60 százaléka vasárnap elment istentiszteletre. Nagy ünnepeken pedig még többen.

Mi az, amit a legnehezebbnek tartott a szolgálatában?

A temetéseket. Több helyen is végeztem temetési szolgálatot, de úgy vélem, hogy sehol nem volt annyi ember, mint Abarán. Az elhunytat a faluból szinte mindenki elkísérte utolsó útjára. Nagyon kellett vigyáznom arra, hogy mit mondok a beszédemben az elhunytról, de úgy, hogy az élőkhöz szóljon az üzenetet, nem kerülve ki a feltámadás valóságát sem. Mindezeket fontos tudni az embernek, hogy számoljon azzal, halála után még nincs vége mindennek. Nehezek voltak a temetések, de Isten mindig megsegített abban, hogy mit mondjak. A feltámadás reménységének a hirdetése sohasem maradt el.

Az imádság hogyan jelent meg az Ön életében?                                                                                                         

Az imádság nagyon fontos nemcsak a szolgálatokra való felkészüléskor, hanem az istentiszteleten is. Azt sosem írtam le előre, hanem Istenre hagyatkoztam és kértem, hogy adja meg nekem, amit mondani kell.

Mikor kezdett készülni a vasárnapi szolgálatára?

Már hétfőn szerettem tudni az igémet a következő vasárnapra. Sokszor meg is kaptam, s az egész héten dolgozott bennem. Akárhová mentem, vagy bármit tettem, azon gondolkodtam, hogy ennek alapján mit fogok majd mondani vasárnap a híveknek. A szoros készülésem vasárnap hajnali három órakor kezdődött.

Konfirmáció Mogyoróson

Még ma is pontosan fél háromkor felébredek és nem tudok elaludni, fél hatig ébren vagyok. Bibliát olvasok vagy valamivel foglalkozom. Akkor már forgott rendesen az agykerekem, hogy reggelre kész legyek. Megtanultam készülni. A prédikációmat nagyjából lejegyzeteltem, pontokat készítettem, amely alapján kibővítettem a mondandómat. Volt olyan beszédem, amelyet szinte szóról szóra leírtam, hogy meglegyen, illetve, ne beszéljek másról, mint az igéről. Én mindig csak az igéről akartam beszélni, ezért szedtem pontokba a gondolataimat. Igyekeztem 20-25 percet prédikálni, de az istentisztelet időtartama sose lépte túl az egy órát. Jó Bibliaismeret is szükséges, anélkül nem lehet jól prédikálni.

Hogyan fogalmazná meg hitvallását?

Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok, s amivé lettem is. Mindig ezt éreztem egész életemben nemcsak a szolgálati időm alatt, hanem még most is. Ennek az igének, amelyet a konfirmációmkor kaptam, az áldása el is kísért engem. Amikor megkaptam ezt az igét, nagyon elgondolkodtatott. Mindig is érzékeny diák voltam. Nekünk fogadalmat kellett tenni arra, hogy a következőkben mit fogok csinálni és hogyan fogok viszonyulni a gyülekezethez. Ebben nagyszerű volt az én lelkészem, hogy ilyenekre is megtanított bennünket. Ez a fogadalom kötött engem.

Ha újból kezdhetné, akkor is a lelkészi pálya mellett döntene vagy lenne olyan, amit másként tenne?

Ha Isten úgy adná, akkor most is. Mindennek utána vagyok, csak ezt tudnám csinálni. Hálás vagyok Istennek azért, hogy nem lettem orvos, ami lenni akartam és erre a pályára irányított. A pénz sosem csábított, Isten mindig megadta azt, amire szükségem volt. Az is Istennek a kegyelme, hogy két gyerekemet úgy bocsátottam ki a családból, hogy elégedettek lehetnek.

Gyermekkorom óta irodalomkedvelő voltam. 2016-ban meghívást kaptam a Magyarok Világszövetségének IX. Kongresszusára, ahol előadást tarthattam Petőfi Sándorról.

Elégedett az Ön mögött lévő életpályával?

Meg vagyok elégedve. Istennek adok érte hálát.

Az idén 83 éves, jó egészségnek örvend.

Igen, még tudok működni. A hallásom viszont már nem a legjobb. De hálát adok Istennek, hogy tűrhetően hallok és még jól látok szemüveggel.

Iski Ibolya

Névjegy: Hranyo Mihály

Születési időpont és hely: 1940. szeptember 7. Komárom

Teológiai tanulmányok: Prága, Károly Egyetem, Csehtestvéregyház

Lelkészi szolgálatok helyei és időpontjai: Kiskövesd 1966 – 1973

Abara 1973 - 2010

Beszolgált gyülekezetek: Imreg, Szürnyeg, Nagyráska, Kisráska, Mokcsamogyorós

Felesége: Benkő Klára

Gyermekei: Mihály, Dániel

Unoka: egy fiú és egy lány

Fotó: Iski Ibolya és Hranyo Mihály családi albuma