Életünk folyamán többször állunk meg bizonyos ajtók előtt, s most elsősorban nem egy klasszikus bejárati vagy szobaajtóra kell gondolnunk, hanem átvitt értelemben életünk azon ajtajaira, melyek életünk egy-egy pontját, egy-egy szakaszát vagy állomását választják el egymástól. Az első ilyen ajtó a születésünk ajtaja, amikor Isten kegyelméből és édesanyánknak köszönhetően megszülettünk erre a világra, s az édesanyai test biztonságából és oltalmából kilépve egyben beléptünk földi életünknek a védtelenségébe. A másik ilyen ajtó, amikor befejezzük iskolai tanulmányainkat – ki hosszabbat, ki kevesebbet – és akár az alapiskola, a középiskola, vagy éppen az egyetemi éveink után kilépünk az alma máter ajtaján és belépünk az úgymond „nagybetűs életbe”. Ajtónak tekinthető az is, amikor megtaláljuk életünk párját, az igazit, a „nagy őt”, és az esküvő után már férjként és feleségként lépünk ki a templom ajtaján, majd közösen lépünk be lakásunk ajtaján, ami azt is jelenti, hogy azután már nem magunkban, hanem társunkkal vágunk neki az életnek. Több ehhez hasonló ajtót, életünk egy-egy állomását sorolhatnám még tovább, de most már csak két ajtóra szeretném felhívni a figyelmeteket, mely nincs korhoz kötve, mégis fontos állomása életünknek.

Az egyik, ami reménység szerint már sokunk mögött van, nem más, mint a megtérésünk, az Istenhez való odafordulásunk ajtaja. Az az ajtó, amikor az életünk adott pontján ráébredtünk, hogy Isten nélkül mit sem ér az életünk, amikor Istenre találtunk, amikor Isten gyermekeivé lettünk. A másik pedig földi életünk utolsó ajtaja, halálunk pillanata, amikor elhagyva e földi létet, reményeink szerint az örök élet nyugalmába érkezünk. Az az ajtó, melyen keresztül magunk mögött hagyjuk földi életünk fájdalmait, aggodalmait és nyomorúságait, és átlépünk az örök élet valóságába. Azért olyan fontosak ezek az ajtók, mert mind ott vannak az életünkben.

Jézus azt mondja önmagáról: „Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam át megy be, az biztonságban lesz.” Amikor ezt halljuk, akkor azt se felejtsük el, hogy az az ajtó nem egy zárt ajtó, hanem egy nyitott ajtó a menny felé, az Atyához. Egy hívogató és bíztatóan nyitott ajtó. Egy ajtó Isten nagy családjába. Egy olyan ajtó, mely az életre visz. Mögötte nem a létbizonytalanság, nem a csüggedés, nem az örök kárhozat, hanem maga az élet, az örök élet van. Krisztus az ajtó, s aki rajta megy át, annak örök élete van! Ezt kínálja ma nekünk az Úr Jézus. Fogadjuk hát el Tőle! Ámen.

Czinke Zsolt bátorkeszi lelkipásztor