Ismét lesz ÉlesztŐ Országos Ifjúsági Találkozó

2018. február 19., hétfő

A Fiatal Reformátusok Szövetsége már elkezdte felkészülését az ÉlesztŐ Országos Ifjúsági Találkozóra. Az idén hetedik alkalommal megrendezésre kerülő találkozóra Bacsófalván /Počúvadlon/ 2018. augusztus 15. és 18. között kerül sor. Az első alkalom helyszíne 2006-ban még Gombaszög volt, majd Kovácspatak 2008, Királylehota 2010, Kovácspatak 2012, Kopárhegy 2014 és legutóbb Sátoraljaújhely 2016 adott otthont az országos méretű rendezvénynek. A találkozó megszervezésébe bekapcsolódó munkatársak és önkéntesek első előkészítő hétvégéjét február második hétvégéjén tartották meg Bátorkeszin, a Fireszke Gyermek-, Ifjúsági és Konferencia-központban. Édes Erzsébettel, a Firesz országos vezetőségi tagjával, az idei Élesztő főkoordinátorával beszélgetünk.

- Miért kétévente kerül megszervezésre az ÉlesztŐ Országos Ifjúsági Találkozó?

- Elsősorban is azért, mert a Magyarországi Református Egyház által Kárpát-medencei szinten szervezett Csillagpont – Református Ifjúsági Találkozó is kétévente kerül megrendezésre, s abban az évben nem szervezünk külön találkozót, hanem résztvevőkként, valamint önkéntesekként bekapcsolódunk az ottani szervezésbe, illetve buzdítjuk a gyülekezetek fiataljait, hogy vegyenek részt ezen a találkozón. Másrészt viszont a területi szinten szervezett táborok és alkalmak mellett a kétéves rendszeresség a leginkább megvalósítható. 

- Mi a célja az ilyen találkozóknak és kiket tudnak – melyik korcsoportot - megszólítani egy ilyen rendezvénnyel?

- A találkozó legfőbb célja, hogy Krisztusra mutasson, hitvallást tegyen az egy élő Istenről. Lehetőséget teremtsen arra, hogy az ország bármely pontjáról érkező felvidéki fiatalok együtt töltsenek pár napot egymást megismerve, hitben megerősödve, Istent dicsőítve, Isten igéjét, valamint bizonyságtételeket hallgatva. A célkorosztály a 16-35 éves korig, de a találkozó nyitott a családos és idősebb korosztály számára is.

- Általában egy központi téma köré kapcsolódik az öt napos találkozó programja. Az idén mivel szeretnék hívogatni az érdeklődőket?

- Az idei témánk a KÉPMÁS, ebben benne rejlik az Istenről, magunkról, egymásról alkotott képünk, valamint a képmás voltunk, ami önmagában is sok érdekes és izgalmas kérdést, mondanivalót rejt magában. 

- Megvan már a mottó is, amely köré épülnek majd az előadások, illetve mire szeretnék helyezni a hangsúlyt?

- A mottó, és az előadások is a Képmás téma köré épülnek majd, az imént említett hangsúlyok mentén.

- Kik tartják majd a témához kapcsolódó előadásokat? Szó volt már erről is az előkészítő hétvégén?

- Az előkészítő hétvégén, valamint azóta is a program munkacsoport foglalkozik a megszólítható előadók listájával, most zajlik az előadók kiválasztása és ezt követően a szolgálatra való felkérésük.

- A fő témán kívül általában még sok egyéb program vagy lehetőség közül is választhatnak a fiatalok. Az idén milyen érdekességgel vagy akár újdonsággal lehet számolni? Fontos, hogy mindig legyen valamilyen különlegesség?

- Fontosabb talán az, hogy olyan programokat, előadásokat, szemináriumokat szervezzünk, ami a célokban megfogalmazottakat segítenek elérni, valamint amelyek célkorosztály érdeklődését tartják szem előtt. Minden alkalommal törekszünk arra, hogy különlegessé tegyük ezeket a napokat a fiatalok számára.

- Miért fontos egy ilyen előkészítő hétvége és mit lehet két teljes nap alatt megbeszélni? Általában kik vesznek részt egy ilyen megbeszélésen, a vezetőség, vagy bárki, aki szeretne bekapcsolódni ebbe az önkéntes munkába?

- Már tavaly ősztől elkezdődött az önkéntesek toborozása. Az előkészítő napokon azok vesznek részt, akik előzetesen jelezték szándékukat, hogy szívesen részt vennének önkéntesként a szervezésben. A lehetőség továbbra is adott, továbbra is lehet jelentkezni erre a szolgálatra, szeretettel várjuk a lelkes önkénteseket.

Ez az első előkészítő hétvége abból a szempontból is nagyon fontos volt, hogy az önkéntesek megismerhessék egymást, kialakuljanak az egyes munkacsoportok, az egyes területek koordinátorai bemutathassák a rájuk bízott feladatokat, valamint, hogy imában harcoljunk a találkozóért, kérjük el Istentől hozzá a bölcsességet, látást. Mindkét napot imaközösséggel, közös dicsőítéssel zártuk, megosztva egymással bizonyságainkat. 

A hétvége során vendég előadónk is volt, Bogyó András, az Exodus ifjúsági misszió Kárpát-medencei vezetője. Ő és munkatársai voltak azok, akik a tavalyi Csillagpont több mint 800 önkéntesének felkészítését, valamint a helyszíni tevékenységüket szervezték. Tapasztalataiból, meglátásaiból sokat tanulhattunk, épülhettünk. Hálásak vagyunk Istennek az ő támogatásukért és munkájukért.

- Az előkészítő hétvége után mindenki kap személyre szabott feladatot, amelyen külön dolgozik, szervezkedik, s aztán majd beszámol az eredményekről a következő találkozó alkalmával vagy folyamatosan is tájékoztatják egymást.

- Hét munkacsoportban folyik a szervezés. Az előkészítő napokon az önkéntesek betekintést kaphattak az egyes munkacsoportok munkájába, feladataiba, és választhattak melyikben, milyen feladatkörben szolgálnának szívesen. A következő előkészítő hétvégéig a munkacsoportok koordinátorai vezetik és felügyelik, hogy minden feladatnak legyen konkrét felelőse, hogy mindenki bekapcsolódjon a szervezésbe.

- Mikor válik ismertté a részleges program, illetve hányszor kell még találkozniuk a munkatársaknak, hogy minden zökkenőmentes legyen?

- Áprilisban lesz a következő előkészítő hétvége, reménység szerint már helyszíni terepszemlével egybekötve. Addigra összeáll a teljes önkéntes-szervezői csapat. Ezután a munkacsoportok, valamit a koordinátorok találkozói adnak lehetőséget a felmerülő kérdések megbeszélésére. Minden újdonságról, a szervezés folyamatáról, a programról folyamatosan tájékozódást adunk majd az Élesztő honlapján és egyéb közösségi felületeken.

Reformata, Iski Ibolya

események továbbiak →