Ismét szépen szól az orgona Lénártfalván

2014. január 24., péntek

Kétezer euróból újult meg a lénártfalvai templom nyolcvannégy éves orgonája. Az ebből a célból szervezett hálaadó alkalmat egy orgonajáték tette még ünnepélyesebbé.

A 84 évvel ezelőtt Rieger Ottó által a lénártfalvai templom istentiszteleti céljára épített 12 regiszteres, 1 manuálos, 54 billentyűvel, 27 pedállal ellátott pneumatikus orgona  állapota az idők folyamán olyannyira megromlott, hogy felújításra szorult.  

2002-ben ugyan már eszközöltek rajta javításokat, de az elmúlt 11 év alatt ismét problémák merültek fel a használatakor.  Így a gyülekezet vezetőségének a döntése alapján az újabb ellenőrzések eredményeként részleges  javítási munkálatokat rendeltek meg az  iglói származású Radomír és Euard Mašlár orgonaépítő és javító testvéreknél.  A néhány hétig tartó felújításnak köszönhetően a templom orgonája ismét úgy szól, mint régen, segítve így az istentiszteleteken a  gyülekezet énekét.

A munkálatok kétezer euróba kerültek, amelyet a gyülekezet saját bevételi forrásból fedezett.

Az orgona felújításáért megtartott hálaadó alkalmon, - amelyre még az adventi időszakban került sor -  áhítattal szolgált Nagy Ákos Róbert esperes, majd a helyi fiatalok köszöntötték az ünneplő közösséget.  Az orgonán végzett felújítási munkálatokról László Ottó, a gyülekezet kántora számolt be részletesen.

Az alkalmat Nyéky Miklós lelkipásztor  orgonajátéka tette még ünnepélyesebbé.  Az együttlét szeretetvendégséggel zárult   helybeli gyülekezet tagjainak köszönhetően – számolt be honlapunknak Nagyné Révész  Andrea lelkipásztor.

események továbbiak →