Szép magyar nyelvünkben a világosságot nem csak a fényre értjük, hanem van egy másik, átvitt értelmű jelentése is, mégpedig arra vonatkozólag, hogy valaki valamire rádöbbent, rájött, valamit felismert abból, ami addig számára érthetetlen volt. Ilyen értelemben szoktuk használni a kifejezést: megvilágosodott. Eddig nem ismert, nem tudott valamit, eddig a sötétben tapogatózott, de rájött, felismert, megértett valamit, világosság gyúlt az elméjében. Ez így van a hit dolgaival is. Lehet, hogy valamit korábban nem értettünk, nem ismertünk, de Isten Szentlelke által az ige, vagy éppen annak magyarázata nyomán megértettünk valamit, megvilágosodtunk, vagy éppen felvilágosítottak bennünket egy-egy hitkérdésre vonatkozólag.

A 119. zsoltárban ezt olvassuk: Igéd kijelentése világosságot gyújt, értelmessé teszi az együgyűeket. Mi van akkor, ha ez megtörténik, ha az énekvers kérése, hogy „világosítsd a mi szívünket, ismerhessünk meg tégedet” valóssággá lesz életünkben? Mit teszünk, ha Isten igéje világosságot gyújtott bennünk? Mit teszünk a megértett igével, azzal az igemaggal, ami a szívünkben már gyökeret vert, hajtani kezdett? Mit teszünk a „megvilágosult”, keresztyénné lett életünkkel? Lehet több mindent. El lehet takarni, el lehet rejteni. Az ördögnek éppen ez a célja, hogy ha már valaki Jézus követője lett, akkor az zárkózzon el. A példázatra utalva úgy is lehetne fogalmazni, hogy ha ég, lángol is a szíve Jézusért, legyen jól letakarva, legyen egy edény ráborítva. Az alatt aztán lehet csuda nagy keresztyén, imádkozhat, amennyit akar, meg énekelhet is, csak senki meg ne hallja, a fényét, ragyogását senki meg ne lássa. Pontosan ez az ördögnek, a gonosznak a szándéka. Nagyon jól tudjuk azonban, hogy mi lesz annak a mécsesnek a sorsa, amit letakarnak. Egy ideig még ég, világít, de rövid időn belül bealszik. Lehet, hogy kényelmes ott az edény alatt, mondhatni burokban, hiszen senki nem szólhat, nem élcelődhet, nem kérdezhet, de az ilyen élet, az ilyen hit rövid időn belül bealszik, s már csak füstölög. Ma sok helyen ennek a kényelmes keresztyénségnek a füstölgő nyomait láthatjuk csupán.

Az ige szerint azonban csak egy dolog célravezető. Ha megérjük Isten beszédét, hit ébred szívünkben és fény gyúl az elménkben, akkor azt a lámpáshoz hasonlóan láthatóvá kell tenni, mások hasznára kell fordítani, a hitünk gyümölcseit másoknak is élvezhetővé kell tenni. Krisztus minket a maga földi lámpásaiként a magunk helyére, a nekünk rendelt gyertyatartóba akar helyezni, hogy ott világítsunk. Megvan a helyünk, hogy akik minket látnak, a világ világosságát lássák. A kérdés már csupán az, hogy a helyünkön vagyunk-e.

Molnár István királyhelmeci lelkipásztor