Igemagyarázat – Fil 4,11

2020. május 20., szerda

„Mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van."

„Mit akar még tanulni? Nem tanult eleget az iskolában?" – kérdezi egy derék gyülekezeti tag továbbképzésre járó ismerőse kapcsán. Vannak, akik számára a tanulás egyet jelent az iskola padjainak koptatásával. Mások meg élvezik, ha valami újat tanulhatnak magukat és másokat gazdagítva.

A Bibliától nem idegen a tanulás, mégsem csak iskolásoknak való. Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! (Zsolt 143,10) – könyörög a zsoltáros. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. (Mt 11,29) – mondja az Úr Jézus. Pál pedig a fenti igében arról tesz bizonyságot, hogy megtanult elégedettnek lenni. Az elégedettség tehát tanulható. Hasonlóan ahhoz, ahogy valaki olvasással, figyeléssel, gyakorlással megtanul szépen rajzolni, finomakat főzni, autót szerelni vagy kertészkedni...

De mit jelent az elégedettség? Vannak, akik szerint egyet jelent a lelkesedés nélküli hátradőléssel és semmittevéssel. A hívő ember esetében azonban máshogy van. Ő meg tud állni, de mégsem tétlen. Hálás, de növekedni is szeretne. Elfogadja, hogy a világ olyan, amilyen, de mégsem törődik ebbe bele. Fáj neki a bűn, őt is lesújtja az igazságtalanság és fárasztja a tehetetlenség, de ezen nem kiborul, hanem ezekért leborul Isten előtt. Az van a szívében, hogy jó lenne már az Atyánál, de még hálás, hogy él, hogy van feladata és felelőssége, amelyet felvállalhat Isten dicsőségére.

Az elégedettség nem állapot. Talán folyamat és irány. Ha egy munkaadó azt mondja három munkásának, hogy a napi munkabér 25 euró, akkor melyikük lesz az elégedettebb? Akinek addig 35 euró volt a napi díja, az elégedetlen lesz. Akinek 25 euró volt, az nem mutat változást. Aki viszont 15 euróért dolgozott, az elégedett lesz a döntéssel. Mindhárman ugyanazt kapják, mégsem ugyanazt érzik. Más a folyamat, más az irány.

Az elégedettséged kulcsa az, ha tudod, mennyi az elég. Ha tudod, mivel lehetsz ma elégedett. És mivel lennél elégedett egy év múlva. Az elégedettséghez az is kell, hogy tartani tudd az irányt. Amikor sok lehetőség bezárul, felfelé nyitva van az út! Az Urat segítségül hívhatod. De az elégedettséghez a legfontosabb, hogy tudd, kivel haladsz. Pál Jézustól tanulta a megelégedést. Aki a kereszten, hároméves szolgálat után ki tudta mondani: „Elvégeztetett". Azaz: elég, kész van, nem kell és nem lehet sem hozzátenni, sem elvenni belőle. Igét olvasva, Jézust figyelve, sok-sok gyakorlással tanulhatjuk az elégedettséget. Ámen

Kiss Miklós, örösi lelkipásztor

események továbbiak →