Ismét lesz Kárpát-medencei imanap

2013. október 28., hétfő

Nyolcadik alkalommal kerül sor a Kárpát-medencei imanapra december első vasárnapján. A nőszövetségek delegátusai egy négynapos konferencia keretében találkoztak, hogy megismerjék a szervező és bemutatkozó Dunamelléki Református Egyházkerületet, annak nőszövetségét, együtt gondolkodjanak és imádkozzanak. Ez alkalomból készült beszélgetés Rácz Jolánnal, a Diakóniai Központ lelkész-igazgatójával.

Most először volt egy ilyen előkészítőn. Milyen benyomásai voltak?

Az előkészítő „készen van”. A legmegnyugtatóbb és legtiszteletreméltóbb számomra az, hogy mennyire pedánsan előkészített már a konferencia is. Úgy látom, olajozott a háttérmunka, és a kész eredményt kaptuk meg. Nagyon gazdag lesz az az isteni áldás és üzenet, amikor magunkévá tesszük az egész Kárpát-medencében, mi nőegyletek ennek a mélységeit. Ami az emberi oldala, az számomra eddig tökéletes.

Most már vissza tudunk tekinteni a 2004-es népszavazásra, amelynek folyamán megindult ez az imanap. Immár nyolcadik alkalommal szervezzük ezt az alkalmat. Van-e valami hozadéka?

Mindenképpen már maga a téma hoz magával eredményt. Szó van róla. Ismertté válik a helyzet, ami az összmagyarságot érinti. Minden magyart érint az, ami Trianonnal történt. Az isteni szándék valóban az, hogy egymás terhét hordozzuk, hogy kincsnek tartsuk egymást és éljünk azzal, amit Ő nekünk egymásban ad. A szenvedéseinkben is. Egymás szenvedését, a kirekesztettséget – amiben mi élünk – megismerjék az anyaországbeliek, ez biztosan hozzávezeti őket ahhoz, hogy becsüljék azt a pozíciót, amiben pillanatnyilag, vagy már hosszú ideje vannak. Nagyon összetett szerintem ez a kérdés, nagyon nehéz is ilyen röviden megfogalmazni. Az anyaországbeliek a 20-as évek előtt is mozogtak, messzire elmentek valamilyen hivatás kapcsán – ügyvédek, lelkészek, vasútépítő-munkások, vagy közéleti szereplők voltak -, nekik vannak leszármazottaik az elszakadt területeken. Úgy látom, hogy ezek az anyaországi képviselők, akiknek érintett volt a családja érzékenyebbek, jobban figyelnek. Akiket úgymond emberemlékezet óta nem érintett ez a téma, azok kevésbé érdeklődnek a téma iránt. A mostani fiatalabb nemzedékeket pedig nekünk, nőknek kell felvilágosítanunk - hiszen mi neveljük őket -, hogy mi a történelmi valóság. Az ima meghallgatása Isten kezében van. Hamar meghallgatja könyörgésünket, vagy hagy bennünket még várni, mert a várakozásnak is értelme van? Mindenképpen Isten meg akar ajándékozni minket az imádság kapcsán.

Családját  személyesen is érintette a magyarság hányattatása, hiszen felmenői sokfelől származtak, átélték a kitelepítést is, végül Ön mégis Felvidéken él. Milyen érzelmek dolgoztak Önben, amikor kirándultunk az egykori kitelepítés színhelyén?

Először az tűnt fel, hogy nagyon messzire elhozták a már idősödő nagyszüleimet. Fölelevenedett és fölidéződött bennem, hogy milyen lehetett az az érzés, amikor ki kellett mozdulniuk, kényszerítették őket, hogy hagyják el otthonukat. Egy jó érzés az, hogy szép helyre kerültek és az anyanyelvükön beszélhettek. Az apai nagyapámékat és édesapámékat idegen környezetbe helyezték, ők cseh területre kerültek. Mégis ahogy láttam és hallottam tegnap a múzeumokban, nem volt annyira egységes itt a népesség, többnemzetiségű területre kerültek. Szerintem, onnan, ahonnan ők idekerültek, kényszerrel elhozták, ott tisztább volt nemzetiségileg a lakosság. Az élmény nagyon nagy volt számomra. Gondoltam a kezük munkájára, ők nagygazdák voltak, földműves emberek. Kevés időt töltöttek itt, mert nem tudtak megszokni és küzdöttek a visszakerülésért. Néhány év múlva, amikor kaptak állampolgárságot, vissza is tértek. Magyarként sem akartak Magyarországon maradni, hanem küzdöttek azért, hogy visszakerüljenek a szülőhelyükre. Eszembe jutott az, ami odaveszett, - mert nagyon sok minden odaveszett, - földek, javak. Édesanyám sokáig az ő édesanyja varrógépét emlegette, ami annyira szépen tűzött, és az is elmaradt a sok költözködés közben. Ez egy kis apróság az emlékek közül. Vegyes érzések töltöttek el végül. Valójában az a kegyelem, hogy Isten készített nekünk egy örök hajlékot, ez jött elém. Hogy ők már ott vannak ebben az örök hazában - én hiszek ebben.

Felvidék szeretettel lát minket a következő imanap alkalmával. Ez nagy szó, hiszen ezzel „lekerekítjük” a Kárpát-medencét a kilencedik alkalommal, azaz az anyaországi négy kerülettől kezdve Erdélyig, Horvátországig, Kárpátaljáig, Királyhágómellékig minden működő nőszövetség bemutatja, illetve bemutatta saját régióját. Milyen várakozásokkal néznek elébe ennek a következő imanapnak?

Nagyon nagy megtiszteltetés ez számunkra és nagyon nagy kihívás is, szerintem éppen ideje, hogy Felvidékre kerüljön. Bízom benne, hogy az ottani nőegyleteket ez a feladat felpezsdíti majd. Fizikailag is közelebb kerülünk majd egymáshoz, mert még nagy az elidegenedés. Valahogy az otthoni hidakat is építeni kell.

Jakab-Köves Gyopárka, refdunantul.hu


események továbbiak →