A felvett alapige Zakariás próféta könyvének azon fejezetéből származik, amely bennünket a virágvasárnapi történetre emlékeztet. A kor, amelyben az Ige elhangzott többé-kevésbé ismert. Az Úr ismét meglátogatta népét. Véget vetett babiloni fogságának, hazavezérelte őt, visszaadta földjét, és ismét építheti templomát annak jeléül, hogy Isten újra népe között akar lakozni. Ezt hirdeti meg a próféta, bár tény: nagyon szerények a kezdetek. A város és a templom ugyan épül, de hol van még ez attól, amilyen az valamikor volt a maga fényében és pompájában? El tudjuk azt valaha is érni, mikor az ember lépten-nyomon romokba ütközik? Talán itt meg is állhatunk egy kicsit: romok! Mire is emlékeztetnek bennünket életünk romjai? Sajnos arra az időszakra, amikor nagyon hátat fordítottunk az Istennek. Arra a dicstelen múltra, amikor oly nagyon nyeregben éreztük magunkat, hogy már Istenre sem volt szükségünk. Pedig a látszat nem tűnt akkor dicstelennek: fény és pompa, erő és hatalom, taktika és befolyás. Minden adva volt hozzá, hogy az ember sikeres és eredményes legyen. De Isten nélkül! Vagy talán még ezt sem mondhatnánk! Igen, istennel, azzal a kisbetűssel, aki mindig ott van, mint egy varázseszköz, mint egy csodafegyver, hogy győzelemre vigye önző terveinket, vakmerő elgondolásainkat. Mi lett mindennek a következménye? A romok! Azok a fránya és mégis áldásos romok, amelyek mindig figyelmeztetnek bennünket arra, ha Isten gyermeke vagy, akkor ezt az utat többé ne járd!

Most azonban, amikor mindezt belátod, a próféta örömöt hirdet: „Örülj nagyon Sionnak leánya!” Ennek az igaz örömnek a forrása egy új király érkezése. Szegénynek és szerénynek látszik, külseje sem tükrözi királyi méltóságát. Amit látni lehet rajta, az átszegezett keze és véres oldala, valamint szomorúság az Ő arcán a mi hitetlenségünk és keményszívűségünk miatt. De az Ő kedves szava szívünkig hat: „Nem látod rajtam a Szövetség vérét? Nem látod rajtam azt az áldozatot, amit azért hoztam, hogy Isten neked megbocsásson? Hogy a te életednek romjain újra legyen erőd valami mást: szebbet, jobbat, értékesebbet építeni? Nem látod be azt, hogy mindeddig te voltál az elveszett juh, most pedig ismét a jó Pásztor nyájába lehetsz oltalmat, segítséget és áldást merítve?”

„Térjetek vissza az erősséghez reménységnek foglyai!” Amikor ezt a régi próféciából meghalljuk, nem csendül fel szívünkben egy nagyon hasonló mondat ettől a nagy Királytól és jó Pásztortól: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!” Nem kérdés már számunkra, hogy ki ez az új Király, aki ugyan ma sem látszik annak, de mégis egyedül Neki van hatalma arra, hogy a benne hívőkkel csodát tegyen: erősítsen, vigasztaljon, életkedvet adjon, megbocsásson, meggyógyítson és végül üdvözítsen.

Kedves Testvéreim! Súlyos romok között járunk ma is. Gyászoló családok, kik szeretteiket siratják. Könnyes, aggódó lelkek, akik beteg hozzátartozóikat féltik, számtalan más gond és nehézség, mely oly sok embert keserít és aggaszt. Isten mégis örömöt hirdet, egy szebb és boldogabb élet vízióját ebben az érkező, alázatos Királyban. Hogy megépülnek-e ezek a romok? Megújulnak-e ezek az életek, és végre helyreáll-e a megszokott életvitelünk? Ez most nem Istentől függ! Ez most nem igazán rajta múlik! A szerénység és jóság szamárháton közlekedő Királya megjött, itt jár! A kérdés csak az: megtérünk-e végre Hozzá, vagy továbbra is járjuk útjainkat saját fejünk és saját elgondolásaink szerint? „ Reménységnek foglyai térjetek vissza az erősséghez!” Az Erősséghez! Térjetek vissza, hogy a reménységből végre valós öröm, a kíméletlen fogságból, a bűnnek, betegségnek és a halálnak kegyetlen szorításából pedig boldog felszabadulás lehessen az igazi Erősség, az egyetlen Király, az Úr Jézus által. Ámen

Erdélyi Pál vágfarkasdi lelkipásztor