Már mindjárt a történetünk elején találkozunk egy abszurd eseménnyel. A két testvér közül az ifjabbik odamegy az apjához és elkéri az örökség rá eső részét. Úgy gondolom, hogy ez az apa ismerte a törvényt. A mózesi törvényben le van írva az örökösödési törvény, amely arról szól, hogy a vagyon csak akkor adható ki, ha az apa meghalt. Azonban itt nem olvasunk arról, hogy ez az apa elkezdené kioktatni a fiát, hogy „szó sem lehet róla”, hanem azt, hogy a fiú kéri az ő részét a vagyonból, és az apa azonnal kiadja. Ekkor a fiú (valószínűleg) hátára veszi a csomagját, a vagyont és elindul a nagyvilágba úgy, hogy hátra sem néz. Nem tudom, hogy elköszönt-e legalább az apjától, de a testvérétől biztos nem. Az apa ott áll a kapuban, nézi a fiát, ahogy távolodik tőle és reménykedik, hogy hátha visszafordul és legalább int neki. A fiú azonban csak megy tovább és nem néz vissza. Hogy ennek az apának mi játszódott le a szívében, azt nem tudom.

Az Ószövetségben olvasható: „Az előre kikövetelt örökségen végül is nem lesz áldás.” (Péld 20,21), „A szorgalmasnak a tervei csak hasznot hoznak, de mindenki, aki elsieti a dolgát, csak ínségbe jut.” (Péld 21,5)

Ej, de jó dolgunk van. Nap mint nap szól az Isten hozzánk szentlelke áltál. Mert mondani akar nekünk valamit, vagy tanítani, de az is lehet, hogy inteni. Pál apostol azt mondja, hogy „a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje áltál.” (Róm 10,17) Jómagam minden nap meghallgatok egy istentisztelet lefekvés előtt és reggel olvasok napi igét, mert különben nagyon könnyen eltávolodnék az Atyától. 

Lehet távol kerülni az atyától?  Igen lehet, a fiú is távol került. Jön egy gondolat, egy érzés, esetleg unalom és elkezd nem érdekelni a dolog. Aztán elmarad az igeolvasás, igehallgatás és arra leszel figyelmes egy idő után, hogy nagyon messzire kerültél az Atyától.

Mi történik olyankor, amikor távol kerülünk az Atyától?  Az, ami itt is olvasható: Vagyon tékozlása, kicsapongás és egyre távolabb kerülés az Atyától.

Zárásként írhatnék én is pár mondatott, de hagyom, hogy inkább Jézus beszéljen hozzánk. Engedjük, hogy megerősítsen minket: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap,  mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak. Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.” (Luk. 21,36) Ámen!

Tóth Krisztián komáromi segédlelkész